„Az esőerdők pusztulását általában a fejlődés következményének szokták tekinteni. Az emberi tevékenységet – fakitermelést, mezőgazdaságot és a városok terjeszkedését – kárhoztatják az őserdő területének csökkenésért. A gazdasági növekedést a természet ellenségének állítják be” – olvassuk Josh Rosenau ökológus cikkét a Seed magazinban.

Rosenau szerint azonban nem a gazdasági fejlődés az erdők legfőbb ellensége. Állítását egy kis sziget, Hispaniola példáján szemlélteti.

A sziget egyik része a szegény Haitihez, a másik a jómódú Dominikai Köztársasághoz tartozik. Dominkián közel négyszer annyi az egy főre eső GDP, mint Haitin. Az őserdő itt, a fejlettebb szomszéd oldalán zöldebb. Haitin a kilencvenes években az esőerdő tizedét kivágták. De nem azért, hogy külföldre vigyék a fát. Az elmaradott országban nincs ipar és közművek sem nagyon, az energiaszükségletet jórészt a fa elégetésével biztosítják.

„Dominikán stabil kormány működik. Haitin az elmúlt két évtized során szinte minden évre jutott egy kormányválság. Hiába nagyobb az energiafelhasználás és az ipari termelés, Dominikán védik az őserdőt, Haitin nem.”

A stabil kormányzás elősegíti a növekedést. „A gazdasági fejlődés pedig lehetőséget teremt a természetvédelemre. Dominikán van elég pénz nemzeti parkok létrehozására.”

„Az esőerdők pusztulásának gazdasági és társadalmi okai vannak – írja Rosenau. – A világon mindenütt a szegénység és a feladatainak ellátásra képtelen állam miatt irtják az erdőt. Politikai válságok és háborúk idején senki sem törődik a természetvédelemmel. A háborús menekültek is ott telepszenek le, ahol lehet – a nemzeti parkokban. Az erős kormányok viszont fontosnak tartják az ország természeti kincseinek megóvását, és polgáraikat is bíztatják, hogy védjék a természeti kincseket.”

Hispaniola