Évi 75 millió hamis áru az EU-ban

A magyar vámszolgálat az egyik legjobb eredményt érte el az EU-ba érkező hamis áruk lefoglalásában. Hazánk részben célországa, inkább azonban tranzitországa a hamis áruk csempészőinek - nyilatkozta Kovács László adó- és vámügyi biztos azt követően, hogy az Európai Bizottság nyilvánosságra hozta a tavalyra vonatkozó vámstatisztikát.

 

 

E szerint 2005-ben mintegy 75 millió árut foglaltak le a fináncok - szemben az előző évi 100 millióval -, az ügyek száma ugyanakkor egyötödével növekedett: 26 ezerre. Csökkent a hamisított cigaretta, DVD- és CD-lemez, gyerekjáték volumene. Egyre több viszont a nem eredeti élelmiszer és ital, ideértve az alkoholokat is, s nem csökkent a hamisított gyógyszerek - első helyen a Viagra - mennyisége sem. Ezek különösen ártalmasak az egészségre. - Ha valaki elhiszi, hogy ötven dollárért megvehet egy több ezret érő Rolex órát, akkor majd legfeljebb csalódik, és összetöri a mozsártörőben. A hamisított élelmiszer, gyerekjáték, gyógyszer, autóalkatrész azonban a fogyasztó biztonságát, sőt életét veszélyeztetheti - mondta Kovács.

A tavaly lefoglalt áruk 64 százaléka származik Kínából. Újabban azonban az ázsiai állam célországként is megjelenik: húsz kínai kisgyerek halt meg, mert hamisított importtejport fogyasztott. A második helyre meglepetésre Svájc került a származási országok közül, noha valójában tranzitországról van szó, nem itt gyártják a "Made in Switzerland" feliratú hamis termékeket. A hamis áruk forgalmazásában egyre nő az internet szerepe.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.