Vita Kiotó folytatásáról
Tavaly, a hasonló montreali világtanácskozáson e tekintetben nem tudtak előrelépni, s a nemzetközi gazdaság azóta is türelmetlenül várja, mit döntenek. Ettől függenek majd az elkövetkezendő években végrehajtott, ezermilliárd dolláros nagyságrendű beruházások, itt dől el, hogy mennyit invesztáljanak a szénbányákba, az új, környezetkímélő szénfeldolgozó, energianyerő technológiákba, a szél-, árapály, vízerőművekbe, mi lehet az ismét feljövő atomenergia jövője.
Aggasztó ütemben nő a világ energiaéhsége (a Nemzetközi Energia Ügynökség, az IEA felmérése szerint az eljövendő negyedszázadban több mint a másfélszeresére), ami felboríthatja a szén-dioxid-kibocsátási korlátozásokat, és felgyorsíthatja a katasztrofális klímaváltozásokhoz vezető globális felmelegedést, az üvegházhatást.
A másik probléma, hogy Kiotó a világ szén-dioxid-kibocsátásának kevesebb mint egyharmadát szabályozza. George W. Bush kezdeményezésére az USA 2001-ben kiszállt az egyezményből, s ahhoz nem csatlakozott a két ázsiai óriás, Kína és India sem. Az egyezmény bővítésére egyelőre nem látni reális lehetőséget, a legnagyobb széndioxid-kibocsátóban, az USA-ban Bush elnök előre láthatóan 2009-ig marad hivatalban.
Azt ma már komoly ember nem vitatja, hogy a föld éghajlatváltozásában az emberi civilizációnak szerepe van. Hogy mekkora, arról vitázik a hatezer résztvevő, mint ahogyan arról is, hogy a veszély milyen mérvű, kiket fenyeget. Arról, hogy kik a felelősök a klímaváltozásért, igazán nem beszélnek. Most már nem a vádaskodás az elsődleges, hanem a cselekvés, a veszélyforrások megszüntetése. Kik, milyen csoportok, miként, mennyit fizessenek, hogy a klímaváltozást és a vele járó temérdek rossz (kevés jó) dolgot feldolgozzák. Minden megvásárolt termék árának egy százalékát kéne csak megfizetni azért, hogy a föld klímaváltozását lelassíthassuk - írja a BBC honlapja. A civilizált országok legtöbbjében a fogyasztói adó (áfa) ennek tíz-huszonötszöröse, és azt a legtöbben zokszó nélkül fizetik.
