A könyv, címe A jóakaratúak (Les bienveillants) több vonatkozásban is irodalmi szenzációvá vált Franciaországban. Már a szavazás első körében elnyerte a Francia Akadémia nagydíját, majd a Goncourt-díjat is. Az óriási presztízst jelentő Goncourt-t ezzel immár két egymást követő évben sem kaphatta meg francia - tavaly a belga Francois Weyergans érdemelte ki.

Ám A jóakaratúak írója, Jonathan Littell amerikai. Igaz, az 1967-ben, New Yorkban, zsidó családban született fiatalember hároméves kora óta Franciaországban nevelkedett, s tökéletes franciasággal írta meg rögtön bombasikert hozó első regényét.

Noha a párizsi sajtóban megjelent kritikák igen pozitívak, Flaubert-hez és Stendhalhoz hasonlítják Littell elbeszélőkészségét, a Le Monde szerint a Gallimard kiadó nagy kockázatot vállalt, amit most csak a díjeső oszlat el. A regény rendkívül "kényelmetlen" mű, egyik kritikusa szerint "eretnek tartalom", és semmiképp sem alkalmas könnyű, lefekvés előtti olvasmánynak. Littell célja a gonosz banalitásának pőre bemutatása. "Dokufikcióként" az SS kelet-európai ténykedésének aktív részese és szemtanúja, Max Aue alezredes egyes szám első személyben előadott elbeszélésére épül. A homoszexualitását titkoló, azt a náci élcsapatban kompenzálni igyekvő Aue rémtettei családját is elérik: baltával végez édesanyjával és mostohaapjával. A művelt, a tényeket száraz közömbösséggel ismertető narrátor megússza a háború utáni felelősségre vonást, gyárosként él tovább külföldön.

Némi párhuzam a háború után Argentínában elfogott, majd Izraelben halálra ítélt Adolf Eichmann-nal? Littell forgatta a jeruzsálemi Eichmann-perről tudósító, s a "gonosz banalitása" fogalmát megalkotó Hannah Arendt munkáit. Könyvéhez - amelyhez aprólékos levéltári munkát végzett az SS dokumentumait bújva - Claude Lanzmann monumentális filmje, a Soá is ihletet adott.

"A tömeggyilkosok szinte mindig nagyon hallgatag emberek. Azt akartam megírni, milyen lehet, amikor egyes szám első személyben kezdenek el beszélni. Csak így lehet megérteni őket. Mielőtt nekiláttam az írásnak, feltettem magamnak a kérdést: mi lett volna belőlem, ha 1913-ban Németországban születek?" - így Littell, aki segélyszervezetek önkénteseként a Balkánon dolgozott olyan környezetben, ahol elevenen élt a népirtás, a tömeggyilkosságok emléke.

Jonathan Littell