A rendőrök kontra tüntetők (?) harc első üteme az egész országot megszégyenítő vereség volt, amiből csak azért nem lett nagyobb baj, mert a "forradalmároknak" fogalmuk sem volt róla, hogy voltaképpen miért is akarnak bemenni a tévébe. (Ebben része volt annak is, hogy nem nézhették az ostrom közben a Hír TV adását.) A második rendőrütem ezt követően a több sebből vérző győzelemé. Az erő időszaka. A két fázisból azonban sehogyan sem állt össze egy megbízhatóan célra tartott csapat képe. Vagy alul-, vagy túlreagáltak. Az utóbbi számomra érthetőbb volt. Ízlés és ütésállás kérdése - akár megbocsáthatóbb is. Inkább ez a szakasz vallott a főnökükre, Gergényi Péterre.

Ahogy azonban szeptember 18., a tévéostrom óta senki, a Vasprefektus sem az már, mint aki előtte volt. Az ember remélhetőleg igen, de a név nem működik többé. Most már végképp nem. Egy Vasprefektus nem vonul nyugdíjba kevéssel azt követően, hogy szilánkokra verték emberei pajzsait, hogy néhányan közülük riadtan kuporogtak a locsolókocsiszerű tömegoszlatóban, remélve a nép kegyelmét, majd amikor hetek múltán végre győztes "oszlatásban" vettek részt, őket gyalázta a fél ország, miközben valójában - a rohamsisak műanyag rostélya mögül szemlélve - épp csak hogy megúszták élve egy ismeretlen város ismeretlen okból felbőszült utcai harcosainak rohamait. De ha egy Vasprefektus ilyen előzmények után mégiscsak bejelenti, hogy elmegy nyugdíjba, akkor legközelebb már csak az Otthonból mutatja meg magát és emlékként a nemrég kapott Francia Becsületrendet, amellyel Budapest közbiztonságát ismerték el. (Tényleg.) Olyan Vasprefektus nincs, aki, na jó, akkor mégis marad egy kicsit.

Csak nehogy most elbizonytalanodjanak a rendőrök, mert olyankor nagyon megvernek mindenkit. Pedig, ha abból indulunk ki, hogy Gergényi Péter nemrég még azt nyilatkozta a távozásáról szóló szóbeszédekről: pletykákkal nem foglalkozik, van ok a bizonytalanságra. Ámbár tényleg nem ment el.

A helyzet ügyetlenebb nem is lehetne. Gergényi a tüntetőket verte szét, ügye lassacskán az SZDSZ-t, ahol ezen alkalommal egymásnak mennek a végre végszóhoz jutó szabadságpártiak és pragmatikusok. A Fidesz újabb végszót kapott a rendőrség ütlegelésére, amelyben azonban továbbra is kisebb arányban mér indokolt csapásokat, mint annak idején a pesti tömegoszlatók. A kormányfő, amikor nem fogadta el a főkapitány lemondását, ugyanazt tette, mint Petrétei József esetében - viszont ezzel meggyengítette az országos főkapitányt. Az utcán immár béke van, berkeken belül azonban lehet, hogy folytatják a csatát.

Miközben az emberek joggal kíváncsiak rá, hogy elmondják nekik, mit tehet itt egy rendőr, magukból (akár politikailag is) kifordult, egyáltalán nem békés tüntetőkkel, hogy mennyire tekinthető veszélyes üzemnek a demokrácia, egyáltalán, szerintük hol élünk - azt kell számolgatnunk, hogy Gergényi Péternek megérte volna-e a nyugdíjba vonulás az új szabályok szerint vagy nem.

Tulajdonképpen azóta nincs jó megoldás, miután a rendőrségen elfogadták a végtelenített kérelmet, s a Kossuth téri különös emberek belehergelődhettek az '56-os jubileumi ünnepségekbe. Rossz megoldás viszont kínálkozott: ha az utolsó pillanatban zavarják szét őket, időben legalábbis rá a Fidesz (csak a balhéra alkalmas helyen rendezett) nagygyűlésére. Megtörtént.

Ugyanígy nem volt már jó megoldás, ha nem értették meg időben Gergényivel, hogy ebben a helyzetben maradnia kell, mert nem róla, hanem a fegyelemről és a stabilitásról szól a szakmája.

A vas törik - nem hajlik. Maradjon csak prefektus, így talán a kisebbik rossz.