Éhínségre esővíz

A Nemzetközi Vízgazdálkodási Intézet közelmúltban ismertetett tanulmánya szerint abba kell hagyni a korlátlan mértékű édesvíz-felhasználást, ugyanis a vízhiány a Föld népességének immár harmadát érinti. Egy öt évvel korábbi, országelemző tanulmány húsz évvel későbbre jelezte ezt az állapotot.

A mostani, 700 szakember részvételével készített kutatás a természetes vízgyűjtő medencék állapotát részletesen mutatja be, és kitér arra, hogy számos vízgyűjtő terület már nem bír el további fogyasztásnövekedést. A mezőgazdaságban pedig egyre több víz kell.

A szakértők szerint hatékony esővíz-gazdálkodással minden megoldható lenne: megállna a természetes édesvízforrások kihasználtságának növekedése, csökkenne az alultápláltság és a szegénység. Az esővíz összegyűjtése és tárolása ráadásul egyszerű és olcsó, így a szegényebb régiókban is működőképes. Ezzel az egyszerű lépéssel meg lehetne duplázni vagy akár triplázni Fekete-Afrika és Dél-kelet-Ázsia élelmiszer-termelését. Az esővíz tárolásával áthidalhatóvá válnak a 4-5 évente előforduló aszályos időszakok. Az esővíz felhasználása ráadásul lassítaná a természetes környezet termőfölddé alakítását, mivel a gazdák ugyanakkora területen többet tudnának termelni. Ha az esővíz-gazdálkodást jobb hozamú és ellenállóbb növények termesztésével egészítenék ki, akkor ezekben a régiókban mérséklődne a szegénység. Beninben például, akik magasabb hozamú rizzsel vetik be földjeiket, a pluszjövedelemből fedezni tudják gyermekeik iskoláztatását.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.