Gergényi nem mehet nyugdíjba

Nem írta alá az igazságügyminiszter Gergényi Péter nyugdíjazási kérelmét. A miniszterelnök hétfőn hivatalában közölte a budapesti rendőrfőkapitánnyal, hogy nem ért egyet kérelmével. Gergényi Péter tudomásul vette a döntést.

Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter nem írta alá Gergényi Péter nyugdíjazási kérelmét, a budapesti rendőrfőkapitány ezt tudomásul vette, és folytatja munkáját - közölte Danks Emese kormányszóvivő. A szóvivő elmondása szerint a nap folyamán Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hivatalába kérette Gergényi Pétert, és közölte vele, hogy nem támogatja nyugdíjazási kérelmét, amivel nem ért egyet. Danks Emese hozzátette: a kormányfő arról is tájékoztatta Budapest rendőrfőkapitányát, hogy arra kérte Petrétei Józsefet, ne fogadja el a nyugdíjazási kérelmet.

"Megnyugvással vettem tudomásul Gyurcsány Ferenc döntését" – reagált a főpolgármester. Demszky emlékeztetett rá, hogy a hétvégén arra kérte a miniszterelnököt, járjon közben azért, hogy a jelenlegi budapesti rendőri vezetés a helyén maradjon.

A főpolgármester megerősítette azt a korábbi véleményét, mely szerint Budapestnek szilárd és erős rendőrségre van szüksége, olyanra, amely folytatja a bűnözés visszaszorítását.

Erre garancia Gergényi személye, akinek hivatali ideje alatt jelentősen csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma, miközben megduplázódtak az eredményes nyomozások. "Budapest ennek a munkának a folytatását várja Gergényi főkapitány úrtól" - tette hozzá.

A főpolgármester hangsúlyozta: "Gergényi úrtól azt is várom, hogy minden eszközzel elejét vegye annak, hogy az október 23-aihoz hasonló rendőri túlkapások a jövőben előfordulhassanak".

Demszky bízik abban, hogy a főkapitány ugyanazzal a határozottsággal fog eljárni a hatáskörüket túllépő, nem egyszer ok nélkül erőszakos rendőrök ellen, mint amivel megfékezte a törvénytelen zavargásokat.

A főpolgármester rámutatott, hogy a budapestieknek tudniuk kell azt, hogy a rendőrség képes helyreállítani a rendet, de azt is, hogy a jogkövető, békés állampolgároknak nem eshet bántódásuk. Demszky Gábor szerint ezért is "evidens érdek", hogy a jog eszközével szigorúan fellépjenek a túlkapások elkövetői ellen. Hozzájuk képest ugyanis - mint mondta - a törvényesen intézkedő, a budapestiek biztonságát védelmező rendőrök voltak elsöprő többségben 23-án.

Gergényi megerősítését bírálta a Fidesz

A Fidesz szerint azzal, hogy nem támogatta Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány nyugdíjazását, Gyurcsány Ferenc a saját felelősségét ismerte el az október 23-én történtek miatt. Erről Balog Zoltán fideszes képviselő beszélt a parlamentben, napirend előtti felszólalásában.

"Gyurcsány Ferenc felelős az ártatlan emberek megveréséért, és ezt a (...) vélekedést ma ön támasztotta alá, amikor nem írta alá Gergényi Péter nyugdíjazási kérelmét" - fogalmazott a legnagyobb ellenzéki párt politikusa.

Az igazságügyi és rendészeti miniszter közölte: a témában feltett számos interpellációra, illetve bizottsági ülésen adtak már választ, ezért most nem kíván újabb választ megfogalmazni.

(forrás: MTI)

(MTI)

Gergényi Péter
Gergényi Péter
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.