Melléfogtak. A brit kormány, amikor - ellentétben az EU-tagországok többségével - 2oo4-ben szélesre nyitotta a kapukat az újonnan felvettek munkavállalói előtt, évi 15 ezer bevándorlóval számolt. Ehelyett jött két év alatt 6oo ezer, csaknem fele Lengyelországból. De ezek az emberek zömmel, nagyon nagy többségükben olyan állásokat töltenek be (5 százalékot meghaladó munkanélküliség mellett), amelyekre honi vállalkozó nem akadt. Ezek ugyanis munkaigényesek, alulfizetettek. A jóléti állam gondoskodását a "született brit" mindig is jobban elviselte, mint az effajta megaláztatásokat.

Alig hinném, hogy Nagy-Britannia rosszul járt volna a bevándorlási hullámmal. Csakhogy új helyzet van. Két, viszonylag elmaradott, de január elsejével EU-taggá váló ország munkaerő-kínálata megrémítette. Romániáról (benne a bő másfél milliós magyar kisebbséggel) és Bulgáriáról van szó. Melyek állampolgárai a szabad munkavállalás eddigi rezsimjének fenntartása mellett egyfelől hatalmas csáberőt jelentenek az olcsó (és ha kell, fekete) munkaerőre áhítozó brit munkaadók számára, másfelől viszont legalább ugyanakkora terhet magának az államnak. Végtére is lakniuk kell valahol, és nem rekeszthetők ki a jóléti szolgáltatásoknak legalább az egészségügyi feléből.

Röviden: a brit belügyminiszter módosította a "nyitott kapuk" eddigi politikáját, kifejezetten Románia és Bulgária testére szabva. E kettő állampolgárai nem élvezhetik majd azokat a szabadságokat, amelyeket a "nyolcak" (Csehországtól a Baltikumig) élveznek. Nincs szabad munkavállalás. Árulkodó, hogy a januári csatlakozás után a szakképzettséggel nem rendelkező románok és bolgárok csak azokban a szektorokban (mezőgazdasági idénymunka, élelmiszer-feldolgozás) vállalhatnak munkát, amelyek a legrosszabbul fizetettek, s amelyeket "rendes angol ember" elkerül. És még itt is fejkvóta van. A szakmunkás meg beszerzi a munkavállalási engedélyt, ha tudja. Innen fölfelé pedig... Nos, ezt nem részletezném. Legyen elég annyi, hogy, miként eddig is, a brit munkaerőpiac szívesen befogadja azokat az embereket, akik - a közkeletű mondás szerint - a réseket betömik. Egy, önnönmagát egyéni vállalkozónak nyilvánító bolgár vagy román vízvezeték-szerelő minden további nélkül dolgozhat a szigetországban. Vele szemben, iránta az állam semmi kockázatot nem vállal, viszont az adót beszedi tőle. Egyebekben minden tekintetben gondoskodhat magáról.

A románok és a bolgárok természetesen durva diszkriminációnak fogják fel az egészet, végtére nem ezt várták el az EU-tagságtól. Velük érzek. Rajtuk csattan az ostor, amit nem ők maguk fontak csak. Hanem, azt mondanám, mi, kelet- és közép-európaiak valamennyien. Olyan hajmeresztő dolgok zajlanak le a tájainkon - a Kaczynski ikrek vasfejű nacionalizmusától Ficón át Orbán mószerolásáig -, amelyek szövetségeseinkben nem a befogadó, hanem a védekező reflexeket hívják életre. Olyasfajta érzületeket lehet letapogatni, hogy a "keletiek" nem is igazán közénk valók.