A gázüzemre való átállítás általában egy újabb üzemanyagtartály és egy üzemanyag-kapcsoló (leggyakrabban utólagos) beépítését jelenti. Maga a gáztartály 3-4 milliméter falvastagságú acéllemezből készül, és a beépítés előtt 45 bar nyomáson hatósági teszten esik át (a benzintank vagy 1 milliméteres acélból, vagy pedig műanyagból van). A gáztartályokat a szivárgás ellen kettős védelem biztosítja: nyomáscsökkenés esetén biztonsági szelepek zárják el a gáz útját, az esetleg mégis kiszabaduló üzemanyagot pedig "szellőzőcsatorna" vezeti a szabadba. Önmagukban csak a házilag "bütykölt", hibás szelepű vagy lefojtó szelep nélküli tartályok jelentenek veszélyt.

A legáltalánosabb biztonsági szabályt az elszökő gáz miatti robbanásveszély indokolja: a gázautókkal tilos mélygarázsban parkolni, mert az autógáz (a benzingőzzel ellentétben) nehezebb a levegőnél, és a mélyben összegyűlve egy cigarettától is berobbanhat. A szivárgást azért igyekeznek többféle módon is megelőzni. Más a helyzet azonban, ha az autó kigyullad. Biztosítói statisztikák alapján ennek viszonylag gyakori oka az üzemanyagrendszer hibája, de kizárólag benzines autóknál - gázautók (ritkán) főként elektromos zárlat miatt szoktak kigyulladni. Ha már ég az autó, akkor előbb-utóbb az összes, robbanómotorral járó gépjárműnél robbanásra lehet számítani, a benzintartályban lévő benzin magas hőmérsékleten legalább annyira robbanásveszélyes, mint a gáztartályban lévő gáz. Ezért is szabad csak maximum 80 százalékig megtölteni a gáztartályt (a többi a tágulási tér, amire például tűz esetén lehet szükség). Ezért is tilos a házilagos átfejtés (amikor egy PB-palackból töltik fel a tartályt), mert ott nehezebb betartani a 80 százalékos határt.

Ha nő a hőmérséklet, akkor megnő a tartályban a nyomás (1 fokonként 7 bar nyomásnövekedés következik be), ami előbb-utóbb általában robbanáshoz vezet.

)