Megalomán pazarlás, vagy hozzá nem értés?

Debrecenben még el sem kezdődött az új színház építése, a tervezett létesítmény máris politikai vihart kavart. A szocialisták "megalomán pazarlással" vádolják a fideszes városvezetést, mire Kósa Lajos polgármester azzal vágott vissza: az ellenzék vagy viccel, vagy teljesen járatlan ebben a témában.

Az ügy előzménye: Debrecenben már évekkel ezelőtt megfogalmazódott egy új játéktér építésének az igénye, tekintettel arra, hogy a Csokonai Színház több mint százéves, elhasználódott infrastruktúrájú épülete lassan alkalmatlan mind a színjátszásra, mind a közönség fogadására. Az elképzelés akkor kapott erőre, amikor a város pályázott az Európa kulturális fővárosa 2010 címre: ebben már szerepelt az új színház felépítése a Csapó utca és a Rákóczi utca sarkán, ott, ahol jelenleg az új piactömb kialakítása folyik. A tervezésben - a színházszakmai szempontok érvényesítésének céljával - aktívan részt vett Csányi János is, aki akkor még a fővárosi Bárka Színház vezetője volt, s aki az idén januártól a debreceni teátrum igazgatója lett.

A debreceni közgyűlés a napokban döntött arról: az önkormányzat kötelezettséget vállal színházfunkcióra alkalmas építmény beszerzési költségének fedezetére a 2008. évi költségvetéstől kezdődően öt évig. Magyarán: a város hitelt vesz föl, amelyet 2008-2013 között fizet vissza. A beruházásra nyílt közbeszerzést írtak ki, amelyre az ajánlattételi határidő lejártáig - 2006. szeptember 15-ig - csak egyetlen ajánlat érkezett be: a helyi Dexium Ingatlanfejlesztő Kft. pályázata. Érdekes egybeesés, hogy éppen ez az a cég, amelynek kivitelezésében - a tervezett színház tőszomszédságában - az új piactömb épül.

Csányi János ma is lelkes támogatója az új színház felépítésének. A direktor a Magyar Tudományos Akadémia helyi bizottságában rendezett nyilvános fórumon a napokban azt mondta: boldog, hogy az új létesítmény megvalósulhat, s annak is örül, hogy a városvezetés is fontosnak tartja a beruházást. Úgy fogalmazott: a Csokonai Színház infrastruktúrája "katasztrofális", ez az ország legrosszabb állapotban lévő színházépülete, amelyet az elmúlt évtizedekben - szemben más megyei teátrumokkal - egyszer sem újítottak föl. A direktor azt tervezi, hogy a leendő új színházban kapjon helyet a prózai tagozat, míg a régi Csokonai - kizárólag opera- és operett-előadások helyszíneként - zenés népszínházi funkciót töltene be. Csányi János ugyanakkor cáfolta azokat az ellenzéki politikusoktól elhangzott állításokat, amelyek szerint a színház súlyos gazdasági helyzetben van. Mint mondta, miután idén megváltak nyolcvan dolgozótól - közülük csaknem ötvenen művészeti beosztásban voltak, a többiek a műszakhoz tartoztak -, az intézmény idei megtakarítása eléri a százmillió forintot.

A Csokonai Színház gazdasági helyzetéről az MSZP városi frakcióvezetője, Bazsa György tett említést, amikor az új színház felépítése ellen emelt szót. Bazsa György szerint nem az volna a helyes megoldás, hogy a már most is több mint tízmilliárdos adóssággal küszködő város újabb hiteleket vesz föl az új beruházás miatt. A frakcióvezető olyan javaslatokat fogalmazott meg, amelyekkel elkerülhetővé válna a szocialisták által fölöslegesnek tekintett színház megépítése. Bazsa szerint megoldást jelentene, ha az önkormányzat fölújítaná a Csokonai épületét, s a már meglévő kulturális intézményekben alakítana ki új játszóhelyeket. A politikus szerint alternatívaként szóba jöhetne az új Kölcsey Központ, az új Modem Művészeti Galéria vagy a Lovarda nevű egyetemi kulturális centrum is.

A szocialista fölvetésekre Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere úgy reagált: ezeket az ellenérveket lehetetlen komolyan venni, úgyhogy szerinte az MSZP vagy viccel, vagy teljesen járatlan a témában. A városvezető szerint a Kölcsey Központ és a Modem Művészeti Galéria alkalmatlan színházi funkcióra, akár a Lovarda, amely ráadásul az egyetem tulajdonában van, így - fogalmazott Kósa - eléggé meghökkennének az egyetem vezetői, ha saját kulturális centrumukba bekopogtatna a városi színtársulat. Hozzátette: a városon hiába kérik számon a szocialisták, hogy eddig nem újult meg a Csokonai épülete, ha a rekonstrukciós pályázatok rendre elbuknak a kormánypárti vezetésű szaktárcánál. Szerinte csak a majdnem 10 ezer négyzetméteres, 350 férőhelyes új épület oldhatja meg a társulat jelenlegi infrastrukturális problémáit. A polgármester azt mondta: az átadás tervezett határideje 2008 márciusa, így az új teátrumban leghamarabb a 2009-10-es évadban kezdődhet a játék.

A tervezett debreceni színház szomszédságában épül az új piactömb
A tervezett debreceni színház szomszédságában épül az új piactömb
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.