Versenyfutás a bontócsákánnyal
Negyven új műemlékkel gyarapodott az egyedileg védett értékek listája a napokban. Beszédes tény, hogy a negyvenből tizennégy épület a pesti Belvárosban, a VI., VII. és a VIII. kerületben található. Ezek azok a városrészek, ahol az utóbbi években a leggyorsabb változások tapasztalhatók: bontanak és építenek, és az értékvédelem kezdetben képtelen volt fölvenni a lépést a bontócsákányokkal.
- Tagadhatatlan, hogy mostanában szaporodnak a konfliktusok. Általános tapasztalatunk, hogy az üzleti érdek prioritást élvez a közgondolkodásban, és veszített fontosságából az értékek tisztelete, a megfogható múlt iránti alázat - mondja Varga Kálmán, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke, aki szerint a fejlesztésekben tetten érhető az értékcentrikus szemlélet háttérbe szorulása. Mindez viszont a gyakorlatban az épületek visszavonhatatlan pusztulását jelenti.
Nem véletlen, hogy a hivatal - habár számos más eszköz, például a műemléki jelentőségű terület kijelölése vagy a helyi védelem is a rendelkezésére áll - a legerősebb módszerhez, az egyedi műemlékké nyilvánításhoz nyúlt az úgynevezett régi pesti zsidónegyed újabb hét háza esetében. A világörökség részének is számító területen immár védett érték a Kispipa vendéglőt magába foglaló ház, a Pollack által tervezett klasszicista épület az Akácfa utca 61. alatt és a Kazinczy utca 14. is, amely rendkívül romos ugyan, de a terület egyik legkorábbi eredetű háza, és számos értékes részletet őriz még ma is.
Az egy kerülettel odébb, a Józsefváros középső részén most kezdődő Corvin-Szigony beruházás - és a vele járó hatalmas arányú bontás - irányította rá a figyelmet a Leonardo utca 33. és a Práter utca 45. alatti, XIX. század végi épületekre. Ma már ezek is védettek, akárcsak Pest első állami beruházásban épült pályaudvara, a ma már elhagyatott és funkcióját vesztett Józsefvárosi vagy épp a Kerepesi úti Ügetővel egy koncepció szerint megvalósított Tattersall - avagy Nemzeti Lovarda -, amely mellől mára már nyom nélkül elbontották az ugyancsak figyelemre méltó lóversenypályát.
S hogy mindez korántsem kizárólag fővárosi gond, jól mutatja, hogy ugyanebbe a védési csomagba több, a vidéki nagyvárosok polgári építészetét megjelenítő emlék is bekerült. Debrecen, Nagykőrös, Székesfehérvár egy-egy polgárháza is rajta van immár a listán, Miskolcon pedig nemcsak a belváros műemléki jelentőségű területté nyilvánítására került sor, hanem több ház egyedi védelmet is kapott. A Dunántúlon egyes kisnemesi lakóépületek minősülnek mostantól műemléknek, de védett lett például a Hűvösvölgyi úti Hadapródiskola, a soproni tűzoltólaktanya és a tolnai Selyemgubóraktár is.
Az elmúlt alig két év alatt immár több mint háromszáz emlékkel bővült a hazai műemlékek listája; ezzel meghaladja a tizenkétezret az egyedileg védett építmények száma. Mi több, az elnök úgy számol, még ebben az évben egy újabb csomagot is a miniszter elé terjesztenek. Annak ellenére, hogy a minisztérium átszervezésekor a védési mechanizmus is átalakult. A különálló kulturális tárcán belül a KÖH önálló szakállamtitkárságnak számított, így közvetlenül terjeszthette elő javaslatait a miniszternek. Most viszont besorolódik a kulturális szakállamtitkárság alá, eggyel több lépcsőt kell tehát megjárnia a védési javaslatnak. Nem meglepő, hogy így eggyel nőtt azon fórumok száma is, ahol torpedótalálat érheti a műemlékké nyilvánítást.
Egy ház műemlékké "avatása" ma még inkább riadalmat, ellenállást vált ki ugyanis, s mivel mindmáig nem sikerült törvénybe iktatni a tulajdonosoknak adható kedvezmények, támogatások formáit, a tulajdonosok előbb szembesülnek a terhekkel és korlátozásokkal, mint az előnyökkel. Ritka tehát az olyan eset, mint a Szépvölgyi út 3/B-é, ahol civil kezdeményezésre vették listára a Szrogh György tervei alapján 1958-ban felépített, szocreál lakóházat.
