Csatorna-ellenőrző robot

Eddig többnyire kábelvezetésű robotokkal ellenőrizték a szennyvízcsatornákat, csatornahálózatokat. E megoldás egyik hátránya a korlátozott hatótáv, a másik pedig az, hogy a szűk íveken, kanyarokon nem tudnak átmenni ezek a robotok. Drágítja a munkát, hogy a vezérléshez, valamint az adatok és képek kiértékeléséhez ellenőrző autó szükséges a megfelelő személyzettel. A kellemetlen gondok elkerülésére a német Fraunhofer Intézet kutatói több partnercéggel együtt olyan önjáró, autonóm robotot fejlesztettek ki, amelyik kábelvezetés nélkül halad át a csatornákon.

Ehhez a robot megkapja az ellenőrizni kívánt csatornarendszer beprogramozott durva tervét, majd a robotot megfelelő helyen leengedik a csatornába. Ekkor "közlik" vele, hogy éppen hol található, és hol akarják majd az ellenőrző munka végeztével kiemelni. Ezután a robot elindul, és a program alapján maga keresi meg azt az utat, amelyen majd eljut a felszínre hozatal helyéig. Ha közben akadályba ütközik, megpróbálja legyőzni azt, vagy ha ez nem sikerül, akkor keres egy másik megközelítési utat, de ilyen hiányában visszatér a kiindulási pontra.

Ez a MAKROplus nevű robot teljesen vízálló, és több szegmensből épül fel, amelyek gömbcsuklókkal csatlakoznak egymáshoz, ami lehetővé teszi a kis íveken és szűk helyeken való áthaladást. A feltáró út során összegyűjtött adatokat rádión küldi a kutatókhoz. Hamarosan videokamerát is kap a csatorna károsodásainak dokumentálására. Képes még önállóan vízmintákat venni, amelyek károsanyag-tartalmát érzékelők segítségével elemzi. Ha szennyezett mintát talál, követi a nyomot egészen a csatornába ömlés helyéig. Ha beválik az új robot, továbbfejlesztéseként azt tervezik, hogy akár több hétig képes legyen a föld alatt dolgozni, és kimerült akkumulátorait automatikusan feltölteni a lenti dokkolóállomásokon. Feltöltés közben lehívhatók majd tőle az összegyűjtött adatok és felvett képek. Az ilyen autonóm robotrendszer különösen olyan elavult szennyvízcsatorna-rendszerek esetén járhat jelentős megtakarítással, mint amilyen a budapesti.

Kis íveken, szûk csatornaszakaszakon is áthaladhat a MAKROplus. Két fejlesztõje a gyakorlatban teszteli az autonóm robotot
Kis íveken, szûk csatornaszakaszakon is áthaladhat a MAKROplus. Két fejlesztõje a gyakorlatban teszteli az autonóm robotot
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.