Fiatal Baloldal: büntető feljelentés Orbán Viktor ellen

Hűtlenség bűntette miatt feljelentést tett Orbán Viktor ellen a Fiatal Baloldal elnöke - amelyet maga a politikus jelentett be újságíróknak a Nemzeti Nyomozóiroda bejárata előtt.


Varga László szerint a Fidesz elnöke október 24-én az Európai Parlament néppárti frakciójának strasbourgi tanácskozásán elmondott beszédével súlyosan veszélyeztette az ország gazdasági érdekeit. A politikus azt mondta: "nincsenek illúziói", nem biztos, hogy a feljelentés megállja a helyét, de morális kötelességének érezte, hogy feljelentést tegyen.

Varga László feljelentésében felidézte Orbán Viktor több kijelentését, így azt is, amikor az ellenzéki politikus azt mondta: "ezért kell az Európai Uniónak világossá tennie, hogy nem nyújt segédkezet semmilyen megfontolásból sem a hazug és csaló, a kommunizmus erkölcsi örökségét máig fel nem adó kormányzatoknak".

A feljelentés kitér arra is, hogy az államellenes bűncselekmény alanyi elemeit illetően a hűtlenséget csak szándékosan lehet elkövetni, a megvalósulásához célzat nem szükséges. A tettes csak magyar állampolgár lehet, aki hivatalos megbízást teljesít vagy állami szerv szolgálatában áll. A hűtlenség veszélyeztetési bűncselekmény, megvalósulásához eredmény nem szükséges.

Varga László álláspontja szerint Orbán Viktor szándékosan, a Magyar Köztársaság érdekeinek jelentős csorbítására alkalmas tényeket állított, illetve ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezéseket használt. "Az általa posztkommunistának titulált kormány illegitimitását hangsúlyozva felhatalmazást ad olyan személyeknek, akik egyértelműen és félreérthetetlenül a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjének megsértésére törekszenek, és ezáltal az ország alkotmányos rendjét súlyosan veszélyeztette" - áll a feljelentésben.

A Fiatal Baloldal elnöke szerint Orbán Viktor azzal is kimerítette a hűtlenség tényállását, hogy az Európai Unió politikai vezetését indirekt módon arra bíztatta, tartsa vissza a Magyar Köztársaságnak szánt közösségi forrásokat. Ezzel az ország gazdasági, pénzügyi biztonságát és ezen keresztül alkotmányos berendezkedését is veszélyeztette - vélte. Mindezek alapján a politikus kérte a Nemzeti Nyomozó Irodát, hogy a hatóság Orbán Viktorral szemben indítson nyomozást és folytasson le büntetőeljárást.

A Büntető Törvénykönyv a hűtlenség bűntettéről az alábbiakat rögzíti: "az a magyar állampolgár, aki állami szolgálatával vagy hivatalos megbízatásával visszaélve külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn, és ezzel a Magyar Köztársaság függetlenségét, területi épségét vagy alkotmányos rendjét veszélyezteti, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig, háború idején öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő".

Ágh Péter, a Fidelitas alelnöke, fideszes országgyűlési képviselő az MTI-nek úgy reagált: Magyarország érdekeit, nemzetközi megítélését elsősorban az sérti, hogy ha a kormány hazudik, eltitkolja az ország valós állapotát, brutális rendőrtámadást intéz békés tüntetők ellen és lábbal tiporja az emberi jogokat. Véleménye szerint Varga László "sületlenségeket beszél", és a tandíj megszavazása után, most így igyekszik Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kegyeibe férkőzni.

 

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.