Jutalmaznám, ha képesek a kooperációra, és elfordulnék azoktól, akik erre politikai szenvedélyeik okán egyelőre még nem hajlandók. Ha nem, hát várjanak! Nekik sürgősebb, mint nekem. Üzlet nincs folyamatosság és folyamatosság nincsen várni tudó türelem, a másik féllel szembeni méltányosság nélkül. A türelmetlen üzletfél egyszersmind megbízhatatlan is.

Főjön még egy darabig a saját levében, tanuljon, nézze meg, hogy kinek sikerül és kinek nem, az olyannak, mint ő, a türelmetlennek nem.

A Balkán beilleszkedése az Európai Unióba igényeli az alanyok tisztázódását, tehát a társulásra is képes, modern nemzetállamok kifejlődését. Jelent tehát politikai, gazdasági és kulturális munkát egyaránt. A politikai nemzetté különülés, artikulálódás folyamata, ha nem is ért egyszer s mindenkorra véget, de a többes szám első személyben beszélő, magukat egy nemzetnek tekintő közösségek mind fönt vannak a színpadon, megmutatták magukat, bejelentették igényeiket, új szereplők meglepetésszerű föllépése nem valószínű.

Modern nemzet csak a transznacionális kontextusban működve tud megállni a lábán. Versenyben van a többiekkel vonzerő és megbízhatóság tekintetében is. Nincs szó új kényszerkooperációról, amelynek valamiféle fegyveres túlhatalom lenne a záloga és biztosítéka. Nem muszáj együttműködni, de helyes lenne kijelenteni, hogy anélkül nincs üzlet. A termékeny kapcsolatok helyreállítását vagy kiépítését nem az Európai Unió kényszerítő nyomása biztosítja, hanem a délkelet-európai politikai és gazdasági aktorok jól felfogott érdeke.

És még valami: az érdekelt felek, az európai közvélemény tetszése. Európa ugyanis csábítások és vonzalmak arénája is, illetőleg más oldalról megelégeléseké, megundorodásoké is. Európa megundorodott a politikai banditizmusoktól, az alvilági praktikákkal társuló fennkölt retorikáktól. Elég a harcos pátoszból, a nemzetek és nemzetiségek közötti erőszakban vagy éppen a reguláris vagy irreguláris emberölésben mester férfiak sportbajnoki dicsőségéből! A helyi hadurak, a warlordok felmagasztalása a tegnap beszéde.

Olyan beruházásokra van szükség, amelyek a mindennapos munka és érintkezés által közelebb viszik egymáshoz az ellenségeskedő közösségeket, hogy képesek legyenek maguk mögött hagyni az etnikai, nemzeti és vallási polgárháborúk erkölcsét. Az érdekek összekapcsolódását kell elősegíteni, és annak a közmondásnak a mindennapos érvényesülését, hogy okos enged, szamár szenved. Akinek a harcos a legelső eszménye, az az üzletben nem megbízható, mert erőszakra és szerződésszegésre hajlamos. Délkelet-Európában csakúgy, mint Kelet-Európában erős (és ha elmúlni látszik is, vissza-visszatér kísérteni) a veszekedés, a viszálykodás, a cserbenhagyás, az elárulás hagyománya, a nyers erő tisztelete, a konfliktusok véres kimenetele, a férfias erőszak felmagasztalása.

Ebből a hagyományból nem könnyű kilépni, külső fegyelmező erő kell hozzá.

A századok során valakinek rendet kellett csinálni, és a törvény hatalma alá kényszeríteni az önkényes hatalmaskodókat, és előbb-utóbb mindig előállt egy rendfenntartó erő, egy Ordnungsmacht, amely sakkban tartja az egymásnak eső garázdákat. Bizánc, Konstantinápoly, Velence, Bécs, Berlin és Moszkva (és bizonyos értelemben Belgrád) közvetlen túlhatalma azért volt lehetséges, mert a centrifugális erők nem tudtak egymással jóra jutni, és külső fegyelmezésre szorultak. Ez a hagyomány máig sem zárult megnyugtató módon, amit a nemzetközi haderők jelenlétének szükségessége tanúsít. Ha érett politikai osztályok munkaterületéről lenne szó, akkor hamarosan ki lehetne vonni a Balkánról a nemzetközi békefenntartó erőket.

Európa azonban nemcsak olajágat tart a csőrében, és korántsem ártatlan a Balkánon kiontott vérben, emberek földönfutóvá, páriává tételében. A nemzeti önrendelkezésnek nevezett elkülönülést elősegíteni - nem biztosítva és ellenőrízve, hogy az új hatalmak tiszteletben tartják-e az alapvető emberi jogokat és a nemzetközi kötelezettségeket - sok gyászt és szenvedést okozhat a szóban forgó térségen.

Minden kezdeményezés jó, amely békét és együttműködést igényel, és minden olyan vállalkozás rossz, amely bezárkózó, autoritárius etatizmusokat segít létrejönni. Annál is inkább helyes és szükséges az újonnan fellépő politikai alanyokat vizsga alá vetni, hogy képesek-e békében megférni és együttműködni közelebbi szomszédaikkal, mert ha nem, akkor a távolabbi szomszédok sem remélhetnek tőlük sok jót. Ki szeretne békétlen garázdákkal egy házban lakni? A demokrácia kiterjedése jó egész Európának, mert biztonságosan növeli az anyagi és szellemi javak cseréjét az egész kontinensen. Ha nincs béke, az drága lesz. A nemzetközi erők állomásoztatása a békétlen területeken többe kerül, mint a közösségeket összeszövő, az egymás iránti türelmet megerősítő, az egyének szabad kibontakozását elősegítő vállalkozások támogatása mintegy az erőszak prevenciójaképpen.

A széteséseket kövessék az összekapcsolódások és a méltányos, szerződésszerű viszonyok kultúrája iránti fogékonyság. Nincsen szerződés, ha az egyik fél eleve ellenségnek nyilvánítja a másikat, és egyedül akar maradni a porondon, ha az egyik fél a másik megsemmisítésére törekszik. A kelet-európai és balkáni erőszakosságok és primitivizmusok, regressziók, visszaesések a háborus morálba. Az egyéni és a kollektív egomániák pusztítóak tudnak lenni. Vannak barbár visszaesések, és ilyeneket alátámasztó nyugatellenes romantikák, amelyek a polgári önfegyelem kemény munkája helyett számtalan ravasz formában a nyers erőszak poézisét hirdetik. A modern társadalmak barbarizmusa visszaesés az erkölcsi progresszió útján. Az erkölcsi progresszió a másik személy iránti méltányosság útját és fejlődésvonalát jelenti. A visszaesés a legyőzni, leigázni akaró, és a kompromisszumos megállapodást elutasító magatartásba: lázadás az európai humanista és demokratikus világnézet ellen.

Az elmaradott, mikor észleli a különbséget a nálánál sikeresebbek és önmaga között, akkor vagy nekilát és versenyez, elfogadva az európai kooperációt annak előnyeivel és terheivel, vagy kétségbe vonja és elutasítja az egész játékszabályrendszert. A vesztes felborítja a sakktáblát. A türelmetlen hataloméhesek mindenféle akarnok furfangot latba vetnek akár saját országaik destabilizálására, az erőszakos demonstrációktól kezdve a populista demagógia teljes arzenáljának bevetéséig, hogy a szabályos politikai versenyen kívüli akciókkal felülkerekedhessenek, és államcsínyszerűen átvehessék a hatalmat. Közép- és Kelet-Európa társadalmai nincsenek védve ezekkel a regressziókkal szemben, a veszteni nem tudó játékosok szabálytalankodásai ellen.

A polgári viszonosság, a jogállami viselkedés nehéz lecke, és nagy önfegyelmet igényel, egyúttal a diktatórikus törekvések, a fasizmusok és a kommunizmusok vegyes vörösbarna mintáinak egyértelmű elutasítását. Ezek mind felmagasztosítanak valami múltbelit, és annak a nevében ütik azt, aki az útjukban áll, vagy aki nem hódol be nekik. A totalitárius pártok lehetőleg minden hatalomra igényt tartanak, és egyöntetűséget igényelnek minden formában, még a nyelvezetben is. Néhány jelszót hangoztatva a másik nemlétét, bukását, eltűnését követelik, és átviszik a futballtribünök mentalitását a politikába. Csak én, csak mi, mondják a hepciás, izgága hólyagok.

Az újtotalitárius politikusok szűntelen azon mesterkednek, hogyan árthatnának a másiknak, riválisuknak, és nem csüggednek politikai-szóbeli polgárháborúba rángatni az országot. Mind az üzletszerű együttműködésnek, mind pedig a megsemmisítő kizárólagosságnak megvan a maga sajátos stílusa. A toleránssal szemben a totalitárius magatartás gondolatok helyett gorombaságokkal tölti meg a közteret, és félelmet kelt a békés polgárban. A totalitárius nem tud szövetséges lenni, miként a skorpió, a barátját is megmarja.

A buszsofőrnek nagy felelőssége van, de a mi utazásunk nem a veszekedős buszsofőrről szól. Az ellenséges beszédből lesz az ellenséges tett, a verbális erőszakosság fizikai erőszakosságba torkollik bele. Aki ultimátumokat ad a másik félnek, az vagy erőszakra készül, vagy nevetségessé teszi magát a pózaival. A józan polgár mérlegeli, hogy kiben van több a zsarnokból, s hogy győzelmük esetén melyiktől kell jobban tartani. Régiónk nem egy politikusa még nem fogta fel, hogy a történet nem róluk szól, hogy nem ők a kor főszereplői, hogy ők a köz szolgái nem pedig urai, a köznek nem lévén szüksége vezérekre.

Demokráciában nem a politikusok versengése határozza meg a gondolkodásunkat. A demagóg vezérek ragaszkodnak hozzá, hogy tömegek figyeljék a tautológiáikat. Semleges és korrekt szövegelemzéssel ellenőrizhető, hogy a pártok vezetői, a politikai osztály hangadói a háborúskodás vagy a polgári udvariasság nyelvét használják-e a bel- és külpolitikában. Ha mindent az vezérel, hogyan árthatnának a másiknak, ahelyett, hogy a kreativitásban múlnák felül, akkor lesüllyesztik a társdadalmat egy alacsonyabb erkölcsi fokozatra, a neonáci és/vagy neobolsevik fokozatra. Egy párt olyan mértékben civilizált, amilyen távolságban van az erőszaktól. Az egyik pólus a tolerancia, a másik pólus a terror. Ennek a skálának a végigtekintése szükséges, hogy tisztán lássuk az előttünk álló alternatívákat.

Lehet pénzzel nevelni, azzal, hogy a pályázók mire kapnak, és mire nem kapnak pénzt. A határokon áthaladó személyes és technikai hálózatok kiépítése európai munka. Európa egy nagy iskola. A pénz jutalmaz és büntet, filozófiája van, a pénznek polgári viszonyokra, világos és szilárd jogrendre van szüksége. Lehet viszont a pénzzel rosszat is cselekedni, lehet vele sokat ártani. A pénznek nagy felelőssége van, aki róla dönt, mások életét kezeli. A pénzt a nemzetek, a városok és mindenekelőtt az egyének tehetségének a bátorítására érdemes fordítani. Utópikusnak a kreatív, magas intelligenciájú társadalmakat gondoljuk, ahol nem kell egymástól félni, és ahol sok kiváló emberben lehet gyönyörködni.

Az író előadása a Steyermärkische Sparkasse által támogatott, Dél-Európával foglalkozó grazi tanácskozáson hangzott el november 6-án. A felolvasott előadás szerkesztett szövege.