Japánban, az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában borsos árat fizetnek a gyűjtők a kortárs kerámiáért, az árveréseken a festményekhez hasonló rangon kezelik ezeket a műalkotásokat. Magyarországon ha egy teáskészletért hatvanezer forintot kér az alkotó, a vevő a szívéhez kap, és elmenekül - mondja a konferencia házigazdája, Probstner János keramikus, a Kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdió alapítója. Így hát nem véletlen, hogy a háromszáz kortárs művészből a legnevesebbek külföldi galériáknak dolgoznak. Másrészt megragadják az olyan alkalmakat, mint a nyugat-európai kerámiafesztiválok, ahol jó eséllyel találnak vevőt míves munkáikra, akár több ezer euróért is.

Itthon annak ellenére nem vívta ki a kerámiaművesség - Probstner szavaival élve - az erkölcsi megbecsülést, hogy a szakma modern törekvései a világ élvonalába emelték az alkotókat. A hetvenes évektől a magyarok sorra nyerték a nemzetközi díjakat, megindult a hazai nemzetközi szimpózionmozgalom, bekapcsolták a világ vérkeringésébe a keleti blokkot. Schrammel Imre 1970-től szervezte a nemzetközi nyári szimpózionokat, Probstner pár évvel később megalapította a kecskeméti stúdiót, megteremtve ezzel az egész éves alkotómunka feltételeit, hazai, külföldi művészeknek egyaránt.

A pezsgő szakmai élet ellenére, Probstnerék még mindig azért küzdenek, hogy a kerámia itthon is kivívja magának az őt megillető rangot. Az EU-támogatott Leonardo-program keretében reneszánsz jellegű, mester-tanítvány együttműködésen alapuló képzéssel kísérleteznek, négy ország hat egyetemével közösen, mivel fontosnak tartják a képzés gyakorlati jellegét. Emellett - ahogy a konferencián Gabi Dewald fogalmazott - égető szükség lenne értő kritikusnemzedék nevelésére. Ennek mintaszerű megvalósulásáról számolt be az angliai Jeffrey Jones, aki négy nagy művészeti egyetem összefogásával indított nemzetközi elektronikus kerámia-folyóiratot.

- A profi művészeti írások sok mindent helyükre tehetnének: alapfogalmakat tisztázhatnának végre, mi a kerámia, ki a keramikus - jegyzi meg Probstner. - Sok mindennel mi magunk sem vagyunk tisztában.

Nehéz eldönteni, művész-e valaki, aki számítógép-billentyűk nyomogatásával, automata lézer és közbeiktatott gépsorok segítségével hoz létre szériadarabokat. Húsz évvel ezelőtt még hevesen tiltakozott az ellen Probstner, hogy ezeket a "mérnök-művészeket" a művész kategóriába sorolják. Ma úgy látja, ez a high-tech vonal a kerámia jövőjének egyik legjelentősebb szelete - a számítógépnek és a mindenre képes anyagok fejlesztésének köszönhetően. A mai kerámia ugyanis már ellenállóbb az acélnál és a bronznál; szupravezető, ha kell, biokompatibilis, azaz alkalmas csont helyettesítésére, készülnek belőle szervbarát protézisek. Hősokk-ellenállási képessége miatt pedig ezzel burkolják az amerikai űrhajókat is.

A jövőt Probstner a high-tech szériagyártáson kívül az egyedi kézművesmunkákban látja. Ha nem megy idő előtt csődbe a kerámiaművészet támogatása, és az immár nagyfogyasztónak minősülő művésztelepeknek egyáltalán lesz pénzük begyújtani a gázkemencéket.

A míves kortárs kerámiát nehéz itthon eladni