Új generáció született Veszprémben

A napokban alakult meg a Mol Nyrt. vezetésével az a konzorcium, amely 2009 közepére kifejlesztheti a jelenlegi biodízelétől alapvetően eltérő kémiai szerkezetű, úgynevezett második generációs biogázolajat. Az új bioüzemanyag minőségi jellemzői várhatóan jobbak lesznek a kőolaj alapú gázolajénál.

 

 

 

- Az eddigi laboratóriumi kísérletek alapján közel állunk egy olyan növényolaj alapú vadonatúj bioüzemanyag kifejlesztéséhez, amely az öszszes fontos paraméterében nemcsak az eddig ismert biodízelnél, hanem az ásványolaj eredetű gázolajnál is jobb minőségű lesz - közölte érdeklődésünkre dr. Hancsók Jenő, a veszprémi Pannon Egyetem Ásványolaj- és Széntechnológiai Tanszékének tanára, a kutatások vezetője.

Mint megtudtuk, a kutatómunka 2004-ben kezdődött meg a veszprémi egyetem vegyészmérnöki intézetének Mol által is támogatott kooperációs kutatóközpontjában. Mostanra jutott olyan fázisba, hogy a gazdasági és a tudományos élet meghatározó szereplői - élükön a magyar olajtársasággal - vállalták a nagylaboratóriumi kísérletek, valamint a félüzemi gyártás technológiájának kidolgozását. Az érintettek: a Mol és a Pannon Egyetem mellett többek között a legnagyobb magyarországi olajosmag-termelő és forgalmazó cég, a KITE Zrt., továbbá a Magyar Tudományos Akadémia Kémiai Kutató Központja a napokban írták alá a konzorciumi szerződést, amelynek értelmében 2009 közepére kifejlesztik a világújdonságnak számító, második generációs biogázolajat. A projekthez a magyar állam - a Jedlik Ányos programon keresztül - 500 millió forintos támogatást nyújt, a további több mint félmilliárd forint nagy részét pedig a Mol állja.

- A kísérletek titkosak, így csak annyit árulhatok el, hogy a növényolajból katalitikus hidrogénező eljárások sorozatával állítjuk majd elő azt a terméket, amelynek például a cetánszáma jóval magasabb lesz a jelenleg használt kőolaj alapú gázolajénál vagy a biodízelénél, 51-gyel szemben 80-85, de kedvezőbbek lesznek a téli időjárási tulajdonságai és a tárolási stabilitása is - mondja Hancsók Jenő. - Az új biogázolajban nem lesznek rosszul égő aromás szénhidrogének, így szinte teljesen megszűnhet a járművek koromkibocsátása.

- Nagyon biztatónak ítéltük meg az eddigi kutatási eredményeket, ezért a most létrejött konzorciumtól azt várjuk, hogy a magyar tudásbázis és a komoly tapasztalatokkal rendelkező ipari és mezőgazdasági vállalatok összefogásából valóban újdonságot sikerül előállítani - nyilatkozta Thernesz Artur, a Mol fejlesztési igazgatója. Hozzátette: cége jelenleg két biodízelüzemet épít a régióban (Komáromban és a szlovákiai Leopoldovban), ám ezek a gyárak még a jelenleg ismert első generációs technológiát alkalmazva állítanak majd elő üzemanyagot.

Thernesz Artur elmondta: az új terméktől egyebek között azt várják, hogy a repce mellett meghatározó alapanyaggá váljon az idehaza remekül termeszthető napraforgó is. Ezenkívül az új technológia csökkentett energiafelhasználása és klímagáz-kibocsátása jelentős előnyöket kínálhat a jelenleg alkalmazott eljárásokhoz képest. A fejlesztési igazgató hozzátette: az új biogázolajat a jelenleg engedélyezett öt százaléknál nagyobb arányban is lehet majd elegyíteni a gázolajjal anélkül, hogy a járműveken bármilyen változtatást kellene végrehajtani.

Hancsók Jenő közölte: a veszprémi kutatások iránt a világ valamenynyi tájáról óriási az érdeklődés. Eddig hárman dolgoztak a projekten, mostantól, a konzorcium megalakításával azonban egy tízfős mérnökcsapat folytatja a munkát. Thernesz Arturtól megtudtuk: a kísérleti üzemet a Mol százhalombattai finomítójában alakítják majd ki, és a projekt sikerétől függően várhatóan 2009-ben döntenek a teljes kapacitású termelés megindításáról.

Hancsók Jenõ: Öt százaléknál nagyobb arányban keverhetõ az új anyag
Hancsók Jenõ: Öt százaléknál nagyobb arányban keverhetõ az új anyag
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.