Az amerikaiak azért élnek, hogy dolgozzanak, az európaiak pedig azért dolgoznak, hogy éljenek - elevenítette fel a mondást Jeremy Rifkin, az óceán túlpartjának egyik ügyeletes sztárközgazdásza. Az Európai Alapítvány az Élet és Munkakörülmények Javításáért elnevezésű uniós ügynökség immár harmadik dublini fórumán a vendég számos bókot is tartogatott ugyan a kényelmesebb életformájára, "életminőségére" oly büszke Európának, de kijózanító előadásában egy alkalommal a múzeum szó is kicsúszott a száján.

Az alacsony gazdasági növekedési ütemmel küszködő, rossz versenyképességi mutatókkal rendelkező európai uniós tagországok számára - tisztelet a kivételnek - immár létkérdés: hogyan tudnak helytállni a globális versenyben úgy, hogy közben a munkahelyeket se fenyegesse veszély, sőt az állástalanok majd húszmilliós tömege is leapadjon.

Hans-Werner Sinn, a müncheni egyetem professzora, a konferencia egyik vezető felszólalója szerint a mostani jóléti modell nem tartható fenn. A kormányok előtt elvileg négy lehetőség áll. Vagy előre gondolkozva innovációval, az oktatás, az élethosszig tartó tanulás fejlesztésével készülnek a munkaerőpiac fellendítésére - ám ebben az esetben munkájuk gyümölcse viszonylag későn érik be. A második - Sinn szerint immár bizonyítottan nem működő - lehetőség a francia-német példa: a kormány a jövedelempótló támogatásokat erőlteti, vagyis lényegében azért fizet, hogy a kedvezményezett nem dolgozik. A harmadik eshetőség a skandináv modell: a kormány munkát ad a foglalkoztatottak akár egyharmadának is, akik máskülönben kiszorulnának a magánszektorból. Ezzel az a gond, hogy rendkívül költséges megoldás. A negyedik végül a bérek ilyen-olyan kipótlása, toldozgatása.

Nem nehéz kitalálni, hogy fenntartható eredményt a négyből az első megoldás hozhat a jelenlegi gazdasági kilátások mellett - amikor a lakosság kölcsönökkel való terhelhetősége is igencsak véges: az adóbevétel Svédországban a GDP 51, Magyarországon 38, Lengyelországban 34 százaléka; az USA-ban 24 százalék ez az arány.

A sikertörténetet Bertie Ahern, ír kormányfő adhatta elő a konferencián: nem utolsósorban az EU-források jó felhasználásával - mindenekelőtt az oktatásban - tíz év alatt megduplázták a foglalkoztatottak arányát, megszűnt a gazdasági kivándorlás és a fiatalok munkanélkülisége. Ma lényegében állandó munkaerő-kereslet van Írországban, a dolgozók tíz százaléka külföldi.

A gond - mint a szakértői hozzászólások során többször, általánosságban is elhangzott - az, hogy az egyik ország példáját nem lehet egy az egyben átültetni a másikra. Ez a helyzet a dán modellel is: a skandináv ország reformokkal, átképzéssel, családbarát foglalkoztatási formák ösztönzésével rugalmasabbá tette már kissé avítt és fenntarthatatlan jóléti modelljét, miközben megőrizte a szociális hálót. Ám ezt egy túlságosan "konfliktusos" országban nem lehetett volna keresztülerőltetni. Claus Hjort Frederiksen dán szakminiszter már azt is furcsállotta, hogy Franciaországban ekkora ellenállásba ütközött a tavasszal a szerinte jó irányt tükröző úgynevezett első munkaszerződésről szóló törvény. Szlovén és görög kollégája pedig egymás szájából vette ki a szót, amikor arról panaszkodott: a lakosság messze kisebb része támogatja csak a társadalombiztosítási reformokat.