Csattanós válasz a mozinak
Ma már nemcsak a moziban és otthon, hanem a mobiltelefonokon, a tömegközlekedésben, sőt a személyautók tereiben is mozgóképek tűnnek föl. A kísérletező és különösen a fiatal művészek egyik legfontosabb problémája, hogyan válaszoljanak e folyamatra. Fő törekvésük a közelítés: a mozgókép-alkotást az olyan hagyományos kifejezési eszközökkel társítják, mint a színház, a tánc, a zene vagy akár a képzőművészet. Nem véletlen, hogy az Európai Unió hároméves támogatásban részesítette az ARTE kulturális televízió és a franciaországi Ferme du Buisson művészeti központ programját, amely a Temps d'Images (Képek ideje) fesztiválok valóságos hálózatát alakította ki. Brüsszel, Lisszabon, Róma és Düsseldorf után Budapest is csatlakozott a Trafó és a MU színház révén ehhez a kezdeményezéshez (Tallinnal, Rigával, Varsóval és Montreallal együtt). Vasárnaptól a pesti Művész moziban, a Trafóban és az óbudai Flórián Műhelyben csaknem három héten át nemzetközi bemutatósorozatot láthatnak azok, akiket érdekelnek e kísérletezés eredményei.
A nyitány vasárnaptól szerdáig a Művész moziban lesz. Az ARTE-csatorna filmválogatásában vászonra kerül egyebek között a marionett hat kortárs alkotóját és az általuk alkalmazott technikákat bemutató különleges dokumentumfilm (Anima, a bábok lelke); hétfőn James Thierrée - az egyik Chaplin-unoka - egyik legmegragadóbb újcirkuszi produkcióját láttató film (Hanneton szimfónia); kedden három kortárs táncfilm; szerdán pedig a Ligeti György zeneszerző életéről szóló, 1993-ban készült portré.
Jövő szerdától szombatig mindennap több előadásban lép fel a Trafóban a kanadai Denis Marleau rendező Ubu Társulata. A norvég Jon Fosse drámaíró Aludj kicsi gyermekem és a belga Maurice Maeterlinck A vakok című darabját viszik színre. Az elsőben vakító fehér háttér előtt három báb játszik, videovetítéssel egybekötve. A másodikban viszont sötét térben tizenkét vak ember párbeszédét követhetjük, amint egy erdőben várják vezetőjük visszatértét. Az előadások francia és angol nyelven folynak.
A későbbiekben egyebek mellett a norvég Verdensteatret társulat koncert-színház-videó kompozíciója, a belga Charlotte Vanden Eynde test-kép-akciója vagy Árvai György és a Természetes Vészek Kollektíva produkciója látható, hallható. A részletes program a www.trafo.hu-n olvasható.
