Rákpestis a vasi élővizekben

A szennyező vízhabzás után újabb veszély fenyegeti a Rába folyó és a Gyöngyös-patak egyes Vas megyei szakaszait, ahol a rákpestist hordozó, úgynevezett amerikai jelzőrákok pusztítják az európai rákfajokat. A betegség emberre nem veszélyes.

 

 

 

Szakemberek szerint veszély fenyegeti a hazai élővizekben honos rákokat. Ennek oka, hogy a vízfolyással Ausztriából Magyarországra került egy amerikai rákfaj - szaknyelven jelzőrák - néhány példánya, amely gombás fertőzéssel rákpestist terjeszt. Információnkat a rákpopulációt évek óta tanulmányozó Illés Péter biológus kutató megerősítette. A Kőszegen élő szakember elmondta: a Vas megyei Gyöngyös-patakban találta meg a hazai faunára veszélyes amerikai jelzőrákot, amelyet az ollói tövénél lévő fehér vagy türkizkék folt különbözteti meg a hazai folyami ráktól. Ez a jellegzetesség a vízben is elég feltűnő, ezért is nevezik a fajt jelzőráknak. Megtudtuk, hogy az állat felbukkanásának akár örülhetnénk is, mert a rákok fontos szerepet töltenek be a táplálékláncban - ám ennek megjelenése veszélyt jelent az őshonos rákokra. A vizsgálatok szerint a Rábában már csak ez a rákfaj fordul elő, pedig néhány évvel ezelőtt még folyami rákok is éltek ott.

Az új rákfaj által terjesztett megbetegedésről Illés Péter elmondta: egy gombás fertőzésről van szó, melynek okozója csak az európai fajtákat károsítja, oly módon, hogy átszövi és működésképtelenné teszi a rákok belső szerveit. Hozzátette: agresszív és ellenálló fertőzésről van szó, amely az élővízben lévő összes rákot elpusztítja. A betegségnek az a látható jele, hogy a rákok elvesztik mozgásképességüket, görcsös állapotba kerülnek, majd felfordulnak. Ugyanakkor megjegyzendő: a kórokozó az emberre nem veszélyes.

A tapasztalatok szerint - magyarázta a kutató - ha egy vízfolyásban kipusztultak az európai rákok, akkor a kórokozó is eltűnik, hiszen önmagában nem lesz életképes. Az adott folyószakaszon idővel újra telepíthető az európai folyami rák, de olyan vízben, ahol jelzőrák is él, nem érdemes ezzel próbálkozni. A kutató szerint a betegség terjedését úgy lehet korlátozni, ha a rákra is leső horgászok, halászok nem visznek át egyik vízből a másikba rákot, továbbá felszerelésüket a napon teljesen megszárítják, rézgáliccal, netán hypós oldatban fertőtlenítik.

Hompasz Gyula, a nyugat-dunántúli vízügyi felügyelőség igazgatója érdeklődésünkre elmondta: területükön 1998 óta folynak biológiai vizsgálatok, amelynek során a Lapincsban, a Rábában, a Zalában, a Szentgyörgyvölgyi-patakban és a Gyöngyösben találtak folyami rákot. A jelzőrák jelenléte már az első vizsgálati évben kiderült. Utoljára 2004-ben észleltek jelzőrákot a Gyöngyösben, ám a mintavételi területen rákpusztulást még lokálisan sem tapasztaltak. Hompasz Gyula megerősítette: ennek ellenére feladatuknak tartják a jelzőrák terjedésének nyomon követését a védett természeti területeken, a Rába és a Gyöngyös-patak egyes szakaszain, illetőleg azokon a víztesteken, ahol ez a faj megjelenhet. A zöldhatóságnál a külön erre irányuló kutatási engedélykérelem elbírálása is folyamatban van.

Ez a rákfaj terjeszti a betegséget
Ez a rákfaj terjeszti a betegséget
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.