- Mondok egy vb-meccset: Franciaország-Brazília 1-1, Mexikó, 1986. Számomra az az utóbbi húsz esztendő legmagasabb nívójú találkozóinak egyike volt, ha nem éppen a legszínvonalasabb. És önnek?

- Nekem nem, noha sokaktól hallottam már, hogy lenyűgözte őket a guadalajarai játék. Ám magam nem élveztem a futballt, mert sérülten léptem pályára, s ez akkor is igaz, ha a gólunkat én szereztem. Nálam a No. 1. az 1982-es vb-elődöntő, amelyet az NSZK csapatával vívtunk.

- De hát Sevillában a tizenegyes-párbajban alulmaradtak, ráadásul úgy, hogy a hosszabbításban 3-1-re vezettek!

- Szerintem a labdarúgásban - mint alighanem mindenben - az érzelem a legfontosabb. Márpedig az a 3-3 felkavaró volt, nem igaz?

- Hadd említsek néhány P betűs nevet; lesz, akit megmozgat emocionálisan. Puskás, Pelé, Platini...

- Platinit hagyjuk!

- Miért hagynánk, amikor vele beszélgetek?

- Méltassa más, ha tudja. Ami pedig a magyar és a brazil legendát illeti, Puskást egyáltalán nem, míg Pelét alig láttam játszani. Az én ideálom Cruyff volt, aki az úgynevezett totális futballt játszó csapatokba, az Ajaxba és a holland válogatottba tökéletesen beilleszkedett, egyszersmind kiemelkedő egyéniség maradt.

- Ez azért hasonlít a Platini-pályára...

- Legfeljebb annyiban, hogy Cruyff sem nyert világbajnoki címet.

- Nagy fájdalma a vb-arany elmulasztása?

- Fájdalmat a Heysel-dráma jelent; hogy jön ehhez a kiesés a világbajnokságon, még ha kétszer egymás után a legjobb négy közé jutottunk is? Egyébiránt amilyen szerencsénk volt a brazilok ellen Guadalajarában, olyan balszerencsésen alakultak számunkra a nyugatnémetekkel vívott elődöntők. Nyolcvankettőben például mit tehettünk mi arról, hogy Corver holland játékvezető nem állította ki a Battistonba brutálisan beleszálló Schumachert?

- Két évvel később viszont nem győzték megítélni a góljait: az Európa-bajnok francia válogatott összesen tizennégyet, ön pedig kilencet ért el. Ez volt a csúcs?

- Személyesen talán igen. De ezt sem akarom misztifikálni: akadt két jó hetem, ám az élet nem tizennégy napból áll.

- Mennyi ember mit adna efféle tizennégy napért!

- Ezt még csak sejteni sem lehet. Én az előbb a Beatles-dalt fütyültem, de dúdolhattam volna a Rolling Stonestól vagy Edith Piaftól is.

- Akkor ne is vessem össze Zinedine Zidane-nal?

- Milyen alapon tenné?

- Játékintelligencia, virtuozitás, vezéregyéniségre valló kvalitások...

- Platini az Platini, Zidane meg Zidane. Nem mellesleg: a labdarúgás csapatjáték, és a Zidane-féle válogatott jobb volt, mint az, amelyikben én futballoztam.

- Mennyivel?

- Egy vb-diadallal.

- De önök nem is játszhattak olyan világbajnokságon, amelyet Franciaországban rendeztek.

- Ez sem rajtunk múlt; ugye, hogy kár szomorkodni?

- Apropó, Zidane-ék kis híján két vb-aranyat nyertek!

- Most valamelyest ellentmondok önmagamnak, mert az idei döntő lelkileg kétségkívül sokat jelentett a hazámnak, ám a világbajnokság színvonala keveseket bilincselt le. A mai labdarúgás nem a válogatottakról, hanem a klubfutballról szól.

- Húsz éve még extraklasszis nemzeti együttesek sora szerepelt a vb-n. Nem bánja ezt a változást?

- Elfogadom, már csak azért is, mert a futball egészében tagadhatatlan a fejlődés. És igyekszem az egyéniségekre figyelni: Decóra, Gerrardra, Juninhóra, Lampardra vagy Ronaldinhóra.

- Angolok és brazilok?

- Beatles és Edith Piaf...

Ez ő:

Született: 1955. június 21.

Klubjai: Nancy (1976-1979), St. Etienne (1979-1982), Juventus (1982-1987).

Francia válogatott: 72-szer (41 góllal).

Európa-bajnok: 1984-ben.

Vb-bronzérmes: 1986-ban.

Vb-negyedik: 1982-ben.

BEK- és klub Világ Kupa-győztes: 1985-ben.

KEK- és európai Szuper Kupa-győztes: 1984-ben.

Aranylabdás: 1983-ban, 1984-ben és 1985-ben.

Francia bajnok: 1981-ben.

Olasz bajnok: 1984-ben és 1986-ban.

Monsieur Football