Megkerült az anarchista internacionálé

Csaknem egy évszázadig lapult, elfelejtve Benedetto Croce papírjai között. Most került elő annak a himnusznak a teljes szövege, amelyet a misztikus hangulatú költeményeiről ismert Giovanni Pascoli írt 1878-ban az anarchista internacionálé számára.

Croce , a nápolyi filozófus csak az első két strófáját publikálta 1907-ben egy vita kapcsán, hogy bizonyítsa: Pascoli, a római költő fiatal korában a forradalmi erőszak mellett állt ki. A himnuszt Elisabetta Graziosi, a bolongai egyetem docense találta meg és mutatta be San Mauro Pascoliban, a szerző születése helyén megnyitott kiállításon - írta a Corriere della Sera című olasz napilap.

A himnusz, amelyet Pascoli 23 éves korában írt, 9 versszakból áll. A felszabadulás és a bosszú az uralkodó elemek benne. Láncok széttöréséről és tőrré változtatásáról szól. A forradalmát a harag napjának nevezi és az utolsó versszak azzal fenyegeti a burzsoákat, hogy ha elvesztik hatalmukat, az általuk megerőszakolt kislányok és a kenyeret kérő gyerekek fognak ítélkezni felettük. A lázadás főszereplője pedig maga a Sátán lesz és harcolni fog a "zsarnokok istenével."

Ismert volt, hogy Pascoli fiatal korában szimpatizált a felforgató körökkel, a vers azonban igazi militantizmusról tanúskodik. Kollektív érzelmek tolmácsolója, olyan szavakat ad a mozgalomnak, amelyekben magára ismerhet - mondta Graziosi.

Annak idején emlegették, hogy volt Pascolinak egy ódája is, amelyet Giovanni Passannantéhoz, az anarchistához írt, aki 1878-ban merényletet kísérelt meg I. Umberto király ellen. Ennek szövegét azonban eddig nem találták meg, nem tudni, hogy a költő leírta-e vagy előadta.

Pascolit 1879-ben Bolognában le is tartóztatták a rendszer megdöntésére buzdító jelszavak hangoztatása miatt. ő azonban tagadta, hogy ezt kívánná és szocialistának vallotta magát. 1882-ben ő lett az első szocialista képviselő, azt az utat választotta, amit a mozgalom többsége: a politikai harcot a képviseleti intézményekben folytatta.(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.