"Örültem egy szempillának"

Súlyos rákműtét és hosszas kemoterápiás kezelések után szemkápráztató show-val tért vissza Kylie Minogue.

 

 

Szinte napra pontosan másfél évvel mellrákjának diagnosztizálása után újra színpadra lépett Kylie Minogue. Az ausztrál énekesnő káprázatos visszatérésének nemcsak a popdíva rajongói, hanem a mellrák elleni küzdelem élharcosai is örültek: az esemény kitűnő publicitást adott ügyüknek.

A rózsaszín tolldíszbe, csillogó, testre feszülő ruhába öltözött 38 éves énekesnőt eufórikus ünnepléssel fogadták. - Sokat gondolkoztam, hogy mit mondjak. Bevallom, abban a pillanatban úgy meghatódtam, hogy semmi sem jutott az eszembe - vallotta be a háromórás koncertet követően.

A Grammy-díjas Minogue-ot pályafutása csúcsán, a Showgirl nevezetű turné közepén érte a letaglózó erejű diagnózis. A viszonylag korai stádiumban elkapott, golflabda méretű daganatot tavaly májusban operáltak ki a melléből, Kylie pár hónappal később Párizsba utazott, hogy kemoterápiás kezelésnek vesse alá magát. A haja kihullott, a paparazzofotókon egy lefogyott, beesett arcú árnyékot lehetett látni, amint francia élettársába, Oliver Martinezbe kapaszkodva sétál a Szajna-parti metropoliszban.

A majd' féléves és végül egyelőre sikeresnek mondott kemoterápia után egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy visszatér a show-businessbe. Pedig a Melbourne-i Művészeti Központba több mint háromszázezren zarándokoltak el, hogy láthassák az ott kiállított fellépőruhákat. - Fáradtnak és öregnek éreztem magamat, a drasztikus fogyásom kezdte elvenni az életkedvemet - emlékezett vissza a betegséggel vívott tusájára Minogue, aki pályafutása során összességében több mint 65 millió kis- és nagylemezt adott el. A nehéz idők közepette azért voltak boldog pillanatai: élete egyik legörömtelibb időszakának nevezte, amikor újból elkezdett nőni a haja, s reggelente észrevette, hogy eggyel több szempillája lett.

Időközben a Kylie-effektus megtette hatását: Minogue betegségének hírére az angolszász országokban átlagosan negyven százalékkal megnőtt a mellrákszűrésre jelentkező nők száma. A 25 és 44 év közötti brit nők között ez az arány meghaladta a hatvanhat százalékot. - Kylie betegsége arcot adott a rákstatisztikának, s remélhetőleg segít abban, hogy a nőkben tudatosuljon a szűrések létfontossága - nyilatkozta a brit mellrákellenes központ vezetője.

A Showgirl Homecomingra átkeresztelt turné mellett Minogue teljes erejével vetette bele magát a szórakoztatóiparba. Piacra dobta Darling (Kedves) fantázianevű, a maracuja, frézia, liliom, és egy Ausztráliában őshonos virág, a borónia illatanyagának felhasználásával készült parfümjét. The Showgirl Princess címmel gyerek-könyvet is megjelentetett, a Kylie-val kapcsolatos hang- és képhordozók, valamint relikviák pár nap alatt több mint egymillió dolláros bevételt hoztak.

Míg a kritikusok többsége - a korábbiakhoz képest visszafogottabb táncelemek ellenére - méltatta Minogue színpadi teljesítményét, Mark Juddery, a The Australian című lap publicistája az találta írni: a pop-sztár és a negyedik mandátumát töltő ausztrál kormányfő, John Howard között a közös nevezőt a megújulás képességének teljes hiánya jelenti. A konzervatív politikus a meghökkentő kommentárra azzal reagált: hízelgőnek tartja, hogy kihez hasonlították. Az biztos, egyiküket sem lehet könnyen letaszítani szakmájuk csúcsáról. Bár Minogue egyik legnagyobb slágere, az I Should Be So Lucky sosem lesz már csak egy könnyed dalocska.(D. A.-K. I.)

Helló, hogy vagytok ma este? - meghatottságában mindössze erre a banális köszöntésre futotta  Kylie Minogue-nak, amikor másfél éves kényszerszünet után ismét rajongói elé állt Sydney-ben
Helló, hogy vagytok ma este? - meghatottságában mindössze erre a banális köszöntésre futotta Kylie Minogue-nak, amikor másfél éves kényszerszünet után ismét rajongói elé állt Sydney-ben
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.