A liberalizáció a szaktárca elképzelései szerint egyfelől azt jelenti, hogy könnyítik a patikanyitás feltételeit, másfelől azt, hogy bizonyos gyógyszerek nemcsak patikákban, hanem más profilú boltokban is hozzáférhetők lennének.

Egyik sem jelent többletbevételt az államnak, de megtakarítást sem. Azért kell ezt hangsúlyozni, mert az ellenzék a megszorító Gyurcsány-csomag részeként beszél a "patikaliberalizációról", holott nem az. A Magyar Gyógyszerész Kamara tiltakozása, illetve néhány átlátszó érve szintén nem segíti a tisztánlátást.

A "patikaliberalizáció" nem liberalizáció. A gyógyszertárak szigorúan szabályozott piacon működnek. Az ÁNTSZ például megszabhatja a gyógyszertárak nyitvatartási rendjét, ügyeletre kötelezheti a gyógyszertárakat. Bizonyos műveleteket csak magasan képzett személyek végezhetnek, és kötelező ilyen személyeket alkalmazni. A gyógyszereknek szabott áruk van, szabott az árrés is, sajátos, ún. degresszív árrés működik, nominális plafonnal. Egy pár száz forintos gyógyszer esetében 22-26 százalék az árrés, ami viszont 850 forintnál akkor sem lehet több, ha százezer forint értékű termékről van szó, melynek esetében ez már az egy százalékot sem éri el. A forgalmazás minden eleme kötött, nem lehet akárkitől rendelni, csak olyan gyógyszereket lehet árulni, amelyeket az OGYI engedélyezett stb. Az OEP utólag, hetek múlva fizeti ki a gyógyszerek árának támogatott részét, azaz a gyógyszerésznek több hétre előre meg kell finanszíroznia a gyógyszer teljes árát. Egy újabb szabályozás szerint kötelező a gyógyszerésznek az azonos hatóanyagú, de olcsóbb generikus készítményt ajánlania még akkor is, ha a beteg ezt sértésnek veszi. Egy liberális pártnak nyilván e mélységesen antiliberális, piacellenes és a vállalkozás szabadságát semmibe vevő szabályok ellen kellene fellépnie. De ezek ellen egy szava sincs.

Ha a rendszer egy-két elemét módosítják csupán, miközben számos versenytorzító elemet meghagynak, az nem liberalizáció.

Az intézkedések egy kényes egyensúlyt borítanak fel.

A patikusok az évek során sok megszorítást szenvedtek el. Kivették a kezükből az állatgyógyszerek forgalmazását, a kötszereket, pelenkákat, tápszereket. Beletörődtek a degresszív árrésbe, az utófinanszírozásba és még sok másba. Mert cserébe piacvédelmet kaptak. Patikát csak gyógyszerész nyithatott, 5000 főre juthatott egy-egy patika, és a patikák nem lehettek egymáshoz túl közel. És természetesen gyógyszert csak patikában lehetett kapni. Így aztán a patikák jól kiszámíthatóan jövedelmeztek. Emiatt elfogadták a legvadabb ötleteket is, mert tudták, hogy egy kis szervezéssel, önkizsákmányolással és igyekezettel a védett piacon még megélhetnek.

Ha ebből a rendszerből pár gyógyszert kiveszünk, az a patikáknak súlyos csapás. Mert ezek a gyógyszerek nagyon népszerűek, gyakran reklámozzák őket, relatíve olcsóbbak, magasabb rajtuk az árrés, ezekből élnek a gyógyszerészek. Ezeknek a kereskedelmét felszabadítani, miközben az antiliberális rendszer összes többi eleme kötöttségként megmarad, kifejezetten aljas húzás.

Ha pedig a patikanyitást tesszük szabadabbá, a tervezhető piacot tesszük tönkre. Ugyanazért a vásárlóért kezdenek el versenyezni a patikák, és mivel a jelenlegi keretek között ugyanannyi ember valószínűleg nem képes több patikát eltartani, a gyengébb forgalmú, roszszabb helyen lévő vagy kevésbé tőkeerős patikák tönkremennek, hogy más, erősebb háttérrel rendelkező patikák vegyék át a piacot.

Képzeljünk el egy kisvárost, 12 000 lakossal. Két patika működik, viszonylag közel egymáshoz, ezért a vevő mindig dönthet, melyikbe megy be. A két patika szolid, többé-kevésbé kooperatív versenyt folytat. Árakban nem versenyeznek, mert azt öngyilkosságnak tartják, meg talán nem is nagyon lehet, viszont a szolgáltatásban igen. Igyekeznek minden gyógyszert készletben tartani, csökkenteni a várakozási időt, kedvesen kiszolgálni a vevőket. A verseny nyilván lehetne élesebb is, de igazán bántani nem akarnák egymást.

Mondjuk egy tőkeerős befektető úgy gondolja, hogy kell neki ez a város. Megvesz a rendelő mellett egy üzlethelyiséget, és olcsóbban kezd el gyógyszereket árulni az amúgy is jövedelmezőbb helyen. Az se baj, ha veszteséges, csak csábítsa el a vevőket a másik két patikától, akik egy ideig küszködnek, majd bedobják a törülközőt. Ekkor az új patika megszerezte a piacot, árat emelhet, és azt csinál, amit akar.

Hiteles beszámolók szerint ez történt több országban, ahol liberalizálták a piacot. Norvégiát három lánc uralja, a kis patikák tönkrementek, hasonlóképp Dániában, hol pár évvel a liberalizáció után jóval kevesebb patika van, mint előtte. Jelenleg a piacot lényegében a gyógyszerész-tulajdonosok tartják a kezükben, főleg őket képviseli a kamara.

A gyógyszerészek megtanulták, hogy az ún. befektetőkkel nagyon kell vigyázni, mert ők maguk könynyen látszattulajdonossá válhatnak egy erőszakosabb tőkéstárs mellett. Sajátos aszimmetria, hogy míg minden felelősséget a tulajdonos-patikus vállal, addig ez nem mindig jelent valódi döntési lehetőséget a társasági jogviszony miatt. Ezért az utóbbi pár évben - ellentétben a privatizáció időszakával - külső befektetők ezen a piacon nem nyertek teret, a patikusok összezártak.

A patikanyitás felszabadítása a tőkeerős, láncba szervezett gyógyszertárak előtt nyitja meg az utat. Ha a patikák szabályozása eközben egyebekben változatlan marad, akkor csak a nagyok és gátlástalanok maradnak életben, ők viszont akkor már tőkeerejük és piaci pozíciójuk miatt komoly zsarolási potenciállal rendelkeznek majd, könnyedén elérik a jelenlegi kötöttségek oldását, és akkor ők majd nagyon jövedelmezőek lehetnek. 

A szerző vállalkozó