A reform igénye nem a politika elvárásából fakad. Egy effajta rendszernek időről időre automatikusan meg kell újulnia - hangsúlyozza a kormány és a tudósok körében egyaránt bizalmat élvező vezető, aki inkább átalakítási koncepciót emlegetne, hiszen, mint mondja, az MTA reformja nem megszorításokat jelent.

Ami persze akár rossz előjelnek is számíthat a radikális változtatásokat szorgalmazók szemében. Már csak azért is, mert az Akadémia elnöksége által is elfogadott anyag főként az értékőrző jelleget, vagyis a konzervatív momentumokat helyezi előtérbe. Ezt Pléh Csaba részben az akadémiai törvénnyel, illetve az MTA alapszabályával magyarázza, amelyek több szempontból is megkötik a változtatni akarók kezét. A reformbizottság vezetője tudja, hogy sokan vannak az akadémikusok között, akik nemcsak az alapértékekből, hanem az esetleg már túlhaladott formákból sem akarnak engedni. Különösen azok gondolkodnak így, akik azt hiszik, a nagypolitikai viharok elterelték a figyelmet az Akadémiáról, így nem olyan sürgős a megújulás. A most kidolgozott 16 pont közül ezért a főtitkárhelyettes szerint tíz kedvezőtlen szavazás esetén egyszerű vezetői döntésekkel, mindenféle jogszabály-módosítás nélkül is végrehajtható.

Az autonómia és az intézethálózat státusa a meglehetősen felpuhított anyagban nem is kerül szóba, s az Állami Számvevőszék által is nehézkesnek ítélt döntési mechanizmus lassúságáért jórészt felelős belső testületek és bizottságok csökkentése helyett is a régiek kibővítését és újak létesítését tervezik. Például a tudományos osztályok számának - korábban az elnök által is beígért - csökkentése helyett a három fő tudományterület osztályai szekciókat hoznak létre, ami ismét csak új, ezúttal szekcióüléseket jelent majd. Igaz, a főtitkárhelyettes szerint a számon kérhető teljesítményt szorgalmazóknak tett gesztus, hogy az akadémiai intézetek tanácsa, az intézetek mellett elképzelt Tudományos Tanács vagy az elnök munkáját ezentúl segítő szenátus munkájába bevonják a politikai-gazdasági döntéshozókat, illetve a társadalmi élet reprezentánsait. Hogy ez kielégítené-e a döntési mechanizmus egyszerűsítését követelőket, erősen kétséges, bár például az intézetigazgatók kinevezési folyamatánál Pléh Csaba szerint a tervezet erősen reformpárti. Itt ugyanis a kemény természettudományok esetében egy külföldi tagot (sőt esetleg vezetőt) is kell választani a háromtagú előterjesztő bizottságba, mely mostantól korlátozza a tudományos osztályaiban helyet foglaló akadémikusok befolyását.

A 39 intézet esetében az új kulcsszó a "hálózatos kutatásszervezés". Ez a korábbi változataiban még összevonásokat, költözéseket is megpendítő reformanyag szövegezőinek értelmezésében a közeli intézetek (mint pl. a várbeli társadalomtudományi műhelyek) esetében közös gondnokságot, más esetekben közös szervezeti formákat (mint egy-egy célfeladatra szerveződött társulásokat) jelent, ám ezekre az érintetteknek csak a jövő évi közgyűlési döntéshez kellene javaslatokat tenniük. Az persze kétségtelen, hogy a drága, nagy kutatási infrastruktúrát igénylő, nagy létszámú, ráadásul sikeres alapkutatási intézeteknek célszerű az Akadémiánál maradniuk, hiszen ezek tevékenységét egyetemi keretek között már csak finanszírozni is lehetetlen volna. Az is biztos ugyanakkor, hogy a legkülönbözőbb anyagok említenek kiváló és gyengébb intézeteket, ámde mindig csak a jókat nevesítik.

A felsőoktatással való kapcsolat intenzívebbé tételét ismét új bizottság (ezúttal a rektori konferenciával közös) fémjelzi, bár itt már eddig is jelentős változások történtek. Az egyetemekre kihelyezett akadémiai kutatócsoportok száma az idén radikálisan, 173-ról 79-re csökkent, ezek egyharmada teljesen új, s a jelenlegi négyéves szerződés a jövő évtől három évre szűkül, amelyet az eredményektől függően vagy meghosszabbítanának még két évre, vagy azonnal megszüntetnének. A kutatókat egyébként a reformbizottság javaslata szerint az intézetekben is csak főmunkatárstól felfelé véglegesíthetik, a PhD-fokozattal rendelkezőkkel ezentúl csak meghatározott időre szerződnek. A felsőoktatásban véglegesítettek számára viszont pályázati úton lehetőséget adnának fél-, illetve egyéves vendégkutatásra az akadémiai intézetekben.

Kényes kérdés a különböző "hungarikumnak" számító előjogok, így a jóléti szolgáltatások, a tiszteletdíjak és a nagydoktori cím helyzete. A javaslat ezeket finoman megkerüli. A háttéranyagban az szerepel: ha a tudósok bére eléri az EU-átlagot, az akadémikusi és nagydoktori tiszteletdíjakra nem lesz tovább szükség.

Ugyancsak sokan kritizálták az alapkutatásokat támogató pénzalap, az OTKA költségvetési helyét az MTA fejezetében. Ezzel kapcsolatban Pléh Csaba úgy véli: ha a kormányzat képes az OTKA eddigi függetlenségét továbbra is garantáló megoldást javasolni, valamint az átszervezés nemcsak technikai változást, hanem jelentős forrásnövekedést is jelent, akkor az akár külön is válhatna az Akadémiától. Ezért a reformjavaslat nyitva hagyja az ajtót bármilyen döntés előtt. Az mindenesetre az Akadémia vezetése szempontjából legalábbis jó jel, hogy a kormánynak most nem érdeke egy újabb társadalmi csoporttal frontot nyitnia, különösen azzal, amelyik (mint az MTA) oly egyértelműen kiállt az Új Magyarország fejlesztési terv mellett.

Kényes kérdés a "hungarikumnak" számító elõjogok ügye