A szendrői Suttogó
Az előadás végén az egyik állatorvos azt mondta: szeretné, ha a gyakorlatban is megmutatná, mennyire bízik meg az általa trenírozott ló a gazdájában. "Lássuk, hol a határ!" - sürgette. Suttogó nem készült ilyen kérésre, egy percig némán gondolkodott, majd azt mondta, erre maga is kíváncsi lesz. Leszerszámozta a lovat, hadd fusson, ha menekülni akar. Vizes takarót terített a hátára. Dróttal összekötött egy nagy adag szalmát, meglocsolta gázolajjal, majd az állatra tette és meggyújtotta. Jó harminc másodpercen át csak a tűz pattogása hallatszott. A férfi ott állt a ló fejénél, az állat hátán lángolt a szalma. Egyikük sem mozdult.
- Azt hiszem, elég jól megközelítettük a határt - mondta a végén a fiatalember halk, rekedtes hangján, és leemelte a kormosra égett takarót a ló hátáról.
A szendrői Suttogót a lovas társadalmon kívül Bari András néven ismerik. Harminchárom éves, tűzoltó, két kislány édesapja. Egy időben kifejezetten haragudott azért, ha Suttogónak nevezték. Az elnevezést sokan a tévében is bemutatott, A suttogó című amerikai filmből ismerik, és a címszerepet alakító Robert Redforddal azonosítják. Amerikában egyébként valóban suttogóknak nevezik a lovakat az erőszak mellőzésével betanító trénereket, a módszernek komoly szakirodalma is van, amiről Bari András akkor szerzett tudomást, amikor a gödöllői egyetem egyik hallgatója a lovak és az emberek közötti kapcsolatról írt tudományos pályamunkájához kérte fel konzulensnek. Magyar leírások viszont alig akadnak. Pedig Bari András szerint a módszert nálunk alkalmazták előbb. Bizonyítékként Széchenyit idézi, aki A lovakrul írott művében már említést tesz a szelíd nevelésről, amikor a vesszőből font körkarámok hasznáról értekezik. A siker türelem és következetesség kérdése, és ezt már őseink is tudták.
Bari András nagyapja parádés kocsis volt, dédapja hortobágyi csikós. Szendrői vadőrként dolgozó édesapja emlékei szerint éppen akkor adta el a lovat, amikor ő már akkorára nőtt, hogy egyedül is fel tudott volna mászni a hátára. Így mások lovaival kereste a kalandot. Egyszer a nagyszülőknél elszökött tőle a csikó, míg a kancát nyergelte titokban. A fiatal négylábú a kapuban összetalálkozott a postással, és kölcsönösen halálra rémítették egymást. A postás elesett, a ló széttaposta a bicikli kerekét, majd vágtatva elmenekült. Máskor egy tanyasi gazda szekerére kéredzkedett fel, hogy hajthassa a lovat. Mire hazaért, a szülei már rendőrökkel kerestették elveszettnek hitt gyereküket.
Amióta csak járni tudott, kísérte apját az erdőn. A betűket még nem ismerte, de a meglőtt őz elugrásának nyomából megmondta, érdemes-e utánaindulni. Fényképeket mutat fiatal suhancként nyíllal elejtett vaddisznóról, egy másikat pedig késsel szúrt le, miután a kutyák megszorították a sűrűben. Miskolcon hentesnek tanult, másodikos középiskolásként a húsipari vállalat futószalagja mellett dolgozott. Az üzemben naponta ezerkétszáz hízót vágtak, amit részben az ipari tanulók daraboltak. Bari Andrásnak a disznófejek kettévágása jutott. Napi hatszáz darab. Az előtte dolgozó munkás azt ígérte, egy kétdecis pálinkáért besegít az elektromos fűrésszel. Nem kapott, ezért a nyaki csontot sem vágta át rendesen. A tanulónak így egy helyett három ütés jutott a bárddal. De ha megállt miatta a szalag, azért büntetés járt. Jó iskola volt, keménységre, kitartásra nevelt.
Katonaság után a felvételét kérte az akkor alapított szendrői tűzoltósághoz. Megnősült, házat épített - és vett egy lovat.
A környéken sok gazdának volt lova. Az általános vélekedés szerint a ló arra való, hogy dolgozzon, s ha makacskodik, el kell törni a hátán a villa nyelét. Bari András azonban soha nem bántotta az állatot. Türelemmel és kitartással foglalkozott vele. Olykor segített másoknak patkolni, befogni, betanítani. Miután több fiatal csikót is sikeresen belovagolt, egyre távolabbról keresték nehezen kezelhető, elvadult lovakkal. Két-három hét után kezes bárányként adta vissza őket. Egy kecskeméti asszony azzal hívta fel, hogy ledobta a lova, és bár a törött térde helyrejött, többé nem mer újra ráülni. Az állat is teljesen elvadult. Azt mondta neki, jöjjön el hozzá, és hozza a lovat is. Néhány héttel később az aszszony felszabadultan lovagolt.
Az esetnek híre ment, egyre többen keresték. Egyszer hoztak neki egy igazán vad lovat. Állatorvos altatta el, hogy be tudják tenni a szállítókocsiba. Még a kantárt is juhászbottal akasztották rá. A karám oldalánál összegyűltek a kíváncsiskodók, Bari András úgy érezte magát, mint artista a cirkuszban. Csendet kért. Lassan közelítette meg a lovat, amikor az felágaskodott, egyet visszalépett. Sokáig kerülgették egymást, míg a köztük lévő néhány méter elfogyott. Akkor óvatosan felemelte a ló első lábát, a kantárral oldalra húzta a fejét, majd a földre fektette a lovat. Maga is eldőlt vele, ott feküdtek mozdulatlanul a porban, míg az állat zihálása el nem csendesült. Amikor kijött a korlátok közül, valaki azt mondta neki, nem is gondolta volna, hogy ilyen erős.
- Ha azt hiszi, hogy lebirkóztam a lovat, akkor nem látta, mi történt odabent - válaszolta.
Két évvel ezelőtt Bari András a jobb élet reményében áthelyezését kérte a Dunántúlra. Azóta Komáromban dolgozik, Szendrőbe jár haza, de közben Móron is lakik, mert ott tartja felesben vásárolt versenylovát, Leót. A nyolcéves heréltet Amerikából hozták Magyarországra, ahol teljesen kezelhetetlenné vált. Bari András egy gyorsasági versenyen látta először, akkor kétszer dobta le magáról gazdáját, majd két lábon ágaskodva körbetáncolta a pályát. Műsoron kívül három rodeóversenyző próbált szerencsét a hátán. Egyik sem járt szerencsével. Akkor Bari András odalépett a gazdájához és azt mondta, adja kölcsön négy hétre a lovat, betanítva, kezes bárányként fogja visszakapni. Négy héttel később Bari András Leó hátán belovagolt a pályára. A ló egyszer sem próbált kitörni, nem ágaskodott, a leghalkabb vezényszavaknak is engedelmeskedett.
Két héttel később csörgött a telefon, Leó gazdája telefonált, hogy a ló senkit nem enged magához, rúg, harap. Ha akarja, Bari András megveheti. Akarta, de nem volt rá pénze, társat kellett szereznie a vásárláshoz. Egy ismerőse fantáziát látott abban, hogy a rövid sprintjeiről híres "quarter horse" fajtájú lovat versenyeken indítsa, így közösen megvették Leót. A barna herélt egy asztallapra való kupát nyert már új gazdáinak, bár Bari András szerint még nincs tökéletesen felkészítve. Miközben erről mesél, Leó csendesen baktat mellette, még vezetőszár sincs rajta, úgy jön a férfi mellett, mint valami nagyra nőtt kutya. Négy lábon járó bizonyítéka a csendes szó hatalmának.
