Öles plakátok hirdették mifelénk, a nyolcadik kerületben: az FTC népligeti sportcsarnokában beavatják - a hét végén már be is avatták - "Magyarország cigányvajdáját" egy fergeteges magyarnótás-muzsikás show keretében. (A belépődíj 5000 forint volt, az adományokat - no nem a jegybevételt, hanem az esetleges "adományokat" - egy kórházi gyermekosztály javára ajánlották fel a szervezők.)

Egy Kállai Csaba nevű újszászi fiatalember a magyarországi cigányvajda, ez már a "történelmi esemény" meghirdetésekor le volt tutizva. A plakáton is láthattuk a kifogástalan világos öltönyben, világos "cosa nostra"-kalapban, karosszékben, keresztbe vetett lábakkal ülő vajdát (mint Don Corleonét), aki a mellette álló Kossuth- és Liszt-díjas klarinétkirály, Kállai Kis Ernő balját fogja. A fotó két oldalán ifjabb Kállai Kis Ernő prímás és Rostás-Farkas György, a Cigány Tudományos és Művészeti Társaság reprezentánsa áll, a háttérben pedig a Kossuth-díjas Bangó Margit, a "cigánydalok királynője". Valamint két, számomra ismeretlen fiatalember: az elmaradhatatlan testőrség.

"Dragone Devlesa zhukaras tumen" (drágone dévlesza zsukárasz tumén, a drága Istennel várunk benneteket) - olvashattuk a kissé túlzsúfolt falragasz egyik sorában.

Magyarországon a nem cigány közbeszédben mindmáig nosztalgia van a vajdarendszer iránt. A nem cigányok jelentős része azt hiszi, hogy a vajdát - hivatalosan vagy nem hivatalosan - a cigányok választották a legbölcsebb öreg cigányok közül, és engedelmesen követték az utasításait. Csakhogy - a közhiedelemmel ellentétben - a "cigányvajdát", vagy "cigánybírót" a XV. századi "László vajda" óta egészen a Kádár kor végéig sohasem a cigányok választották, hanem a kisebb-nagyobb hatalmasságok, helyben például a falu, a csendőrség, a rendőrség vezetői jelölték ki. Szerepe pedig az volt, hogy bizonyos előnyökért és kedvezményekért - pénzért, kisebb bűncselekmények eltussolásáért, társadalmi pozícióért - informálja a hivatalos szerveket a roma közösségekben történt eseményekről, bűncselekményekről, vitákról, összetűzésekről, és "rendet tartson". Szóval a vajda még csak nem is a cigányoknak volt felelős, hanem megbízóinak, a cigányokért.

Érthető tehát, hogy a "cigányvajda" tekintélyét nem saját, személyes érdemei alapozták meg, hanem a tőle való félelem. A rendőrséggel, egy-egy település vezetésével a háta mögött a vajda szinte élet-halál ura lehetett az övéi között. Akit ő bűncselekménnyel vádolt, az előbb-utóbb börtönbe jutott, akit összeférhetetlennek tartott, az bajba került.

Jellemző, hogy a cigány nyelv nem is használja a "vajda" szót, az illetőt általában a sokkal kifejezőbb és pontosabb "mujalo" (szájas, szájaló) és "phurito" (besúgó) néven nevezték. Ezt Rostás-Farkas György, a Cigány Tudományos és Művészeti Társaság képviselője minden bizonnyal tudja is. A fentieken kívül a Kádár-rendszerben - magyarul - "tanácstagnak" és "önkéntes rendőrnek" is hívták őket; e kifejezések értelméről a fiatalabbak fölvilágosítást kaphatnak szüleiktől.

A "vajda" tehát a kápójuk volt a cigányoknak, nem pedig valóságos, tekintélyes vezetőjük, és a "vajdarendszer" nem a romákról, hanem a rajtuk kívül álló hivatalosságról mondott - valami nagyon fontosat és szomorút.

Nem mintha a cigány társadalom szervezetlen lett volna. A családoknak, a nemzetségeknek és törzseknek megvolt a maguk társadalmi struktúrája, és megvoltak a maguk társadalomszervező szokásai is. (Erről Erdős Kamilltól Michael Stewartig sokan sok okos könyvet és tanulmányt írtak.) A roma közösségek, kolóniák, cigánytelepek igazi vezetője, legfőbb döntéshozó szerve a "romani krísz(i)", a "cigány törvény" volt: a felnőtt, családos férfiak gyűlése, melynek döntését soha senki nem vonta kétségbe, még akkor sem, ha - nagyon ritkán - a legsúlyosabb büntetést rótták ki valakire: a kiközösítést.

Egy szó, mint száz: nem jó, ha egy muzsikás show keretében akár csak szimbolikusan is besúgót, kápót avatnak egyes ismert, köztük világhírű cigány zenészek és énekesek, és ezzel rossz, félreérthető üzenetet küldenek a többségi társadalomnak. Érthető hát, hogy komoly roma politikai vezetők vagy neves roma értelmiségiek nem vettek részt a fővárosi haknin. Az pedig még örvendetesebb, hogy a hatszázezres magyarországi cigányságot a néhány tucat meghívott családtagon kívül - ökörsütés ide vagy oda - senki sem képviselte a cigányokat megalázó, de szerencsére érdektelenségbe fulladt rendezvényen. A szerző újságíró