Kitagadhatják a cigányságból az új fővajdát


Nem fogadja el a Romani Krisz ítéletét a két hete az ország fővajdájává avatott Kállai Csaba, aki szerint az ítélethozatal nem a Romani Krisz, a Cigány törvény alapján zajlott.

"Mindenki azt mond, amit akar", őt megválasztották, a tisztségéről nem mond le - nyilatkozta, hozzátéve, hogy nevetségesnek tartja az eljárást.

A dunántúli cigány vajdák szombaton tartották a Romani Kriszt a felavatott magyarországi fővajda felett, mert felszólításukra nem mondott le "önjelölt tisztségéről" és nem kért nyilvánosan bocsánatot az ország cigányságától – közölte a vének döntését az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnökhelyettese.

Kövesi Vilmos elmondta: több dunántúli vajda és roma vezető azt követelte a most megválasztott fővajda Kállai Csabától, Újszász Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának elnökétől, hogy "azonnal kérjen bocsánatot a magyarországi cigányságtól, mert megalázó és szégyenteljes viselkedésével nevetségessé tette az egész roma társadalmat Európa szemében".

Hozzátette: mivel felszólításuknak Kállai Csaba nem tett eleget, ítéletet hoztak felette.

A dunántúli vajdák és idősek tanácsának döntése értelmében Kállai Csaba nem tekintheti magát országos vajdának. Ha ezzel a címmel visszaél, "kitagadtatik a cigányságból", két évig nem lehet roma kérdésekben döntési jogköre, és ugyanennyi időre kitiltották minden dunántúli roma összejövetelről.

A szombaton hozott ítélet szerint a 39 éves vállalkozót 50 éves koráig nem jelölhetik vajdának, és összejöveteleket, csoportokat sem vezethet.

Az OCÖ elnökhelyettese maga is régi vajda családból származik. Szerinte "egy tartalom nélküli, politikai státuszt akart magának teremteni Kállai Csaba, a fővajdaságát uralomra akarta használni, szembe helyezkedve a 12 éve működő legitim kisebbségi önkormányzati rendszerrel, a hatályos magyar törvényekkel, az alkotmányos berendezkedéssel.

(forrás: MTI)

Kállai Csaba
Kállai Csaba
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.