Vele is előfordult nyilván, hogy önfeledtségében berúgta a szomszédos ház ablakát labdával, és amikor az ott lakó férfi kihajolt, mondván, most már aztán édesanyátok valagával szórakozzatok, pernahajderek, a későbbi elnök is ott lapított a kerékpártároló mellett. Miért is lett volna másként? Blatterről, a kis Blatterről - nézzék meg csak azt a huncut szemet - például elhiszem azt, hogy az óvodában mindig megette a fogkrémet a délutáni alvás előtt, sőt, ő volt az egyetlen, aki soha, de soha nem akart csendespihenni. Biztos fegyelmezte az apró Seppet az óvó néni, hogy délután nem mehetsz ki az udvarra a pajtásaiddal labdázni, ha nem alszol el íziben, de Blatter már akkor is öntörvényű volt, és többször visszaszólt.

És ha ez nem így volt, akkor is körülbelül így lehetett: szerintem állapodjunk meg ebben, tekintettel arra, hogy a legnagyobb emberek élettörténetei általában tele vannak túlzással, fényesítéssel, azt ne mondjam, hazugsággal. Igaz, ez a kisebb embereknél is rendszerint így van; saját átélésű esetet fölhozva, anno egy nagyon kedves ember azt mondta nekem, amikor megszerzett a patinás klub serdülőcsapatának, hogy én kétszer szerepeltem a válogatottban, még a második világháború előtt, és olyan, de olyan jó érzés volt végigsimítani a meggypiros mezt, rajta a címerrel!, ám később sehol se találtam az ő nevét, majd kiderült, nem is húzhatta fel a meggypiros mezt, csak nagyon közel volt hozzá, ott toporgott a meggypirosmez-felhúzás közvetlen közelében, egészen kicsi kellett volna hozzá, csak annyi, mondjuk, hogy Titkos lesérül, viszont, ugye, nem sérült le, mert akkor ez az ember fölhúzta volna a meggypiros mezt, és arról én tudnék. Na de haragudhattam-e én arra az emberre, aki füllentett nekem? Dehogy haragudtam; egyrészt, mert olyan volt ő, akár egy jóságos, drága nagypapa, másrészt azért nem, mert lehet-e haragudni egy olyan emberre, akinek az életében a meggypiros meznek a nem felhúzása akkora drámát okozott, hogy inkább elhitette magával: igenis fölhúzta, mi több, úgy ment a villamoson, mint magyar válogatott futballista, labdarúgó, közelebbről centercsatár. Ki ne ismerné azt az érzést, hogy képzelete, azt ne mondjam, álomvilága kivetül a valós életére, minek következtében már el is hiszi, ami nem történt meg, csak majdnem? Hány ilyet láttam; a grundra, amikor még volt grund, egyszer lejött egy FTC-melegítős kvázi felnőtt, hogy ő a Józsa Miki, a Zsiborás mögött a második számú kapus a Ferencvárosban, és ezt két napig hittük is, meg nem is, amikor viszont bizonyítékaink birtokában szembesítettük a valósággal - most elvileg ott ülsz a kispadon a Pécs ellen, miért nem ülsz ott, hahaha? -, és azt hittük, az ál-Józsa Miki összeomlik, csak egy vállrándítást kaptunk: hát, akkor ne higgyétek el, szögezte le, és ugyanazokkal a mozdulatokkal folytatta a védést, köpte a szotyit; szeme furcsán a távolba révedt. Amúgy serdülőben és ifiben időnként én is közel voltam a meggypiros mezhez, edzőtáborban, tréningmeccsen fel is húzhattam, de tétmecscsen nem, úgyhogy vagy az lesz, hogy azt mesélem majd a fiamnak, nézd, közel voltam, olykor nagyon közel, de nem, nem és nem..., esetleg megkérek egy orvost, a kellő időben szánjon rám néhányszor másfél órát.

Igen, igen... Blatter.

Tudjuk róla... Mindent tudunk róla, ha mást nem, azt, hogy ő a FIFA elnöke, ekként a kiterjesztett, globális alapú világ meghatározó figurája, dollárszázmilliók fölött diszponál, furcsa mosolyú, elhízott ember, napi hat-hét kávét iszik, sürgeti a bírók professzianizálódását, gyerekkorában biztos rossz volt - csak azt nem tudjuk róla, milyen lábas.

Nemrégiben láttam egy portrét a CNN-en; éjszaka volt, mindenki lázasan aludt, csak néztem előre, mint egy pillanatra elbóbiskolt, notórius őrült, és éppen azt mondtam magamnak, na most, na most, na most mindjárt te is elmész aludni, de előbb végignézed a portrét. Blatterről rajzolták ezt a portrét; gyerek volt, nagyobb lett, felnőtt, közben olyan sztorik, hogy az 1954-es berni vb-döntőn kiscsókaként a helyszínen szurkolt, és ott szeretett bele igazán a futballba, ami biztos így volt, esetleg nem, de egyszer az életben legyünk már jószándékúak! És akkor a Blatter bemegy annak a pályának a gyepére, ahol egykoron ifiként rúgta a labdát; világos öltöny, nyakkendő, a rendező meg valószínűleg spontánul arra kéri a mostani ificsapat tagjait, ugyan, oldottan álljatok már le a bácsival, a FIFA elnökével passzolgatni, valami filmet forgatnak most itt.

Jön az első labda, Blatter visszarúgja, jön a második, a harmadik, a negyedik, és Blatter finoman visszarúgja mind.

Bal lábbal!

Joseph Blatter, a FIFA elnöke ballábas tehát.