Üzleti és politikai pozíciók, valamint nagyhatalmi presztízs megszerzésére használja fel és ki Oroszország azt, hogy sok állam tőle függ a gázellátásban. Ebben a sorrendben. Elsősorban arra, hogy más ágazatok piacához és profitjához való hozzáférésre is válthassa a gázárból származó puszta (bár hatalmas) bevételt. Másodsorban arra, hogy legalább a nyílt oroszellenességtől visszatartsa az erre hajlamos országokat, amelyeket Moszkva szerint az USA és a Nyugat adott esetben Oroszország "bekerítésére" használna. Harmadsorban pedig általában arra, hogy vegyék végre ismét annyira komolyan, mint egy világhatalmat illik, és ne "csak" a nagypolitikában, hanem a nagy globális üzleti és pénzügyi játszmákban is.

E törekvések jogosak - legalábbis semmivel nem jogtalanabbak, mint más nagyhatalmak és világcégek hasonló lépései. Azt is képmutatóan lehetne Moszkva szemére hányni, hogy a partnereket megosztani, a "jó" országokat jutalmazni, a "rosszakat" büntetni igyekszik, a gáz árszabásával például. Naná. És az is képmutatás, amikor Moszkva azt állítja, hogy "nem használja politikai fegyverként" a gázt. Dehogynem, ennek az ellenkezője volna természetellenes. A partnerek némelyike - például az EU soros elnöke - kezdi is sürgetni, hogy az európai országok ne próbáljanak külön kegyeket szerezni Moszkvánál, mert erre a többiek, és valahol az egész EU ráfázhat (a gáz esetében a szó szoros és átvitt értelmében is). A célzás Németországra és Magyarországra vonatkozik, korántsem mellékesen, de most nem ez a téma.

A grúz esetben Moszkva üzen - a címzett pedig egyenesen Washington. Az első üzenet az, hogy az USA ne tegye rá teljesen a kezét Oroszország olyan szomszédaira, amelyeket Moszkva jobbnak érez a maga biztos kezében tartani: ilyen még Moldova és Ukrajna, meg Közép-Ázsia például. A második üzenet az, hogy a nagy nyugati multik csak akkora szeletet kaphatnak az orosz tortából, amekkorát ők is adnak a meglévő és alakuló orosz világcégeknek. Ezeknek a zászlóshajója, és ha akarja, a faltörő kosa a Gazprom.

De ha már ez az egész színtiszta reálpolitika (hála istennek, mert akkor remélhető, hogy végül a józan ész és a még józanabb zseb kerekedik felül a vitákban), akkor Moszkva sem diktálhat egyoldalúan. Hogy pénzhez jusson, és abból fejlődhessen, Oroszországnak létfontosságú: a tömérdek gázt el kell adnia, ugyanis, fizetőképes vevőknek, és a piacra kell szállítania, ebből a szempontból is biztonságos országokon keresztül. Az oroszok tehát igyekeznek ennek megfelelően "optimalizálni" az egyes országoknak szabott gázárat. Fontos szempont, hogy például Grúzia és Ukrajna a csővezetékek szempontjából is biztonságos legyen - mind az orosz eladónak, mind pedig a nyugati vevőnek. Az orosz és a nyugati fél így nem "csak" a piacon, hanem a befolyási övezeten is osztozik. "Nagyon gáz", vagy sem az ilyesmi, évezredek óta az ilyen játszmákat nevezik külpolitikának.