Gergényi Péter a nyugdíjat választja

Csak találgatni lehet, miért kérte Gergényi Péter vezérőrnagy, Budapest rendőrfőkapitánya december 31-i hatállyal a nyugdíjazását. Talán belefáradt az utóbbi hetekben a politikai-szakmai támadásokba, de az is felmerült, hogy "csak" a nyugdíjba vonulás ma még kedvező feltételeit kívánta kihasználni. A látszat mindenesetre az, hogy a vasprefektus, életében talán először, meghátrált.

Gergényi Péter vezérőrnagy, Budapest rendőrfőkapitánya benyújtotta nyugdíjazási kérelmét Bene László országos rendőrfőkapitánynak. A vasprefektus - hivatalosan meg nem erősített értesüléseink szerint - januártól a vállalkozói szférában helyezkedik el. Ő maga csakis a nyugdíjazási kérelem benyújtásának tényét erősítette meg, de nem indokolta azt. "Mert így döntöttem!", "Így találtam helyesnek", mondta a távozásának okait és időzítését firtató kérdésekre.

A rendőrségi körökben többségi álláspont szerint Gergényi belefáradt a budapesti zavargások kirobbanása óta őt ért mind élesebb utcai és politikai támadásokba. "Jobbról folyamatosan támadják, miközben a kormány nem áll kellő erővel mögé, sőt, az ORFK sem", vagy legalábbis nem úgy, ahogy az elvárható lenne. "Vele vitetik el a balhét" - mondta egy másik rendőrségi tisztviselő. Szerinte nyilvánvaló, hogy Gergényi felelősségét fogja megállapítani az a Pest megyei rendőrfőkapitány által vezetett vizsgálóbizottság is, amely az MTV ostroma alatt történt (illetve elmaradt) rendőri intézkedések okainak feltárására kapott megbízást. A jelentés napokon belül elkészül. A vasprefektus is elismerte nyilatkozataiban, hogy ő felel Budapest közrendjéért, közbiztonságáért. Márpedig azon az estén nem tudták ezt biztosítani.

Bár "a levegőben volt", mégis a meglepetés erejével hatott Gergényi nyugdíjba vonulásának híre. Vannak, akik úgy vélik: a tábornok bejelentésével beismerte felelősségét a rendőri túlkapásokért. A lemondáshoz hozzájárult, hogy Gergényi érezhette: az ORFK vezetői, számos minisztériumi és kormányzati tisztségviselő őt tartja felelősnek a helyzet elfajulásáért. Nem akarta megvárni, hogy felszólítsák nyugdíjazási kérelmének benyújtására, azt pedig végképp nem, hogy elküldjék.

Bár sokan úgy vélik: Gergényi nem szabad akaratából döntött, szocialista politikusok és a kormány illetékesei egyaránt cáfolták, hogy "bárki is nyomást gyakorolt volna a tábornokra távozása érdekében". Állítólag még azok sem akarták elküldeni, akiket megdöbbentett Gergényi "pökhendisége", ahogy egy sajtótájékoztatón a kamerák előtt kijelentette: a rendőrség törvényesen, szakszerűen és arányosan intézkedett, s "akinek problémája van", forduljon az ügyészséghez, ott majd mindent kivizsgálnak. Kormánypárti politikusok szerint, ha Gergényi nem hergeli az ellenzéket, ha nem zárkózik el a nyilvánvaló törvénysértések kivizsgálásától, a Fidesz nem állította volna fel dokumentációs központját, és nem gyűjtené a túlkapások bizonyítékait. Gergényi környezetéből származó értesüléseink szerint ugyanakkor a tábornok e sajtótájékoztatóján felsőbb utasításokat követett: előírták neki, miről beszéljen és miről ne.

Mértékadó körök szerint Gergényi távozásának a fentieken túl van még egy nyomós indoka: a kormány módosítani készül a rendvédelemben dolgozók korkedvezményes nyugdíjba vonulásának szabályait. Az eddig ismertté vált terveken alapuló számítások szerint az a rendőr, aki ma megfelel a korkedvezményes nyugdíjba vonulás feltételeinek, több tízezer forinttal járhat rosszabbul az új rendszerben, mintha most távozik. Meglehet, a zavargásokban és az azokkal öszszefüggő politikai támadásokban elfáradt Gergényi az elmúlt napokban kiszámolta: megéri-e neki még két évig a támadások kereszttüzében szolgálni és védeni, és az egyenlet megoldása az lett, hogy most kell nyugdíjba vonulnia.

Távozik Gergényi közbiztonsági helyettese, Lapid Lajos is, és az MTI információi szerint hozzá hasonlóan nyugdíjba vonul Szik László, a gazdálkodásért felelős főkapitány-helyettes is. Ugyanezt fontolgatja több kerületi rendőrkapitány is. Az ORFK közlése szerint legalább háromezer rendőr felel meg a kedvezményes nyugdíjba vonulás ma hatályos feltételeinek.

Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium tegnap kiadott közleményében úgy fogalmazott: Petrétei József miniszter a szükséges megfontolások és konzultációk után dönt Gergényi kérelméről. A közlemény ugyanakkor leszögezi: a kormány visszautasítja a hamis vádakra alapozott, a rendőrség elbizonytalanítását célzó, az egész országnak ártalmas politikai támadásokat.

Kezdődik a zavargások vizsgálata

Hivatalosan is megalakult tegnap a szeptemberi és októberi zavargásokat elemző szakértői munkacsoport. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök arra kérte a testület tagjait, hogy hatvan napon belül készítsék el jelentésüket. A kormányfő azt hangsúlyozta: a munkacsoport feladata a zavargásokhoz vezető történések hátterének és mozgatórugóinak feltárása, valamint a jogi környezet, illetve a hatóságok tevékenységének értékelése. A dokumentumot egyébként nyilvánosságra kívánja hozni. A Gönczöl Katalin kriminológus vezette munkacsoportba nyolc szakértőt kértek fel, de Bökönyi István nyugalmazott tábornok nem vállalja a közreműködést, mert olyan biztonsági cégnél tölt be vezető funkciót, amely a zavargások idején több objektum biztosításában is részt vett.

Balogh Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának elnöke a bizottság tagjainak szakmai hitelességét nem kérdőjelezi meg, de szerinte Gyurcsányhoz közel állók és ezért nem lehetnek pártatlanok.(L. K.)

Elfogták a szombathelyi MSZP-iroda felgyújtóját

Egy 32 éves szombathelyi munka nélküli férfi gyújtotta föl Molotov-koktéllal október 23-án késő este az MSZP szombathelyi irodáját. Az illető beismerte tettét, amelynek elkövetésében a budapesti események televízióban látott képei motiválták őt, illetve a párt iránt érzett ellenszenve. Hollósi Gábor szombathelyi rendőrkapitány lapunknak elmondta: az elkövető a fővárosi események televíziós képeinek láttán, egy fél liter bor elfogyasztása után ment a szombathelyi Fő térre, ahol aznap este is volt kormányellenes tüntetés. Azt látva határozta el, hogy "csinál egy kis tüzet". A nyomozást segítette, hogy a helyszín közelében rendőrök is voltak, akik a lehetséges elkövetők közül kizárták a tüntetés részvevőit.

A Fidesz nem elégszik meg ennyivel

 

A Fidesz szerint Gergényi Péter nyugdíjba vonulása a felelősség beismerését jelenti, de nem oldja meg az október 23-a után kialakult helyzetet. Balog Zoltán és Kontrát Károly tegnap közölte: a Fidesz követeli a kormánytól, hogy nevezze meg az október 23-i rendőri brutalitás felelőseit, azokat, akik parancsot adtak az emberek megtámadására. Balog Zoltán emlékeztetett: Gyurcsány Ferenc az MTV-székháznál történtek után beszámolt arról, hogy beszélt a rendőrség vezetőjével, azt viszont nem lehet tudni, hogy október 23-án is sor került-e ilyen beszélgetésre, és akkor mi hangzott el.

2006. szeptember 18. éjjel, az MTV székházánál - az első vereség
2006. szeptember 18. éjjel, az MTV székházánál - az elsõ vereség
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.