Kézenfekvő, hogy '56 történelméből is többféle szálat lehet kigombolyítani. Csizmadia Ervin az elmúlt hetek eseményeit magyarázva kétféle demokráciafelfogást említ. A napjainkban általánosan elfogadott felfogás mellett azt is, amit szerinte a Fidesz képvisel, s erre a népakarat szóval utal. Megtudjuk, hogy ez a felfogás "a népre erősebben támaszkodó", fontos része az utcán kifejtett népakarat, s nem az a lényeg, hogy azt esetleg csak a lakosság néhány ezreléke jeleníti meg.

Csakhogy a gyülekezési jog és az annak alapján az utcán kifejtett akarat még nem demokrácia. A demokrácia egy működő rendszer is, amelynek keretében folyamatosan sok-sok döntés születik. Ha valaki demokráciafelfogásról beszél, akkor meg kell mondania, hogyan születnek meg a döntések a különböző akaratokból. A cikkből azonban ez nem derül ki. Összegyűl a nép az agorán és cserépszavazással kiközösíti azt, akit veszélyesnek tart, mint az ókori Athénban? Vagy akinek a nevére nagyobbat ordítanak, az lesz a miniszterelnök, ahogy Spártában választották a tisztségviselőket? Vagy választunk képviselőket, s utána a gyűlés háza előtt kifütyüljük őket, s egyúttal nemzetgyűlést is tartunk, s eldöntjük, hogy akit százszor kifütyültek, az kiesik a játékból?

Valószínűleg Csizmadia Ervin sem ilyen paródiára gondol. De ahol valami megfoghatót mond '56-nak erről az örökségéről, ott ő sem népakaratot, hanem az "önkormányzat, önigazgatás gondolatát" említi. Erről már lehet komolyan gondolkodni. '56-nak ugyanis jelentős önkormányzati-önigazgatási "történelme" van: nemzeti tanácsok a településeken; munkás- és forradalmi tanácsok a munkahelyeken. Ezek működése valóban másfajta demokrácia-felfogást jelenthetne, ha valaki fölvállalná.

A szerző szomorkodik, mert "teljesen érzéketlenek vagyunk arra, hogy az akkori ('56-os) folyamatokat összekössük a mával", majd határozottan a mai jobboldalhoz köti a "népre erősebben támaszkodó" politikai identitás kialakulását. Most ne akadjunk fenn azon, hogy az MDF markánsan eltérő jobboldalfelfogása kimarad "a jobboldal" fogalmából - pedig egy ilyen elemző típusú cikknél ez vélhetően nem egyszerű feledékenység.

Azt nézzük meg inkább, mennyire képviseli a Fidesz '56 önkormányzati, önigazgatási örökségét. Hogyan erősítené a Fidesz az önkormányzatokat? Azzal például, hogy - amikor parlamenti többsége volt - többségbe hozta a kormányzat képviselőit a regionális fejlesztési tanácsokban? Vagy dolgozói önigazgatást szeretne a munkahelyeken? Még kérdésnek is komolytalan.

Próbálkozzunk mással. Hogyan viszonyult a Fidesz az elmúlt hetekben a népakarat - nem általa szervezett - megnyilvánulásaihoz? Látványosan nem vállalt közösséget az Országház előtt folyamatosan tüntetőkkel, amit ők is észrevettek, és nehezményezték is. Egyúttal képviselői lendületesen részt vettek - újfent Orbán Viktorral! - a parlamenti munkában. Tehát most nem támogatta a népakaratot. De a Fidesz általában sem állt elő javaslatokkal, hogyan lehetne az utcai népakarat kifejezését legitim demokratikus döntésekké alakítani (azon kívül, hogy Gyurcsány mondjon le, lehetőleg máma még).

A népszavazás lehet az állampolgárok közvetlen beleszólásának egyik fontos intézménye. A cikk gondolatmenetét ez nem támaszthatta alá, de mintha Orbán Viktor 23-án, utólag szállította volna ezt az érvet: a Fidesz hét szakmai kérdésben népszavazást kezdeményezett.

Több jel mutat azonban arra, hogy ez inkább a kormány megbuktatására irányul, semmint a választók akaratának megtudakolására. Elsőként is, Orbán Viktor megígérte, hogy sikeres önkormányzati választás után "megindulunk a kormány ellen". De nézzük a népszavazás szakmai témájú kérdéseit. A záró kérdés egyenesen a kormány tagjainak felelősségre vonását indítványozza a költségvetési terv túllépéséért. (A fiatalabbak nemigen tudják, hogy a tervtörvény nem teljesítéséért '53 előtt volt szokás felelősségre vonni a vállalatvezetőket.) A többi kérdés sem a jól ismert problémák (az egészségügy, a felsőoktatás finanszírozása stb.) megoldásának irányára tesz javaslatot. Az első öt a kormány egy-egy népszerűtlenebb intézkedését célozza meg (tandíj, vizitdíj stb.). Majd ismét fölbukkan a megbízhatóan politikai jellegű földtulajdonügy (anélkül, hogy a kormány ebben most lépni akarna).

A népszavazási kezdeményezés aktuálpolitikai célját valószínűsíti, hogy a Fidesz parlamenti többsége birtokában nem akart népszavazást. Még 2001-ben, a kórházprivatizációs törvény elfogadásakor sem, holott most erről szól az egyik kérdése. Csak 2004-ben, ellenzékből mozdult rá erre a - hm, baloldali - Munkáspárt kezdeményezésére.

Éppenséggel a baloldali kormányok voltak aktívabbak a népakarat kikérésében, hiszen ők tartottak (ráadásul ügydöntő) népszavazást a NATO-ról és az EU-ról. A többi megvizsgált kérdésben nem valószínű, hogy a baloldal "népakaratibb" volna.

Érdekes eredményre jutottunk tehát: a népakarati demokrácia-felfogást egy kérdésben lehetne valamely politikai oldalhoz kötni, akkor is a baloldalhoz. Nemcsak én jutottam ilyen sovány eredményre, de Csizmadia Ervin sem támasztotta alá markáns megállapításait terjedelmes cikkében. Ezek a megállapítások pedig végül mintha váddá állnának össze: "A baloldal mindent megtesz, hogy lehetetlenítse a jobboldal demokratikus (a népre erősebben támaszkodó) identitásának kifejlődését...". Természetesen a kötelező távolságtartás jegyében a szerző úgy folytatja, hogy "a jobboldal se rest ...", de hangsúlyozza, hogy a két oldal "nem egyforma mértékben" téved - rejtélyesen nyitva hagyva, hogy melyik kevésbé.

Úgy tűnik, a szerző nem tanulmányt, inkább véleményt írt, az pedig természetesen szabad. De ezt szakmai kellékekkel (az idézetekkel, a nyelvezettel stb.) komoly elemzésnek tünteti föl, amire azután lehet hivatkozni. Akár politikai vitákban is, hogy kérem, itt senki nem feszegeti a demokrácia kereteit, hanem legfeljebb egy másik - szintén tiszteletre méltó - demokrácia-felfogásról van szó. Kár, mert általánosságban figyelemre méltó az a gondolat, hogy lehetnek különböző demokrácia-felfogások, s a mai politikai erők keresik az identitásukat ebben a tekintetben is.

A cikkből nemigen tudtunk meg többet arról, hogy a Fidesz az elmúlt hónapokban miért "bízhatta rá magát a... belpolitikai válságra". Marad az a szomorú megállapítás, hogy vélhetően aktuális politikai céljai érdekében. Mint laikus, úgy vélem, hogy a szerző egyébként tiszteletre méltó intellektuális teljesítménye sem tudta Orbán Viktor politikájának eszmei alapját föltárni. Félő, hogy nincs is mit.

A szerző közgazdász