Az orosz résztvevők többségében forradalomként értékelték az eseményeket, antisztálinista népfelkelésként a személyi diktatúra ellen - állapította meg az orosz-magyar történész bizottság keretében az orosz akadémiai tudományos információs és társadalomtudományi intézetben lezajlott kerekasztal-vita egyik magyar résztvevője, Krausz Tamás. Mások viszont, akik a konferencián kisebbségben voltak, de Oroszországban többséget alkotnak, inkább a semlegesebb felkelés szót használják - tette hozzá.

Ezzel arra utalt, hogy nagyon sokféle politikai erő vett részt az eseményekben, s noha bizonyos kérdésekben a nemzeti egység mintha létrejött volna, valójában nem lehet szociális és politikai homogenitásról beszélni - összegezte a szélesebb álláspontokat Krausz Tamás történész az MTI-nek.

"Forradalom volt egyszerűen azért, mert ez volt az első példa a szovjet tömbben arra, hogy a társadalmi-állami rend összeomlott, teljesen megszűnt létezni, és külső intervencióval állították helyre" - mutatott rá a kerekasztal egyik résztvevője, Leonyid Gijanszkij liberális történész.

Vjacseszlav Szereda szintén úgy vélte, hogy 1956-ot polgári demokratikus forradalomnak lehet nevezni. "A fő követelés a szuverenitás volt. A népmozgalom a diktatúra felszámolására és a polgári szabadságjogok kivívására irányult. Lényegében ugyanaz ment végbe 1989-ben is. Ez a forradalom már győzött, de megint csak nem önállóan, és minden mai probléma voltaképpen ebből ered."

Szereda úgy ítélte meg, hogy a magyar forradalom előre (vereségre) volt ítélve, hiszen a szovjet vezetőség számára elfogadhatatlan volt mind Magyarország teljes függetlensége, mind a kommunista párt hatalmának elvesztése. Viktor Sejnyisz (Charles Gatival vitatkozva) ugyancsak úgy látta, hogy a magyar események nem állhattak meg valamilyen közbülső fokon, miután a nép fegyvert fogott.

Szereda jórészt azzal magyarázta a szovjet vezetőknek az október 31-i végleges beavatkozási döntésüket megelőző ingadozását, hogy a XX. kongresszus után elvben belátták ugyan a politikaváltás szükségességét nem csak országon belül, hanem az európai testvérekkel való viszonyban is, de elfelejtették kidolgozni ennek koncepcióját.

"Magyarországon és Lengyelországban az események forradalmi útra terelődtek, s a forradalmi út gyakorlatilag ki volt zárva Moszkva számára" - fejtegette. Jurij Akszjutyin, aki a szovjet társadalomnak a magyarországi katonai beavatkozásra való reagálását elemezte, egy 1995-ös felmérési eredményét ismertette: eszerint a kérdőívet kitöltők 41 százaléka helyeselte - emlékezete szerint - az intervenciót és 23 százaléka ítélte el.

(MTI)