Kiléptek a nagykanizsaiak az EDDSZ-ből

 

 

Kilépett az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetéből (EDDSZ) és önálló szervezetet hozott létre a nagykanizsai kórház 480 dolgozója. Keresztesné Rajnai Zsuzsa, az EDDSZ helyére lépő Kanizsai Kórházi és Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének (Kedosz) elnöke érdeklődésünkre elmondta, hogy azért döntöttek a különválás mellett, mert Cser Ágnes, az EDDSZ vezetője súlyos szereptévesztésben van - a szervezet tagjainak képviselete helyett egyre inkább politizál.

A Kedosz vezetője - Cser Ágnes egy korábbi nyilatkozatára utalva - megjegyezte: egy érdekvédelmi szervezet elnökének nem a kormány lemondását kellene követelnie, sokkal inkább az a feladata, hogy tárgyaljon az általa képviseltek érdekében. Indoklásához hozzáfűzte: az "nem járható út, hogy az ágazatot érintő döntés-előkészítés idején hallgatunk, a meghozott döntések után pedig fenyegető szórólapokat osztogatunk".

Cser Ágnes mindössze úgy kommentálta a történteket: Keresztesné a mai napig nem igazolta jegyzőkönyvvel, névsorral, aláírásokkal, hogy a kanizsai tagok kiléptek az EDDSZ-ből. Az pedig több mint érdekes, hogy csak most jut eszébe megindokolni a még májusban történt kilépést. Hozzátette: az EDDSZ elnöke a szervezet testületi döntései alapján látja el az érdek-képviseleti teendőket, legutóbbi kiáltványuk pedig összefogásra szólított fel a kormány törvénytelen működése ellen.

Két évvel ezelőtt hasonló okok miatt szakított az EDDSZ-szel és vált függetlenné az Egészségügyi és Szociális Szakszervezetek Vas Megyei Szövetsége. Dobos Imre, a szervezet elnöke a döntés óta eltelt hosszú időre hivatkozva nem kívánt bővebben szólni az akkori szakítás okairól, közülük csupán azt idézte fel, hogy az EDDSZ központja a megyei szervezetek önálló bejegyzésének megszüntetésével csorbítani akarta függetlenségüket.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.