Gergényi továbbra is hallgat

Gergényi Péter továbbra sem kívánja a nyilvánosság előtt megindokolni, hogy miért kérte a nyugdíjazását. Csütörtökön többen megpróbálták döntése megváltoztatására bírni - egyelőre eredménytelenül.

 

 

 

 

Elégedett Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány munkájával Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter - szögezte le a szaktárca csütörtökön a miniszter és a főkapitány találkozója után kiadott közleményében, amelyben Petrétei újfent visszautasította a "Gergényi Péter személyét ért alaptalan, hamis vádakra alapozott politikai támadásokat". Petrétei továbbra is törvényesnek és szakszerűnek tartja a be nem jelentett, randalírozásba torkolló utcai megmozdulásokat felszámoló rendőrségi akciókat. Hozzátette: a rendőri intézkedésekkel kapcsolatos panaszok, feljelentések kivizsgálását a rendőrségnek "politikától és személyeskedéstől mentesen kell kivizsgálnia. A kormány álláspontja szerint Budapestnek határozott, felkészült és erőskezű főkapitányra lesz szüksége."

Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium közleménye végül rámutat: a rendőrség lejáratását, elbizonytalanítását célzó Fidesz-kampány nem érheti el a célját. A miniszter Gergényi nyugdíjazási kérelméről a napokban hozza meg végső döntését. Információink szerint Petrétei József mozgástere igencsak szűk. Csütörtökön többen is próbálták az előző nap bejelentett döntésének visszavonására bírni Gergényit - köztük kormánypárti politikusok és befolyásos kormányzati tényezők is -, információink szerint egyelőre hiába.

Demszky Gábor főpolgármester tegnap személyesen kereste föl a főkapitányt Teve utcai irodájában. Demszky előzőleg újságírók előtt kijelentette: tárgyalni fog a kormány illetékeseivel, s hogy minden befolyását latba veti Gergényi "visszatartása" érdekében.

- Budapest Európa legbiztonságosabb fővárosa, és azt szeretnénk, ha az is maradna - mondta Demszky, majd emlékeztetett arra, hogy Gergényi főkapitánysága alatt a fővárosi bűnüldözési statisztikák javuló tendenciát mutattak.

Tarlós István, a Fővárosi Közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetője "farizeusnak" tartja Demszky kijelentéseit. Közölte, hogy a főkapitány esetére is igaz a mondás: a mór megtette kötelességét, a mór mehet.

"Az SZDSZ politikusai tudják, mit jelent a diktatúra és a diktatúra rendőrsége ellen fellépni, és tudják azt is, mit jelent a demokráciát védeni. Köszönjük a rendőröknek, hogy védik a köztársaság demokratikus rendjét" - szögezte le Gergényi bejelentésére reagálva Kuncze Gábor pártelnök, aki közleményében hangsúlyozza: az esetleges túlkapásokra hivatkozva nem lehet megkérdőjelezni a rendőrség október 23-i fellépésének jogosságát, a be nem jelentett tüntetések feloszlatásának indokoltságát. "A rendőrség a törvényben előírt kötelességét teljesítette, amikor ezt megtette. Egyben visszautasítjuk azt a föltételezést, hogy Gergényi Péter vállalhatatlanná vált volna az SZDSZ számára" - áll a közleményben. Az SZDSZ arra kéri az illetékes minisztert és a miniszterelnököt: fontolják meg, elfogadják-e Gergényi Péter és más rendőri vezetők nyugdíjazási kérelmét.

Maga az érintett továbbra is hallgat. Gergényi Péter továbbra sem kívánja a nyilvánosság előtt megindokolni döntését.

Egyes hírek szerint Gergényi azért szándékozna most nyugdíjba menni, mert így kedvezőbb feltételek mellett teheti ezt meg, mint később. Ez azonban (lásd A főkapítánynak nem kellene sietnie című írásunkat - a szerk.) nem igaz. Mások úgy vélik, hogy elege lett a politikai támadásokból. Akadnak azonban olyan vélemények, amelyek szerint Gergényi arra akarja bejelentésével rábírni a döntéshozókat, hogy a kormány módosítsa a rendőrségi törvényt, s bizonyos feltételek teljesülése esetén maradna a posztján. Lapunk megbízható forrásokból úgy értesült, hogy - bár kétségkívül sokat nyom a latban Gergényi súlya - a kéréseit nem teljesítik.

Fodor Gábor különvéleménye

Az SZDSZ vezetőségének állásfoglalásától eltérően Fodor Gábor ügyvivő úgy véli: pártjának elsősorban nem Gergényi Péter nyugdíjazási kérelmével kell foglalkoznia, hanem az október 23-i események rendőrségi, ügyészségi, illetve parlamenti kivizsgálásával. A pártvezetőség szerint fel kell tárni a szakmai hibákat, de ezekre az esetekre hivatkozva nem lehet megkérdőjelezni a rendőrség október 23-i fellépésének jogosságát. Fodor azt mondja, a rendőrség általánosságban törvényesen lépett fel a törvényellenes tüntetőkkel szemben október 23-án, de "jó néhány rendőr fellépése nem volt jogszerű; márpedig jogállamban megengedhetetlen, hogy ezeket az eseteket ne vizsgálják ki".

A tb-szabályok miatt nem kellene sietnie

 

Egyelőre még csak formálódnak a hivatásos állományúak szolgálati nyugdíjrendszerének szabályait megváltoztató tervek a PM és a reformbizottság műhelyeiben, így az új törvény a legkorábban 2008. január 1-jétől léphet hatályba. Most 25 év szolgálati idő után, a nyugdíjazást megelőző utolsó év keresete alapján állapítják meg a nyugdíjat, aminek átlaga az idén az országos nyugdíjátlag kétszerese. A változtatás fontos eleme lesz, hogy megváltozik a szolgálati idő beszámítása a nyugdíjba, s a járandóság megállapításánál nem veszik majd figyelembe a különböző pótlékokat, jutalmakat, a szabadság megváltását. Emellett a tervek szerint megszűnik majd a 13. havi illetmény, a jubileumi jutalom is, a nyugdíjszámításnál csak a beosztási illetményt és az alapbért veszik figyelembe. Márpedig a fegyveres és rendészeti szervek dolgozói számára nem a viszonylag alacsony alapbér miatt vonzó a pálya, keresetük jelentős részét ugyanis a különböző pótlékok és egyéb juttatások teszik ki.

Mivel az új rendszer várhatóan csak 2008-ban lép életbe, emiatt nem kellene most nyugdíjba vonulnia a budapesti főrendőrnek. Már csak azért sem, mert akinek megvan a húszéves szolgálati viszonya - Gergényinek több mint negyven éve van -, a jelenlegi feltételekkel mehet majd nyugdíjba. Gergényi Péter - és a vele együtt távozó rendészeti vezetők - esetében legfeljebb az fogadható el méltányolandó indoknak, hogy 2007-ben várhatóan befagyasztják a közszférában - így a fegyveres és rendvédelmi szerveknél is - a béreket, így nem nő a nyugdíjalapjuk, viszont az, aki január 1-jén nyugdíjas, részesül járandóságának soros emelésében. (K. J. E.)

A Kossuth tériek tegnap elhozhatták a rendõrségrõl a lefoglalt holmijaikat
A Kossuth tériek tegnap elhozhatták a rendõrségrõl a lefoglalt holmijaikat
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.