Balra Párizsban, a januárban hatalomra került Mollet-kormány fontolgatni kezdi, hogy az arab világot felforgató Naszszert valamilyen úton-módon félreállítja. A budapesti Orsó utcában június 9-én Nagy Imre születésnapját ünneplik a rendőrspiclik figyelte ellenzékiek, egy ugrásra, Londonban amerikai-brit tárgyalások folynak arról, hogyan tagadják meg Egyiptomtól az asszuáni gát felépítésére szánt hitelt, miután Nasszer elismerte a "vörös Kínát".

Június 23-án francia-izraeli titkos tárgyalások kezdődnek Chantilly-ben, ahová az izraeliek - Dayan és Peres - hamis útlevelekkel, álcázott francia katonai géppel érkeznek. Egy magánházban Izrael francia újrafelfegyverzéséről tárgyalnak. 24-én lemond Moshe Sharett külügyminiszter, Ben-Gurion régi harcostársa, mondván, Ben-Gurion politikája könyörtelen háborúhoz, évtizedekig tartó izraeli-arab konfliktushoz fog vezetni. Igaza lett. Helyére Golda Meir kerül. Június 27-én a távoli Pesten, a Petőfi Körben, több ezer ember előtt a sajtóról folytatnak vitát. Fordulj fölfelé: 28-án Poznanban kitör a felkelés. Július 17-én Haraszti Vásárhelyinek: a "borzas" [Rákosi] megbukott.

Ha nem unod, menj lefelé a forró nyárban, Alexandriába. Július 27-én Nasszer beszédet mondott a Manshiya téren. Néhány órával a beszéd előtt, a kormányülésen elárulja a kormány tagjainak, hogy miről fog beszélni: államosítani kívánja a szuezi Csatorna Társaságot. A miniszterek halálra sápadnak. Emlékeznek még az iráni Moszadik miniszterelnök sorsára, akit az államosítások bejelentése után az amerikaiak és a britek együttes erővel buktatnak meg. Szaid Mar'i agrárreform-miniszter Nasszer kérdésére, hogy mit szól a beszédhez, így válaszol: "Ez a döntés azt jelenti, hogy háborút kezdünk Nagy-Britanniával és Franciaországgal, ezáltal az egész Nyugattal." Nasszer kimegy a térre: "Minden erőnkkel munkálkodnunk kell arab hazánkért, amely az Atlanti-óceántól a Perzsa-öbölig terjed." A beszéd remek retorikai teljesítmény volt.

Szeptember 30-án az izraeliek a Saint-Germain negyedben tárgyalnak az Egyiptom elleni megelőző csapásról, először Golda Meir vezetésével. A francia politikusok és tábornokok megrémülnek Golda asszony boszorkányos külsejétől. Befut Ben-Gurion, és fölteszi a kérdést: "Mire kell irányulnia a katonai akciónak, a csatornaövezet kérdésére vagy Nasszer megdöntésére? Mi lesz a rövid időre tervezett támadással, ha Nasszer a gerillaháborúra tér át?" Az izraeliek előterjesztik a Sinai lerohanásának tervét, amire a francia katonák rövid válasza: "felelőtlen kaland". Később ez valósult meg.

Balra, Londonban, "a Downing street egyik földszinti szobájában Eden brit miniszterelnök áll az asztalnál, port hint egy ezüstkanálra, lenyeli a fehér port, és vizet iszik utána". Nagyon fáradt és beteg. Éppen ma, október 14-én döntötte el, hogy Nagy-Britannia részt vesz az Egyiptom elleni katonai akcióban. Október 21-én a LEMP első titkárává választják Gomulkát, másnap a franciák és az izraeliek, immár a britek társaságában tárgyalnak titkon Sevres-ben a Naszszer elleni föllépésről. Nézz föl az égre, mert e napon a francia titkosszolgálat politikai utasítás nélkül, sőt, ellenére, repülőn elrabolja Marokkóból és Tunéziába viszi Ben Bella algériai forradalmár politikust, aki az FLN politikai szárnyának képviselője. Ezzel lehetetlenné válik, hogy a francia kormány békésen tárgyaljon az algériai felkelőkkel. Miközben Sevres-ben a franciák, britek, izraeliek megállapodnak az Egyiptom elleni támadás időpontjáról, a világvégi Magyarországon kitör a forradalom.

Október 30-án, amikor a szovjet Politikai Bizottság dönt a magyar forradalom leveréséről, Izrael éppen támad, és a brit-francia nagyhatalmak ultimátumot adnak Egyiptomnak. Szokásos esti sajtóvacsoráján, a világközepi Washingtonban Dulles dühösen kárhoztatja európai szövetségeseit, hogy Amerikát nem avatták be, nem működnek együtt az ENSZ-szel, és képtelenek felfogni, mit jelent a magyar forradalom a Nyugat számára. "Végre elértünk egy hatalmas és hoszszú távra reményt keltő győzelmet a szovjet kolonializmussal szemben Kelet-Európában. A legutóbbi magyar fejlemények, a szovjetek kivonulása Budapestről esélyt ad arra, hogy a semleges országok középutas csapata növekedjék Európában" - jegyzi föl Kyle, az Economist fiatal tudósítója Dulles szavait. November 1-jén Eisenhower televíziós beszédben elítéli a szuezi akciót, s Dulles elrendeli az Izrael elleni gazdasági szankciókat. Apám átbiciklizik Pestre, hogy beolvastassa munkahelye Forradalmi Bizottságának nyilatkozatát a rádióban. Átadja a kapuban álló karszalagos kiskatonának, aki szerencsére elveszti.

November 2-án az ENSZ-ben 64:4 arányban elítélik a szuezi intervenciót. A szavazás utáni szünetben az olasz delegátus körbeadja Nagy Imre drámai táviratát: szovjet csapatok özönlik el Magyarországot. Ezekben az órákban Hruscsov és Malenkov viharos úton megérkeznek Titóhoz Brioni szigetére. "Rosszabb volt, mint a második világháború" - mondja Malenkov, és hány. A tárgyaló felek tolmács, toll és papír nélkül döntenek a magyar forradalom eltiprásáról, s arról, hogy Münnich vagy Kádár legyen-e a magyar kormány feje. Kádár így jut több évtizedes hatalomhoz. Az éjjel Dulles kórházba került. 3-án Amory, az amerikai titkosszolgálat helyettes igazgatója így szól brit partneréhez: "Fogadtassa el barátaival az istenverte tűzszünetet, vagy vigyék végig az istenverte inváziójukat. Mit kezdjünk a maguk habozásával és táncikálásával, miközben Magyarország ég!"

November 4-én hajnalban a szovjetek megkezdték Budapest ostromát. Fölébredtünk vagy felköltöttek, nem tudom, álltunk a nagyszoba üveges ajtajában, és hallgattuk az ágyúzást. Később, hat óra tájt Bibó államminiszter a Parlamentből átsétált az amerikai nagykövetségre. "Rendkívül ágrólszakadt benyomást kelthettem, mert egy majdnem hogy rongyos télikabát volt rajtam, talán egyik gombja hiányzott is." Átadta petícióját, és visszament a Parlamentbe. "Én meg voltam győződve arról, hogy ha az angol-francia akció leintése folyik, és ezt a Szovjetuniónak módjában van - és módjában is volt - jelentős részben a saját sikereként elkönyvelni, s ha ebben a leintésben Amerika is részt vett, akkor ez egyben olyan tárgyalóképes hangulatot hoz létre, aminek keretében Amerika a Szovjetunióval szemben a magyar ügy mérséklését vagy lefújását ki tudja alkudni. Az a meggyőződésem, hogy ki is tudta volna. És akkor Magyarország pontosan abba a lebegő helyzetbe került volna a két nagyhatalmi blokk között, ami nekem - és nemcsak nekem, hanem a nagyon sok embert képviselő »Kohn«-nak is az örök álma volt, tudniillik, hogy X.-ék kivonulnak, és Y.-ék nem vonulnak be." Így elemzett Bibó. De a szovjetek és Kádár, minden alku nélkül, bevonulhattak.

November 5-én kora reggel brit ejtőernyősök szálltak partra Port Said mellett, akiket franciák követtek. Eisenhowert ezen a napon választották másodszor az Egyesült Államok elnökévé, amihez a szovjet kormány azonnal melegen gratulált. Dulles külügyminisztert éppen megműtötték, és megállapították nála a rák halálos kórját. Nagy Imre és barátai a jugoszláv követségen hallgatták a város fegyverzaját. Jobbra, Moszkvában, Sepilov külügyminiszter kéreti magához Bohlen amerikai nagykövetet, és átad egy jegyzéket. "Miután elítéli az inváziót, a jegyzék javasolja, hogy az Egyesült Államok és a Szovjetunió közös akcióba kezdjen, beleértve a katonait is, ha szükséges, Amerika két legszorosabb szövetségese, Franciaország és Nagy-Britannia ellen. Meglepődve azt mondtam: a szovjet kormány nyilván tréfál, amikor arra kér, hogy ilyen jegyzéket továbbítsak az amerikai kormánynak. Amikor Sepilov biztosított, hogy kormánya teljesen komolyan gondolja, kijelentettem, hogy el fogom küldeni a jegyzéket, de az aligha nyer kedvező fogadtatásra Washingtonban, és semmi esélye, hogy elfogadják ezt az ötletet. A jegyzék azt is tartalmazta, hogy ha az invázió nem áll le, a Szovjetunió »fenntartja magának az önálló cselekvés jogát«. Ugyanekkor atomtámadással fenyegették meg a briteket és a franciákat" - emlékezik Bohlen, aki hiába javasolja a rideg elutasítást és a szövetségesek védelmét, nem kap Washingtonból feleletet.

Este Adenauer német kancellár elindult különvonatán Párizsba - utált repülni. Engem hipermangános vízbe dugtak, hogy elmúljanak a csalánkiütéseim. Adenauer a vonaton kapta a francia kormány ideges üzenetét: szívesen látják, de tudnia kell, hogy a Szovjetunió miniszterelnöke, Bulganyin marsall atomrakéták bevetésével fenyegette meg Párizst (és Londont). Az öregúr rajnai szitkokat mormolt, és folytatta éjszakai útját. Reggel hatkor a francia vezetők és nagy, éljenző tömeg fogadta a pályaudvaron a kialvatlan, borotválatlan kancellárt. A francia kormány, a történelem során először, meghívta ülésére a német kancellárt. Egyik államnak sem volt atomfegyvere, se az Egyesült Államok, se Nagy-Britannia nem ajánlották fel védelmüket. Adenauer feltételezte, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok megállapodtak a világ felosztásában. Ezt keresetlen szavakkal ki is mondta.

November 6-án délelőtt Eden felhívja Mollet francia miniszterelnököt. Az amerikaiak olyan nyomást gyakorolnak a fontra, hogy Nagy-Britannia kénytelen megállni és tűzszünetet kérni. Mollet könyörög, hogy még néhány napig tartson ki. Nem lehet - hangzik a lakonikus válasz. Bibó hazaindul a Parlamentből. "Elmentem a Szabadság-hídig. A hidat pontosan előttem foglalta el egy szovjet tank, tehát vissza kellett fordulnom. Végigmentem föl egészen az Árpád-hídig gyalog, útközben egy fél liter szeszt és cigarettát vásároltam. Megállítottak a szovjet katonák, de csak puskát kerestek rajtam..." Fabrizio del Dongo Waterloonál, Pierre Bezuhov az égő Moszkvában. Adenauer eközben így szól a franciákhoz: "Franciaország és Anglia soha nem lesznek az Egyesült Államokhoz és a Szovjetunióhoz fogható nagyhatalmak. Németország sem. Számukra csupán egyetlen lehetőség kínálkozik, hogy döntő szerephez jussanak a világpolitikában: egyesíteniük kell erőiket Európa alakítására. Anglia még nem kész erre, de a szuezi eset elő fogja segíteni Anglia ráhangolódását is. Nincs vesztegetni való időnk: Európa lesz a bosszú." Később Alphand, Franciaország washingtoni nagykövete azt mondta Monnet-nak: "Igazán gyűjthetne az Európa-mozgalom, hogy Nasszernek szobra álljon Brüsszelben. Nélküle soha nem lett volna Közös Piac."

Középen és legfölül, november 16-án Eisenhower őrmesteri hangnemben szidalmazza Edent a brit külügyminiszternek, s kijelenti, hogy látni se bírja többé Washingtonban. 20-án az elnök elbeszélget pénzügyminiszterével, hogy a két brit jelölt közül melyik alkalmasabb miniszterelnöknek. S mivel Ike a háború idejéről ismeri Macmillant, igazi úriembernek tartja, ezért mellette dönt. Eden a Bermudán betegen, álmatlanul fekszik. A Brit Birodalom miniszterelnökéről Washingtonban már határoztak. November 22-én este Nagy Imre és barátai elhagyják a jugoszláv követséget. A szovjet katona fölszállt a buszra, amely a repülőtérre vitte őket, majd Romániába hurcolták a családokat akaratuk ellenére. Aznap este, a hatodik szülinapomra kiscsizmát kaptam. Nem volt nálam boldogabb kisfiú, hiszen ezután valamennyi befagyott pocsolyába beleugorhattam vásárlási cirkálásaink alatt. "Ebben a forradalomban - mondja húsz évvel később Bibó - hiányzott minden vezérkar. Sem ellenforradalmi vezérkar nem volt, sem forradalmi vezérkar nem volt. Hiányzott a tudományosan vagy egyáltalán tudatosan megfogalmazott ideológia, és hiányzott a hatalmi vákuum betöltésére készen álló garnitúra. Utóbb pár emberrel találkoztam, aki állította, hogy itt vagy ott vagy amott ilyen és olyan formában ő irányította az eseményeket, de ezt rajtuk kívül soha mástól nem hallottam, és meghökkenve vettem észre, hogy nem tudom, hogy minden forradalomnak-e, de ennek a forradalomnak volt valamiféle olyan közszelleme, amelyik úgy irányította az embereket, hogy azok észre sem vették."

Eden 1957 januárjában lemondott, márciusban aláírták a római szerződést a Közös Piac megalapításáról. Mi kitettük a gyertyát 15-én az ablakba. Mollet májusban bukott meg, Bibót május 27-én tartóztatták le. Nagy Imrét 1958-ban felakasztották. Magyarország szélén, Sopron-Ágfalván, karomon Kisdénessel nézzük a lovakat. "Szeretem őket, mozdulataikat és szagukat, bokájukat és nyakukat s csodálatos szemeiket, ahogy egymásra néznek, azzal az őrült-bánatos közönnyel és nyugalommal, sértődött szomorúsággal, amint csak állatok tudnak nézni, melyeknek dolguk akadt az emberekkel. Egészen biztos, hogy megtudtak rólunk valamit." Miként mi, emberek, egymásról szinte semmit. Apám itthon maradt.