Olaszliszka: újabb személyt vettek őrizetbe

A nyomozás eredményeként egy 21 éves férfit is őrizetbe vett a rendőrség pénteken a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszkán, október közepén elkövetett brutális bűncselekménnyel kapcsolatban - közöltea rendőrség.

A hatóságnak sikerült olyan bizonyítékokat felkutatni, amelyek eredményeként újabb személlyel szemben igazolható az a megalapozott gyanú, hogy részt vett a bántalmazásban. Pénteken a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya ezért őrizetbe vette a 21 éves, olaszliszkai gyanúsítottat - olvasható a távirati irodához eljuttatott közleményben.

A rendőrség indítványozza a férfi előzetes letartóztatását.

A súlyos bűncselekmény nyomozását a rendőrség változatlanul fokozott ügyészi felügyelet mellett, az ügyészséggel közvetlen napi munkakapcsolatban végzi.

A közleményben emlékeztetnek arra, hogy a nyomozók a szemlével párhuzamosan bevezetett rendőri intézkedések, adatgyűjtések során számos embert hallgattak ki, többüket személyi szabadságukban is korlátozták, előállították.

A felmerült adatok alapján emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt korábban három személyt vett őrizetbe a rendőrség, akiket a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett.

A nyomozás kezdeti szakaszában a hatóság nem zárta ki, hogy további személyi szabadságot korlátozó intézkedésekre is sor kerül még, és a gyanúsítottak köre a büntetőeljárás során még bővülhet.

A tájékoztatás szerint az elmúlt hetekben a nyomozók több tucat személyt hallgattak ki, aprólékos munkával jártak el annak érdekében, hogy teljes biztonsággal zárják le az ügy egy-egy mozzanatát.

Olaszliszkán október közepén gyermekei szeme láttára verték agyon a 44 éves tiszavasvári tanárt, Szögi Lajost, miután autójával elsodort és könnyebben megsebesített egy kislányt.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.