Orbán-előadás európai uniós nagyköveteknek

Magyarország megtépázott tekintélyének és hitelének helyreállítását tekinti elsődleges külpolitikai feladatának Orbán Viktor. A Fidesz elnöke minderről tegnap, az Európai Unió tagállamainak Budapestre akkreditált nagyköveteivel folytatott megbeszélése után beszélt.

Addig nem oldódik meg a Magyarországon uralkodó politikai és morális válság, amíg annak kiváltó oka jelen lesz a hazai közéletben - fejtette ki véleményét Orbán a nagyköveteknek. A pártelnök elmondta: a Fidesz minden demokratikus lehetőséget kimerített a változások "kieszközlésére", így mindaddig kitart a bizonytalan helyzet, amíg az MSZP "el nem távolítja ezt az akadályt a magyar közéletből". Az akadályt az exkormányfő nem nevezte néven, de félreérthetetlenek voltak az utalások Gyurcsány Ferenc miniszterelnökre.

Orbán Viktor most azt tartja legfontosabb külpolitikai küldetésének, hogy tudatosítsa a világgal: a magyar kormány és a magyar nép közé nem lehet egyenlőségjelet tenni. A gazdasági problémák megoldására reformkerekasztalokat javasol.

A nagyköveti megbeszélés házigazdája, a finn Pekka Kujasalo az egybegyűlt újságíróknak elmondta: ami az elmúlt időszakban történt Magyarországon, abban semmi rendkívüli vagy riasztó dolgot nem tapasztalt. A nagykövet hangsúlyozta: az ellenzéknek az a dolga, hogy megkérdőjelezze a kormány álláspontját, a külföld számára pedig különösen fontos, hogy ne csak a kormány, hanem az ellenzék véleményét is megismerjék az ország helyzetéről. (K. I.)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.