Biztos poszt még fél évig

Januártól pályázatot írnak ki a Magyar Állami Operaház élére, és további hat hónapig Vass Lajos marad a dalszínház miniszteri biztosa - derült ki tegnap az Országgyűlés kulturális bizottsági ülésén.

Kis lépésekkel a megoldások felé - jellemezte Schneider Márta szakállamtitkár a nyáron kinevezett miniszteri biztos, Vass Lajos eddigi munkáját. Az államtitkár fontosnak tartja az intézmény konszolidációjának folytatását és azt, hogy befejeződjön az intézmény helyzetének feltárása. Ehhez szükséges fenntartani a miniszteri biztos intézményét - jelentette ki. Elhangzott az is, hogy 2007 elején pályázatot írnak ki - a közalkalmazotti törvénynek is eleget téve - a főigazgatói posztra. Ehhez azonban dönteni kell jó néhány alapkérdésről: az Erkel Színház felújítása vagy újraépítése, a modernizációs program folytatása, a működési feltételek garantálása. Lapunk kérdésére Schneider Márta elmondta: Vasst január 1-jétől újabb hat hónapra nevezik ki miniszteri biztosnak.

Vass Lajos elmondta: nyugalom van a házban, elindult az évad, tervezik a következőt, folytatják a pénzügyi konszolidációt, és csapatot keres a hosszú távú koncepcióhoz. A miniszteri biztos azt tartja elsődlegesnek, hogy tisztázzák a döntéshozók, mi a cél - nemcsak az Operaház, hanem a hazai operajátszás esetében. Az előre tervezhetőséghez normatív támogatást kér, hiszen így lehet például neves művészeket megnyerni, akiknek évekre előre tele a naptáruk.

- Normatív támogatás nélkül orosz rulettet játszunk - jelentette ki Keveházi Gábor. A balettigazgató hangsúlyozta: felesleges állandóan új főigazgatót hívni, egy rátermettnek adjanak bizalmat öt évre, aki garantálja a nyugalmat. Ő és az Operaház több, az ülésen megjelent munkatársa Vass mellett tette le voksát. Szükség van két játszóhelyre, mert az Operaház közönségének hetven százaléka külföldi, a magyar nézők java csak az Erkel árait tudja megfizetni - jelentette ki Keveházi.

Hetényi Márta gazdasági igazgató az Operaház válságának okát abban is látja, hogy 2001 óta jönnek-mennek a főigazgatók, az állandó szervezeti változás meglátszik az intézményen.

A grémium fideszes alelnöke, Halász János azt a kérdést tette fel, hogyan jutott válságba az Opera. Schneider Márta a problémát elsősorban abban látja, hogy elmaradt az intézményben a belső átszervezés. A színház több százmilliós, egyes források szerint 1,5 milliárdos adósságállománya az államtitkár szerint csak hosszú távon rendezhető.

Az operaénekes Gulyás Dénesnek, a bizottság tagjának kérdéseire Vass Lajos elmondta: jövő pénteken találkozik Hiller István miniszterrel, a jövőre bezárásra váró Erkelt az idei megnyitóhoz a karbantartásra szánt összeg egy részéből, nyolcmillió forintból oldják meg. Hetényi Márta pedig arról szólt: megszüntették a színlelt szerződéseket, helyette fellépti díjakat fizetnek.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.