Másfél jó év
A szomszédok, függetlenül attól, hogy a demokraták kék vagy a republikánusok piros hirdetéseit rakták-e ki, barátságosan beszélgetnek egymással, a politikusok hirtelen szuperlatívuszokban kezdik méltatni a 24 órával ezelőtt még sok ezer dolláros tévéreklámokban vérnősző baromnak beállított ellenfelet. Mert mit ér a győzelem, ha gyenge erkölcsű pancser ellen érték el, illetve hogyan lehet úgy emelt fővel veszíteni, ha a győztes egy tehetségtelen vaddisznó?
A kampányszakértők pár napja még hitetlenkedve fogták a fejüket: ilyen tömegű negatív reklámot még itt sem láttak. A republikánusoknál nyolc rágalomáriára jutott egy, a saját programról szóló politikai hirdetés, a demokratáknál ötre. Szinte minden párharcban az ellenfél lejáratására koncentráltak, a karaktergyilkosság messze hatékonyabb politikai fegyvernek bizonyult, mint a konstruktív reformjavaslatok kidolgozása. Mégis, Rick Santorum, aki Pennsylvaniában súlyos vereséget szenvedett, s aki a rangidősséget tekintve a szenátus harmadik legfontosabb republikánus tagja, és potenciálisan 2008-as elnökjelölt volt, vereségét elismerve kedd éjszaka kiváló férfiúnak nevezte és megtapsoltatta ellenfelét, Bob Casey-t. Pedig az utóbbi kampányában jócskán kihasználta, hogy a szenátor meggyőződéses antidarwinista.
Bush elnök szerdai sajtóértekezletén csalódottságának adott hangot az eredmény miatt, és azonnal ebédre hívta meg Nancy Pelosit, akit a republikánusok internetes harcosai a kampány heteiben gonosz liberális vasorrú boszorkánynak állítottak be. A képviselőház következő elnöke, akinél harciasabb angolszász politikusnőt Margaret Thatcher óta nem látott a világ, első beszédében "pártoskodástól mentes", civilizált politizálást ígért. A "pártoskodástól mentes" kifejezés különben is kihagyhatatlan retorikai tiszteletkör, mivel a választóknak nagyon elegük van mind a kormányból, mind a pártokból és a törvényhozókból. Ugyanis nem azért küldik képviselőiket drága pénzen Washingtonba, hogy azok pártérdekekért harcoljanak, hanem azért, hogy a polgárok élete könnyebb legyen. Illúzió? Gyakran az. De a gyereknek se illik csúfondárosan a szemébe mondani, hogy nem a Mikulás tette a cipőjébe a narancsot. És a választó még csak nem is gyerek.
Az amerikai politika nagy értéke a pártokon való felülemelkedés hagyománya. Minden javaslat elfogadásának esélyét növeli, ha szerzői között megtalálhatók a piros és a kék oldal tekintélyes képviselői. Halálos ellenségek tudnak alkut kötni. Tavaly májusban például az egészségügyi ellátásról tartott közös sajtóértekezletet Hillary Rodham Clinton és Newt Gingrich. Utóbbi egy évtizeddel korábban a képviselőház republikánus elnökeként keresztes hadjáratot indított Clintonék ellen, és könnyen lehet, hogy ők ketten 2008-ban megint ádáz ellenfelek lesznek az elnökségért folytatott versenyben. Ez azonban nem akadályozta meg őket abban, hogy a pillanat pikantériájának teljes tudatában és a média érdeklődését az utolsó cseppig kihasználva együtt beszéljenek a mindkettőjük számára fontos témáról. (Hillary Clinton reformjavaslatait annak idején éppen Gingrich fúrta meg, annál édesebb mindkettőjük számára, hogy most közös platformra kerültek.)
Ide tartozik, hogy még senki nem hallott megválasztott amerikai politikust külföldön a saját kormányára vagy elnökére dehonesztáló megjegyzéseket tenni. Bármilyen hevesek legyenek a hazai politikai csatározások, akár a külpolitika kapcsán is, az Egyesült Államok érdekeinek hathatós képviselete a Fehér Ház és a külügyminisztérium dolga, amiben mindig számíthatnak az ellenzék támogatására. A demokrata párti Tom Lantos például kulcsszerepet játszott Líbia lebeszélésében a tömegpusztító fegyverekről. Ám Lantos ezzel nem kérkedik, sőt, a tárgyalások bizalmas jellege miatt inkább kerüli a nyilvánosságot. Phenjanban is többször megfordult, de amikor egy fogadáson erről kérdeztem, lefagyott a mosoly az arcáról, sarkon fordult, és gyakorlatilag faképnél hagyott: az elnök bizalma fontosabb, egy magyar (vagy amerikai) újságban esetleg megjelenő sztorinál. Lantos kényes diplomáciai helyzetekben ellenzéki politikus létére együttműködik a Fehér Házzal - cserébe az elnök más kérdésekben tesz neki látványos gesztusokat, például elmegy a magyar szabadságharcokat méltató kapitóliumi ünnepségre.
Az amerikai hatalmi struktúra nem szerves fejlődéssel jött létre, hanem az "alapító atyák" találták fel Philadelphiában hosszas töprengés és heves veszekedések után. Mivel a XVIII. század második felében még valós veszély volt a monarchia bevezetése, olyan mechanizmusokat építettek be, amelyek az egyes hatalmi ágakat két másik ellenőrzése alá helyezték. A képviselőház mellé az alkotmány megfogalmazói még külön odatették a szenátust, amely összetételénél fogva (minden állam, kicsi és nagy egyaránt két-két tagot ad) az államok jogainak is a védőbástyája. A "checks and balances" (magyarul "elszámoltatás és ellensúly") elve azt jelenti, hogy a végrehajtó, a törvényhozó és a bírói hatalom kölcsönösen befolyásolni tudja a másik működését. Bushékkal szemben éppen az volt a legfontosabb alkotmányjogi kifogás, hogy már a 2001-es terrortámadások előtt megpróbálták minden eddiginél jobban kiterjeszteni az elnök hatalmi jogosítványait. Szeptember 11. után ez egy ideig ment is, ám viszonylag gyorsan működni kezdett a társadalom egészséges védelmi reflexe. A folyamat ellen nemcsak az ellenzék kezdett tiltakozni, hanem a libertariánusok és a klasszikus értelemben vett konzervatívok is feszengtek, majd egyre hangosabban hallatták a hangjukat. Az egyik hatalmi ág túlsúlya ugyanis óhatatlanul hibákhoz vezet.
Akárcsak az, amikor a váltógazdaság akadozik, és egy párt kezébe kerül mind a három hatalmi ág. Az ilyet Amerikában nem szeretik. Az elmúlt száz évben, amikor egy elnök két négyéves mandátumot töltött a Fehér Házban, a hatodik év utáni választás során a pártja átlagosan 41 képviselői helyet veszített. A választóknak elegük lett a hatalmából, és megpróbáltak ellensúlyt képezni. (Az egyetlen kivétel Bill Clinton idején volt, 1998-ban a demokraták öt mandátumot nyertek, de így is kisebbségben maradtak.)
Az elnöknek mostantól új helyzettel kell megbarátkoznia. Mivel a törvényhozás mindkét háza republikánus kézben volt, eddig egyetlenegyszer használta a vétót, az őssejtkutatás ügyében. Azt is már a második mandátuma során, amikor a közelgő választásra kacsintva a saját táborából is egyre többen szembefordultak vele. Bush texasi kormányzóként megmutatta, hogy ha muszáj, együtt tud működni az ellenzékkel. Most muszáj lesz, úgyhogy nyilván meg fogja próbálni. Másrészt a vétójoggal élve meg tudja akadályozni a neki nem tetsző törvényeket.
A kormányzati felelősség megosztása egyes republikánus elemzők szerint nem is jön rosszkor a jobboldalnak, így a pártok egyenlő esélyekkel vágnak neki a 2008-as választási ciklusnak. Amely egyébként már ezen a héten megkezdődött, és másfél év múlva majd megint jön a soha nem látott módon piszkos kampány. De addig még van másfél jó év.
Washington, 2006. november
