Félmillió dolláros jutalom jár a kaliforniai gyújtogató elfogásáért

Félmillió dollárra emelték szombaton a kaliforniai hatóságok annak a gyújtogatónak az elfogására kitűzött jutalmat, aki a súlyos erdőtüzet okozta. Az első jelentések szerint a nyomravezetőnek 100 ezer dollárt ajánlottak fel, de az állami összeget helyi szervek, valamint magánszemélyek megtoldották összesen további 400 ezerrel.

Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó pénteken rendelt el szükségállapotot az állam déli részén, ahol négy tűzoltó életét vesztette erdőtűz oltása közben. A szerencsétlenül járt tűzoltók a Los Angelestől bő 150 kilométernyire keletre fekvő Palm Springs közelében pusztító erdőtűz oltásában vettek részt. Egy ötödik - szintén súlyosan megégett - társuk továbbra is életveszélyes állapotban van. Az orvosok szerint csekély az esélye a túlélésre.

A térségben, ahol Schwarzenegger kormányzó szükségállapotot rendelt el, több mint kétezer tűzoltó küzd a lángokkal, amelyek rendkívül gyorsan terjednek, mert a körzetben száraz, erős szél fúj. Eddig csaknem 10 ezer hektáron égett el a növényzetet. Az oltást 14 repülőgép és helikopter is segíti a levegőből. Számos lakóház is a tűz martalékává lett. A rendőrség utasítására 700 embernek kellett elhagynia lakóhelyét.

A rendőrség szerint a tűzvész gyújtogatásra vezethető vissza. Szemtanúk két fiatalembert látták a területről elsietni a csütörtökön kitört tűzvész helyszínéről. A tettesek ellen akár gyilkosság címén is indíthatnak eljárást. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.