Az információ is gyógyíthat
Mennyire vonják be a beteget az orvosok a kezelési döntésekbe? Netán van lehetőségük második orvos véleményét kérni? Mennyit tudnak, tudhatnak betegségükről, illetve gyógyítási lehetőségeikről? Kérdések, amelyekre egy most zárult kutatás kereste a választ.
Minden rákbetegnek ugyanolyan joga van, hogy hozzáférjen a minőségi rákgyógyításhoz, legyen lehetősége az önálló döntéshez, a tájékoztatáshoz, illetve ahhoz, hogy méltósággal, illetve odafigyeléssel gyógyítsák. Egy európai onkológiai szervezet most készült vizsgálatából kiderült, a betegek töredékének van lehetősége, hogy fizeti az egészségügyi ellátórendszer a második orvosi véleményt. Ugyanilyen rossz arányban jutnak megfelelő információhoz betegségükről, illetve kezelésükről: a megkérdezettek döntő többsége vagy egyáltalán nem, vagy megértési akadályok miatt nem jut megfelelő információhoz, illetve ha jut is, annak minősége nem megfelelő.
Arra, hogy mennyire vonják be őket a kezelésekkel kapcsolatos döntésekbe, a résztvevők többsége már pozitívabban válaszolt: vagyis olykor-olykor beavatják őket az orvosok. Erre két külön vizsgálatot is végeztek a kutatók. Egyik a végzettség, az életkor és az internetes hozzáférés alapján szelektált: kiderült, hogy minél fiatalabb valaki, minél magasabb a végzettsége, annál nagyobb arányban van befolyása a kezelésére. Egy konkrét kezelésnél nézték, hogy milyen a rák kiújulásának kockázata a kiegészítő terápia alatt, illetve annak befejezése után. A kiújulás esélye mindkét esetben azoknál volt a legkisebb, ahol vagy teljesen, vagy majdnem teljesen bevonták a pácienst a döntési folyamatba: amikor a beteg mindenről pontosan tudott, 9-10 százalékban újult ki a betegség, míg azoknál, akik mindent orvosukra bíztak, az esetek felében. De a mellékhatások előfordulását, főleg annak időtartamát is befolyásolta a döntési folyamatokban való részvétel. Mindezek után eléggé meglepő, hogy egy vizsgálat szerint nem minden beteg akar maga dönteni. Egy tanulmányban 1012 emlőrákos nő közül 22 százalék akarta maga megválasztani kezelését, 44 százalék kívánt orvosával együttműködni a döntéshozatalban, és 34 százalék teljes egészében orvosára akarta hárítani ezt a felelősséget. Hogy mennyire kíván valaki aktívan részt venni az ellátásban, az a környezetétől és a klinikai helyzettől függően változik. Mégis az információ iránti igény csaknem általános.
Arra, hogy Magyarországon mindezek mennyire érvényesülnek, egyelőre csak következtetések vannak. Az onkológusok, betegszervezetek szerint alig-alig működik a tájékoztatás, egy második orvosi vélemény lehetősége pedig szinte rendkívüli. Ahogy az is bizonytalan, mennyire játszik mindez szerepet abban, hogy az itthoninál csak Lengyelországban rosszabbak a rákbetegek túlélési esélyei: a vizsgált országokban az egy főre jutó átlagos rákgyógyítási költség 120 eurót fordítanak, ebből 7-16 euró jut a gyógyszeres kezelésre. Azokban az országokban, ahol modern készítményeket alkalmaznak, nő a betegek túlélési esélye, és csökken a kezelésre fordított összeg. A drágább készítmények ugyanis látványosan javítják a beteg állapotát, így jelentősen csökken a kórházban töltött idő.
