Azt kell gondolnom: a Thürmer-pártot valami "turáni átok" sújtja. Tudniillik a londoni The Economist épp a minap írta meg - jól adatolva -, hogy "ötven évvel a magyar forradalom leverése után a kommunizmus (megint) virágzik". Tényleg: Kubától Olaszországon és Csehországon keresztül Dél-Afrikáig, Indiáig és Kínáig (ez utóbbit azért nem kell annyira komolyan venni) kommunista pártok birtokolják a hatalmat, részt vesznek a hatalom gyakorlásában, vagy befolyásolják azt. Ám minálunk valamennyi opciótól egyre távolabb kerülnek.

Ebben nincs sok logika, vagy inkább úgy mondanám: szükségképpeniség. A cél- és frazeológiaőrző Thürmer-párt ugyanis a nap minden órájában Kádár Jánosra hivatkozik, annak "örökösévé" nyilvánítja magát, annak arcképét teszi ki kongresszusi logói közé. Ebből elvileg olyasminek kéne következnie, hogy a kádárista nosztalgiának legalább egy darabkája visszasugárzik rá. De nem. Amilyen exponenciális mértékben emelkedik az érdeklődés a kádári életmű irodalma iránt (mérve például Huszár Tibor és Moldova György könyveinek példányszámán), ugyanolyan mértékben süllyed a Thürmer-párt társadalmi elfogadottsága.

Talán érzi a magyar közönség, hogy az MKMP nem örököse, hanem epigonja Kádárnak. Ez a párt ugyanis, Thürmer Gyulával az elnöki székben, jó ideje annak a populizmusnak a vonatán érzi magát a legjobban, amelyik hol a Fidesz, hol a KDNP, hol a MIÉP felirataival közlekedik. A pártelnök óvja tagságát az olyan tévképzetektől, hogy a baloldali orientáció - értsd az MSZP-vel vállalt szolidaritás - mint "kisebbik rossz", a jövő útja. Ő abban az értelemben újít, illetve vállal újnak mondott szövetségeket, hogy beáll minden globalizáció-, multi- és bankellenes, ingyenességet és osztogatást hirdető áramlatba, bárhonnan jöjjön is az. Manapság ez "jobbról" jön, de neki e tárgyban nincsenek skrupulusai.

Nem is hisz neki a közönség. Érdekes szindróma: az MSZP - amely Thürmer szerint "a kapitalizmust védi" a parlamenti demokráciára és a piacgazdaságra tett esküjével is - több zsigeri rokonszenvet kap a választóktól, mint a kommunisták. Viszonylag könnyű belátni, miért. Mert Kádár a hatalomban reálpolitikus volt és nem a szférák zenéjének hallója; a ma (még) élő hajdani kádárista ember a hajdani vezérnek ezt a vonását talán jobb' szereti, mint epigonjai ködevését.

Amikor 1956 októberének legvégén Magyarországon győzött a forradalom, és a győztesek - csíraformában - beiktatták a többpártrendszert, Kádár arra figyelmeztette a kommunistákat, hogy az új viszonyok közepette a párt (MSZMP) "még sokáig" kis párt maradhat; bár, hogy ennyire kicsi, azt ő biztosan nem látta előre, már csak azért sem, mert személyesen gondoskodott róla, hogy az egypártrendszer (az MSZMP-t "naggyá" téve) még harmincöt évig fennmaradjon. Akkori próféciájának beteljesüléséhez Thürmer Gyula késői gondoskodása kellett.