Olaszország enyhíti a könnyű drogok korlátozását

Könnyű kábítószerből az eddigi mennyiség dupláját tarthatják maguknál legálisan az olasz állampolgárok a baloldali kormány hétfői döntése értelmében.

Mint Livia Turco egészségügyi miniszter közölte, a "személyes használatra" szolgáló, azaz legálisan tartható marihuána mennyiségét felemelték. A jövőben annyi fű lehet egy embernél, amely összesen 1 gramm hatóanyagot, azaz THC-t tartalmaz. Ez a mennyiség négy-öt kábítószeres cigarettához elegendő. A törvény a hivatalos olasz közlönyben történő kihirdetése után lép életbe. A vezető kormánypárthoz, a Baloldali Demokratákhoz tartozó tárcavezető hangsúlyozta: ezentúl nem fenyegeti börtön a fiatalokat egy marihuánás cigaretta elszívása miatt.

Egyben bejelentette, hogy a döntés az első lépés a Silvio Berlusconi korábbi miniszterelnök kormánya által elfogadott kábítószertörvény felülvizsgálatának. A kormányzó baloldalt és a jobbközép ellenzéket élesen megosztja a kábítószer-liberalizálás.

Carlo Giovanardi volt miniszter, aki a Berlusconi-kormány időszakában elfogadott szigorúbb törvény egyik "atyja" volt, azt mondta, hogy a baloldali kormány döntésének nincs tudományos alapja, a törvény elfogadása hiba volt, és erkölcsileg rossz jelzés a fiataloknak.

Botrányt okozott, és rövid időre a parlament ülését is fel kellett függeszteni, amikor Francesco Caruso képviselő, a Kommunista Újraalapítás tagja, a jobbközép ellenzékhez kihívást intézve bejelentette, hogy néhány indiai kendermagszemet (a marihuána alapanyagát) ültetett el a parlament udvarán.

Caruso, az olasz globalizációellenes mozgalom ismert alakja, azt is közölte, hogy november 25-re tiltakozó "kendernapot" szervez, amikor baloldali aktivisták nyilvános helyeken fognak kendermagot ültetni.

(forrás: MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.