Szolgáltatásuk: adóelkerülés

Közel százötven cég adatai olvashatók a legújabb "számlagyári" nyomozás aktáiban. Az elsők között lelepleződött tíz cég bankszámláin másfél év alatt közel hárommilliárd forint "fordult meg". A rendőrség szervezett adóelkerülést - adócsalást - sejt a háttérben.

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) gazdaságvédelmi főosztálya egy bejelentés alapján augusztusban kezdett vizsgálódni egy vállalkozás ügyeiben, miután kiderült: a társaság a cégbíróságon bejegyzett székhelyén elérhetetlen, tagjai és ügyvezetője pedig hajléktalanok.

Azt már a nyomozás derítette ki, hogy az adott pénzintézetben további kilenc cég bankszámlái felett ugyanaz a személy rendelkezett. E cégek tagjai és ügyvezetői döntően hajléktalanok és állandó magyarországi lakóhellyel nem rendelkező külföldiek. A szóban forgó tíz társaság bankszámláin másfél év alatt összesen hárommilliárd forint fordult meg. A különböző cégektől - olykor harmadik társaság közbeiktatásával átutalt összegeket - többnyire olyan személyek vették fel, akik sem tagjai, sem ügyvezetői nem voltak az érintett társaságoknak.

A rendőrségi nyomozás fő- és alvállalkozások szövevényes láncolatát tárta fel. Hegyes Sándor őrnagy, az NNI gazdaságvédelmi főosztályának munkatársa szerint jó ideig eltart, amíg sikerül tisztázni, hogy az érintett vállalkozások közül melyek a ténylegesen működők, s melyek fantomcégek.

A szövevényes céghálózat középpontjában pénzügyi tanácsadók (szolgáltatásuk: az adóelkerülés elősegítése), ügyvédek, ügyvédi irodák, valamint a döntően fantomvállalkozásokból, kisebb részben külföldi bejegyzésű offshore cégekből álló alvállalkozói hálózatot szervező és irányító személyek állnak. Hegyes őrnagy a nyomozás jelenlegi adatai alapján még nem tudta megmondani, mekkora "jutalék" fejében segített a szervezet a hozzá forduló vállalkozásoknak adóalapjukat csökkenteni, vagy "kivenni a cégből azt a pénzt, amit adó- és járulékmentesen a dolgozóiknak zsebbe fizettek".

Az NNI illetékesei elmondták: a rendőrség lefoglalta a szervezet több számítógépét és dokumentumát. Folyamatosan ellenőrzik a szervezettel kapcsolatot tartó cégeket, így - reményeik szerint - előbb-utóbb kiderül, hogy mi áll a gyanús pénzmozgások hátterében.

Az NNI gazdaságvédelmi főosztálya eddig tizenkét személyt hallgatott ki gyanúsítottként, ketten közülük előzetes letartóztatásban várják a nyomozás befejezését.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.