Verók kiteszi a városvédőket?

Távoznia kell régi, jól megszokott székhelyéről, az Eötvös utcából a Budapesti Városvédő Egyesületnek.

Egy Kossuth Lajos utcai üzlethelyiségbe költözik november végén, december elején a Budapesti Városvédő Egyesület. Eddigi székhelyük, a terézvárosi Eötvös utca 10. ugyanis közösségi házzá alakul a közelgő felújítás után, amire jelentős összeget nyert a terézvárosi önkormányzat. A közösségi házban pedig már nem tudják a városvédőknek az eddigi helyiségméretet biztosítani.
     
A városvédők nem lázongtak emiatt, mondja Ráday Mihály, bár ő úgy érzi, egy közösségi házban helye lehetne Budapest legnagyobb civil szervezetének, akár az eddiginél kisebb alapterületen. Sőt, a polgármester helyében büszke lenne arra, hogy egy ilyen szervezet náluk működik. Maradásra azonban nem kaptak ajánlatot, pedig az Eötvös utca 10-ben sok mindent maguk újítottak fel. Választhattak egy Dembinszky utcai pincehelyiség és a Kossuth Lajos utca 14-16-ban található, 300 négyzetméteres, kirakatos üzlethelyiség között. És az utóbbit választották. 

Ráday Mihály korábban egy intejúban azt  nyilatkozta: a terézvárosi polgármester "fedélvesztést helyezett kilátásba, mert csatlakoztunk az – immár jelképpé vált – Király utca 40. alatti ház megtartását szorgalmazó szervezetekhez…" Ezt a véleményét fenntartja.

Verók István értetlenül fogadta a Ráday-idézetet. Ha annyira haragudtunk volna a városvédőkre, mint ahogy  Ráday Mihály állítja, nem  bocsátottuk volna a rendelkezésükre a Kossuth  Lajos utcai  helyiséget - amelyért az egyesületnek havonta mindössze ötvenezer forintot kell fizetnie.

Verók István
Verók István
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.