Muzeális tárgyak kézen-közön
Értékes műtárgyakat hétről hétre lefülelnek a határállomásokon. A vám- és pénzügyőrség adataiból, illetve más információkból tudjuk, hogy az illegális műtárgyforgalom iránya részben követi a legális forgalmat. Keletről nyugatra - elsősorban Ukrajnából - ikonok és régészeti leletek vándorolnak. Jelentős forgalmat ér el a kevéssé értékes második világháborús katonai emlékek - náci egyenruhák, jelvények, övcsatok, illetve a Vörös Hadsereg relikviái - kereskedelme is. Szerbiából, Romániából balkáni, kisázsiai leletek utaznak a fizetőképes gyűjtőkhöz. Innen döntően római kori, illetve kora középkori értékek kelnek útra. Az országba belépő muzeális értékek kisebb része itthon talál gazdára, a döntő rész nyugatra megy.
A kimondottan a hazai piacokra szánt, illegálisan bekerülő anyagok alapvetően magyar vonatkozásúak. A történelmi Magyarország meghatározott részeiből, például Erdélyből származó írásos emlékek, iparművészeti alkotások, képzőművészeti értékek döntően jó helyre kerülnek, de - hívják fel a figyelmet a szakemberek - az senkinek sem érdeke, hogy a külhoni magyarság szellemi értékek terén kiüresedjen. Az utóbbi évtizedekben például a nagybányai iskola festményei érkeznek nagy számban Romániából.
Kibocsátó országként is fontos a szerepünk. Buzinkay Péter, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal műtárgy-felügyeleti irodavezetője szerint az elmúlt fél évszázadban gyakorlatilag műtárgykivitel jellemezte az országot, behozatal alig. Kiemelkedő veszteségeink közé tartozik az elmúlt évszázadokból a XVII. századi holland, német és más külföldi mesterek alkotásainak külföldre áramlása. A veszteségek között elöl áll a római kori, nemzetközi ritkaságnak számító Seuso-kincs, illetve általában a régészeti anyag elherdálása.
Ez egy komoly üzletág, amely hatósági eszközökkel nehezen fogható meg. Olykor azért sikerélmény is akad. Délnyugat-Dunántúl megyéit fosztogatta az a férfi, aki több év alatt mintegy ezer lelőhelyet ürített ki. A rendőrség harmincezer tételt foglalt le tőle - igazán értékes lelet azonban nem volt közte. (A kincskereső azért bukott le, mert a gyűjtők által kevésbé értékesnek tartott portékáját a szabadpiacon próbálta értékesíteni.) Buzinkay Péter szerint a dologban az a legszomorúbb, hogy nem tudjuk, a fosztogató miatt mivel lett szegényebb a hazai régészet. A statisztikák szerint ugyanis a régészeti anyagok 5-10 százaléka számít különleges értéknek.
Az említett kincskeresőnek legalább ezer szaktársa van. Ők azok, akik fémkeresőkkel, régi térképmásolatokkal járják a határt, s keresik az értékeket. Annak ellenére, hogy régészeti lelőhelyet feltárni csak engedélylyel szabad, engedélyt pedig csak az MTA, a múzeumok és az egyetemek kaphatnak. Magánszemély "feltárása" fosztogatásnak, lelőhelyrongálásnak minősül. A tárgyak kiemelése mellett a lelőhely tönkretétele is fájó, mert Buzinkay Péter szerint ezután már az összefüggések nem rekonstruálhatók. A régészettudomány számára a feldúlt lelőhely már értéktelen.
A muzeális értékű tárgyak kereskedelme milliárdosra tehető. Rendőrségi összesítés szerint évente átlagosan hétszáz lopásra derül fény, ami egymilliárdos kárt okoz. A csempészetről nem lehetnek pontos adatok. Évente húsz-negyven esetet derítenek fel, alkalmanként százmilliós értékeket is találnak autók rakterében.
