Amikor a paleokonzervatív politikai kommentátor és kétszeres republikánus elnökjelölt, Pat Buchanan azt találta mondani, hogy Amerika Izrael „amen cornerje”, vagyis az Izrael-párti fejbólintó jánosok hatására keveredett bele az első öbölháborúba, antiszemitának bélyegezték. (Bár ebben annak is lehetett némi szerepe, hogy Hitlert „bátor férfiúnak” nevezte.)

Mindenki tudta, hogy Buchanan az American Israel Public Affairs Committee (AIPAC) nevű befolyásos lobbiszervezetre utalt az „amen cornerrel”. S ha ez netán mégis túl homályos lett volna valakinek, azt már végképp nem lehetett félreérteni, hogy az amerikai Kongresszusnak helyet adó washingtoni Capitoliumot „Izrael által megszállt területnek” nevezte.

De mi van akkor, ha két tekintélyes amerikai tudós beszél hasonló szellemben, csak „amen corner” helyett „Izrael-lobbit” említ? Idén tavasszal ezt is megtudhattuk, amikor John Mearsheimer, a University of Chicago, és Stephen Walt, a Harvard University tanára Az Izrael-lobbi címmel terjedelmes tanulmányt közölt a London Review of Booksban.

Mearsheimer és Walt az amerikai külpolitika realista iskolájának képviselői. Abból indulnak ki, hogy az ország külpolitikáját a nemzeti érdekhez kell szabni. A hidegháború idején – érvelnek tanulmányukban – „felbecsülhetetlen stratégiai előny” származott Izrael támogatásából, de a terrorizmus elleni háború során Izrael „tehertétellé” vált Amerika számára. S minthogy nem találnak semmilyen stratégiai vagy erkölcsi érvet, amely amellett szólna, hogy az Egyesült Államok továbbra is támogassa Izraelt, a két tudós úgy véli, hogy csupán „az Izrael-lobbi páratlan erejével” lehet magyarázni az USA kiállását a zsidó állam mellett.

Izrael-lobbin azt a befolyásos személyiségekből és szervezetekből álló laza szövetséget értik, amely azon munkálkodik, hogy az amerikai külpolitikát Izrael-párti irányba terelje. S a két tudós arról sem feledkezik meg, hogy a lobbi tagjai állítólag lehetetlenné teszik az értelmes vitát, mert mindenkire, aki káros befolyásukra fel meri hívni a figyelmet, rásütik az antiszemitizmus bélyegét.

Alan Dershowitz, a híres jogászprofesszor és publicista  A legújabb (és egyben legrégibb) zsidó összeesküvés leleplezése című 46 oldalas vitairatában támadta meg Mearsheimeréket. Bár nyíltan nem bélyegzi őket antiszemitának, „csak” hazugnak és bigottnak, azért felhívja a figyelmet arra is, hogy állításaik egy részét „neonáci internetes oldalakról” vették. Dershowitz szerint az egész tanulmány „annyira tele van torzításokkal, olyan kiegyensúlyozatlan, hogy nincs is tudományos értéke”.

Meglepő módon Izrael egyik leghevesebb baloldali kritikusa, Noam Chomsky is síkra szállt Mearsheimer és Walt ellen. Bátorságukat ugyan dicséri, de helyteleníti, hogy megfeledkeznek az Egyesült Államok közel-keleti politikájának legfőbb meghatározójáról, ami nem más, mint az amerikai olajcégek érdeke.

A Chomskyéhoz hasonló kritikát fogalmaz meg Jeffrey Herf, a University of Maryland, és Andrei Markovits, a University of Michigan tanára. Ők viszont már nyíltan antiszemitának bélyegzik Mearsheimerék tanulmányát. A „színfalak mögött ármánykodó befolyásos zsidók legendája a modern antiszemitizmus legveszedelmesebb hagyományához tartozik” – állapítja meg Herf és Markovits.

Ősszel megint fellángoltak az „Izrael-lobbi” körüli viták. Ez annak köszönhető, hogy nemrégiben Izraellel kapcsolatos nézeteire hivatkozva, Tony Judt történész két meghirdetett nyilvános előadását is lemondták. A tekintélyes, Amerikában működő brit-zsidó tudós 2003-ban “diszfunkcionális anakronizmusnak” nevezte Izraelt a New York Review of Books hasábjain, s ezzel nemkívánatos személlyé vált az Izrael-párti körökben. 

Idén október 3-án a New York-i lengyel konzulátus termében kellett volna előadást tartania az „Izrael-lobbiról”, de a szervezők röviddel a kitűzött időpont előtt arról értesítették Judtot, hogy az Anti-Defamation League és az American Jewish Committee nyomására kénytelenek visszavonni a meghívást. (Ezt a két szervezetet az Izrael-lobbi részének szokták tekinteni.) Október 17-én pedig egy másik előadását mondták le, amelyet a Manhattan College-ban kellett volna megtartania.

A történész elhallgattatása – írja Evan G. Goldstein a Haarecben – „felháborítóan ostoba dolog volt, és visszafelé sült el”, mert a szerzőt a „szólásszabadság mártírjává” avatta. De azért Judtot sem kell félteni. E-mail kampányban mozgósította Amerika legtekintélyesebb értelmiségijeit, és a legtöbb lap meg is írta a két esetet, jobbára, bár nem kizárólag áldozatként állítva be a történészt.

A Judt-lobbi tehát legalább olyan jól működik, mint az Izrael-lobbi.