A nyilasok sem bújhatnak el

Régi liberális alapelv, de ennél több, minden közösség általános tapasztalata, hogy a tiltás nem a legmegfelelőbb eszköz ahhoz, hogy az élet bármely területén tiszta viszonyokat teremtsünk. Megtiltani bármit lehet, de a tiltás olyan reakciókat kényszeríthet ki, amelyek pontosan az ellen hatnak, amit a tiltással eredetileg el akartunk érni. Amit betiltunk, álarc mögé bújva jelenik meg ismét, és nem csupán felfedezni, de küzdeni is nehéz ellene. A diktatúra után a parlamentáris demokráciát tanuló magyar politika és közélet úgy döntött, hogy megtiltja egyes önkényuralmi jelképek használatát, de ezzel nem ellehetetlenítette, hanem taktikaváltásra, rejtőzködésre kényszerítette a szélsőségeseket.

Az önkényuralmi jelképek betiltása teszi lehetővé, hogy a parlamentáris demokráciát, a tizenhat évvel ezelőtti rendszerváltást elutasítók most elbújjanak sokszor használt és sokszor kihasznált történelmi jelképek mögé. A tiltás az oka, hogy nem vagyunk képesek egyértelműen kimondani: ki az, akivel a demokratikus politikai erők közösséget vállalhatnak, és ki az, akivel semmiképp nem lehet együttműködni. Pedig erre a kimondásra van szüksége a magyar politikának, mert e nélkül továbbra is csak egyre mélyebbre süllyedünk a mocsárba. Világossá kell tenni, hogy hol húzódnak a politika számára átléphetetlen határok.

Az árpádsávos zászló természetesen nem volt mindig nyilas jelkép. Most sem mindenhol az, hiszen a történelmi szimbólumok közé tartozik, sok olyan helyen is megjelenik, aminek nem volt és soha nem is lehet köze a nyilas diktatúrához. De ez nem érv az ellen, hogy tiltakozzunk a szimbólumokat kihasználók ellen, és nem lehet érv a nyilvánvalóan szélsőséges politikát követők számára. Jól beazonosítható, hogy kik és miért használják fel ma és milyen múltat tesznek élővé a sokat vitatott szimbólummal. Belőlük a demokratikus politika nem kér, nem kérhet.

Az elutasításhoz azonban újra kell gondolnunk, hogyan is húzhatjuk meg ténylegesen a határokat a parlamentáris politika és a mindent leromboló, lelkileg és fizikailag egyaránt pusztító szélsőségek között.

A tiltás őszintétlenségre kényszerít mindenkit. Őszintétlenek azok a politikusok, akik a történelmi visszaemlékezés álcája mögé rejtik az árpádsávos zászló lobogtatóit, hogy ne kelljen tudomásul venniük, milyen társaságba keveredtek. Őszintétlenek azok a politikusok, akik a piros-fehér sávokkal takarózó radikálisokat nem ítélik el határozottan, hangosan és egyértelműen veszélyes szélsőségesként. De őszintétlenek azok a politikusok és állampolgárok is, akik, kihasználva a kétértelműséget, hol ide, hol oda állnak: hol méltóságteljes megemlékezők, hol habzó szájú, tomboló radikálisok. Végül őszintétlenek azok is - mert sajnos vannak ilyenek -, akik a betiltott nyilaskeresztet nem, csak a számukra ugyanazzal a jelentéssel rendelkező árpádsávos zászlót felmutatva dúlják fel az utcákat és a lelkeket.

A tiltás oda vezetett, hogy a radikálisok elbújhatnak a mérsékeltek mögött, és a mérsékeltek - ha éppen arra van szükségük - rejtegethetik maguk között a szélsőségeseket. Az árpádsávos zászló igenis nyilas szimbólum, ha az ellenfelet a nemzetből kirekesztő politika használja. Az árpádsávos zászló nyilas szimbólum, ha ugyanazzal a hagymázas, nacionalista agresszióval társul, amely 1944-ben pusztított. Az árpádsávos zászló nyilas szimbólum: az 1920-as, '30-as évek fasiszta kegytárgyaival együtt jelenik meg egy - egyre bővülő és bizonyára jól jövedelmező - piacon. És végül, az árpádsávos zászló nyilas szimbólum, ha a Fidesz arra használja, hogy - történelmi jelképhasználat címén - kapcsolatot keressen, egységes tábort építsen a parlamentarizmust elutasító, de szavazni azért hajlandó szélsőségesekkel.

Mindez kihasználhatóvá teszi a véleménynyilvánítás szabadságát is, amelyért nekünk liberálisoknak minden körülmények között ki kell állnunk. Véleményt nyilvánítani ugyanis nemcsak szabad, de kell is annak érdekében, hogy az álláspontok ne maszkok mögül küzdjenek egymással, mindenki vállalhassa fel a véleményét, hogy vállalnia kelljen ennek következményét is. De őszintén véleményt nyilvánítani csak úgy lehet, ha mindenki a saját arcát mutatja. A Fidesz évek óta játszik azzal, hogy időnként kiszól az Orbán Viktort feltétel nélkül követő radikálisokhoz, akik szerintük persze nem radikálisok, hiszen nincs rajtuk nyilas karszalag, és csak néha köszöntik egymást "Kitartás!" felkiáltással. De világossá kell tennünk a határokat a parlamentáris demokrácia védelme érdekében. Ha pedig ehhez az kell, hogy a szélsőségesek nyíltan szélsőségesek lehessenek, akkor meg kell engedni nekik, hogy használják borzasztó emlékeket idéző szimbólumaikat.

A magyar politika hibát követett el azzal, hogy a történelem szégyenfoltjait a büntető törvénykönyv lapjai közé próbálta zárni. A történelem hibáit, bűneit és szimbólumait nem szabad eltakarni, mert a szőnyeg alá söpört múlt tisztább nem lesz, csak még szennyezőbb. Naponta követeljük egymástól az őszinteséget a politikában, de hiába tesszük, ha eközben vannak, akiknek érdekük az összemosás, mert rövidtávon politikai hasznuk származik belőle. Adjuk vissza a szélsőségeseknek, ami az övék, mert a mi érdekünk, hogy ne bújjanak el.

A szerző az SZDSZ fővárosi képviselője

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.