Az igazság azonban az, hogy Moszkva mindenkit "büntet" - de nem politikai, hanem gazdasági szempontok alapján.

Grúzia idén 110, jövőre 230 dollárért juthat orosz földgázhoz a jelenlegi állapotok szerint. Figyelembe véve Tbiliszi és Moszkva mélypontra jutott kapcsolatait, igazolva látszik a tétel: aki beleharap az orosz medve lábába, az megkapja a magáét.

Moldova idén 110, nyártól 160 dollárt fizetett a földgáz ezer köbméteréért. Ismerve Chisinau makacsságát a befagyasztott dnyesztermenti konfliktusban, nyilvánvaló, hogy a gázáremelés - jövőre 200 dollár fölé mehet - nem más, mint Moszkva politikai leckéje.

Ám az újabb példák már ellentmondanak a tételnek: a narancsos Ukrajna - igaz, a tavaly téli látványos, felületesen megint a két ország rossz politikai viszonyával is magyarázható gázárháború után - Kijev számára viszonylag előnyös, 95 dolláros egységárat harcolt ki magának 2006-ra. A jövő évre pedig 130 dollárt. (Az alacsony ár nyilván annak köszönhető, hogy a Moszkvával jó viszonyt ápoló Viktor Janukovics lett a kormányfő a márciusi választások és több hónapos politikai huzavona után. A Régiók Pártjának elnöke azonban korántsincs annyira jó viszonyban Moszkvával, és ha mégis, akkor a politikai fegyver tétele alapján a gázárnak nem is kellett volna emelkednie.) Kijev az orosz gázért valójában 230 dollárt fizet, ám közvetítőn keresztül az 55 milliárd köbméter gáz nagyobb részét 60, jövőr 80 dolláros türkmén gázból biztosítja.

Az EU-tag balti államok 145 dolláret jutottak idén földgázhoz, pedig az EU- és NATO-bővítésért nem lelkesedő Oroszország szemszögéből az észt SS-veteránok felvonulása, a lettországi orosz nemzetiségű hontalan állampolgárok rendezetlen helyzete alapján a térség megért már egy jó kis büntető gázáremelésre. Ehhez képest jövőre 210 dollár körüli összeget fizetnek ezer köbméterenként, az EU átlag 240 dollárt ad az orosz gázért)

A Kaukázusban Oroszország egyetlen egyértelmű szövetségese Örményország, 2005-ben 54, idén 110 dollárt fizet a gázért. Ha a gázár politikai fegyver, akkor ennek bevetése Örményországban nem kézenfekvő. Igaz, tavasszal Jereván megállapodott Moszkvával, hogy ez az előnyös ár 2009-ig megmarad. Ám nem jutalomból. Egyrészt az örmény állam lemondott az ArmRoszgazprom javára (amelynek csak 45 százaléka az örmény államé, 45 százaléka a Gazpromé, 10 százalék pedig a szintén orosz Iteráé) a razdanszki hőerőmű utolsó részeiről is - a többi már eddig is az orosz Egységes Energiarendszer (RAO JeESZ) birtokában volt - és beengette a Gazpromot az Iránból érkező gázvezeték örményországi részének megépítésébe.

Ez az, amibe nem ment bele Ukrajna - nem hajlandó közös tulajdonba adni az országon átfutó gázvezetékeket - és Moldova sem, miután elutasította a Gazpromot, amely eddig 51 százalékos részesedését 75-re akarta volna emelni a Moldova-gaz vállalatban. A legbarátibb - bár az orosz-belarusz szövetségi állam ötletének az utóbbi időben valóban makacsul ellenálló - Alekszandr Lukasenko belarusz elnök is azért számíthat az idei 48 dolláros gáz után jövőre 200-ra, mert nem adja át a Beltranszgaz 50 százalékát orosz tulajdonba. Moszkva nem tagadja, ha az ügylet létrejönne, akkor Minszk az orosz belföldi árral, 47 dollárral számolhatna. (A korábban olcsó gázhoz jutó FÁK-országok egy része jelentős reexporttal is foglalkozott, Európába továbbítva az orosz gázt. Ez, Moszkva szerint, valójában több milliárd dolláros orosz támogatást jelent évente. Az itteni cégekben növelt orosz hányad ezt a "támogatást" szüntetné meg, bezsebelve a korábban helyben maradó hasznot.)

Moszkva tehát nem annak ad drágán gázt, aki kinyilatkoztatja euroatlanti integrációs szándékait, hanem annak, akivel nem tud osztozni a profiton. Igaz, ez sem barátságos dolog.