Sörgyárból szórakoztató és kulturális negyed

Mintegy 980 ezer eurós költségvetéssel megkezdődhet a volt Kőbányai Sörgyár egyik, több mint húsz éve kihasználatlan telepe megújításának előkészítése az Európai Unió Mister Interreg III/B Cadses elnevezésű projektje keretében - mondta Fecske Károly, a Kőbányai Vagyonkezelő  Zrt. vezérigazgatója sajtótájékoztatón csütörtökön, Budapesten.

Hozzátette: a volt katonai és ipari területek hasznosítását célzó EU projektben az azt vezető olasz Ferrara tartomány mellett  részt vett Rimini önkormányzata, a német Friedrich-Alexander egyetem, a cseh Velka Hledsebe önkormányzata, és a kassai regionális önkormányzat.

Fecske Károly kiemelte: a főváros X. kerületében, a Csajkovszkij  park melletti 20 hektáros terület megújításának  előkészítése során kidolgozzák, hogy miként lehet magántőkét bevonni a volt katonai és  ipari telepek megújítására.

A volt sörgyári területen mintegy 250 ezer négyzetméteres beépítettségű szórakoztató és kulturális negyed jöhet létre, aminek becsült költsége 90-110 milliárd forint.

A vezérigazgató közölte: a magyar partner hozzájárulása a projekt teljes költségéhez 170 ezer euró, aminek 75 százalékát az unió támogatása, míg a fennmaradó részt fele-fele arányban a magyar állam és a Kőbányai Önkormányzat hozzájárulása teszi ki.

Utalt arra, hogy az előkészítés mintegy 260 millió forintos összköltségből finanszírozzák a projekt menedzsment és koordináció, az ipari terület felmérése, megvalósíthatósági tanulmánya, és a public private partnership modell kialakítása kiadásait.

Sütő András Balázs, a projekt tanácsadója elmondta: az előzetes elképzelések szerint a területen szórakoztató, kulturális és lakó funkcióval ellátott épületek egészítik ki a Kőbánya Városközpont fejlesztéseit. Így a javaslat szerint egyebek mellett egy Musical színházat, egy 5-7 ezer nézőt befogadni képes multifunkcionális csarnokot, egy 2 ezer négyzetméteres, festmények és szobrok kiállítására alkalmas  bemutatótermet, kiskereskedelmi üzleteket, éttermeket, valamint két szállodát alakítanának ki. Ezek mellett a 20 kilométeres pincerendszerben barlangfürdő, szórakoztató helyek, kaszinók és egy sörmúzeum is létrejönne.

Sütő András Balázs elmondta azt is, hogy a területen 18 ezer négyzetméter alapterületű, 11 műemléki épület is található, amelynek hasznosítása szintén a tervek része.

Elképzelésük szerint 2007. januárjában megkötnék a Kőbányai és a Fővárosi Önkormányzat közötti a területet érintő fejlesztési megállapodást, míg áprilisra tervezik kialakítani a területre vonatkozó tőkebevonási tervet, amire nemzetközi tendert írnak ki.

A tanácsadó szerint 2008-ban megkezdődhet a műemléki épületek felújítása, a terület közműveinek megújítása, és a hozzávezető utak építése.

 (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.